Az autógyártók is nyögik Trump kereskedelmi háborúját Kínával

2021. január 16. – 07:33

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken mi is megírtuk, hogy az Audi több gyárában rövidített munkaidőre állnak át az elektronikai alkatrészek szállítási fennakadásai miatt, melyeknek hátterében egyrészt az áll, hogy a járvány alatt a szórakoztató elektronikai termékek kirobbanó népszerűsége felszipkázta a készleteket, másrészt meg az, hogy a vártnál több autót is vásároltak az emberek.

A helyzetet ugyanakkor az Egyesült Államok és Kína között zajló kereskedelmi háború is tetézi, a korlátozások által sújtott kínai chipgyártóktól elforduló cégeket ugyanis az alternatíva egyszerűen nem tudja kiszolgálni – írja a Reuters.

A dolgot a készlethiány és a megnövekedett érdeklődés mellett a Trump-adminisztráció tavalyi döntései is hátráltatják. A Fehér Ház tavaly szeptemberben tiltotta meg a Huawei-nek az amerikai technológiával gyártott chipek megvásárlását, ami chipek megvételére sarkallta a kínai cég riválisait, hogy minél előbb betölthessék a keletkező űrt. Trump emellett a kínai SMIC nevű chipgyártóra is lecsapott, és megtiltotta bizonyos amerikai eszközök használatát a gyártási folyamatban, aminek következtében több ügyfelük is máshova fordult chipekért.

Az egyik autógyártó például más cégekkel együtt a tajvani TSMC-vel próbálta meg helyettesíteni az SMIC-t, a cég viszont nem tudta kiszolgálni az így megnövekedett keresletet – ez pedig más chipkészítőkre is igaz volt. Az autógyártási folyamatban ráadásul a legapróbb chip hiánya is teljesen megakaszthatja a termelést, a Fordnak például azért kellett leállítania az egyik gyárát, mert nem jutottak hozzá az ott gyártott Escape modellek fékrendszeréhez szükséges chipekhez.

Mivel a chipek gyártása hosszú és költséges feladat, az új gyárak építése, illetve a meglévők bővítése iszonyatosan drága, és rengeteg tesztelést igényel, így nem is tűnik valószínűnek, hogy a közeljövőben megoldódik a probléma. Elemzők szerint még akár fél évig számolni kell a készlethiánnyal, így az autógyártók és a beszállítók jelenleg leginkább azzal tudnak zsonglőrködni, hogy átalakítják a gyártási terveiket, hogy legalább a fontosabb járművekbe jusson elég chip.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!