Hajtóműprobléma miatt visszafordítottak egy Boeing 737 MAX-ot

2020. december 26. – 08:56

Másolás

Vágólapra másolva

A Boeing 737 MAX 8 repülőgépeket biztonsági okokból húsz hónapig a földre parancsolták, de alig kezdték újra a repülést, a típus egyik gépével máris probléma volt, le is kellett állítani az egyik hajtóművet.

Az Air Canada egyik Boeing 737 MAX 8 gépe háromfős személyzettel Arizonából Montreal felé tartott december 22-én, de nem sokkal a felszállás után vissza kellett fordulniuk biztonsági okokból.

A légitársaság szóvivője azt mondta, hogy a személyzet az egyik hajtóműről kapott hibaüzenetet, így azt leállították. Ezután visszafordultak, és az arizoniai Tucsonban tették le minden gond nélkül a gépet. A szóvivő azt mondta, az újabb repülőgépek egy hajtóművel is képesek repülni, és erre a helyzetre a pilótákat is felkészítették.

Az Air Canada egyik Boeing 737 MAX 8-a
Fotó: Nicolas Economou/AFP

Egy belga szakportál szerint a bal hajtómű hidraulikai nyomása csökkent le, és emiatt döntöttek a landolás mellett a gépen. Szakértők szerint bár a típust most fokozott figyelem övezi, a most fellépett probléma viszonylag gyakran előfordul a repülésben.

A Boeing 737 MAX-ot két légikatasztrófa után tiltották le, 2018 októberében az indonéz Lion Air, 2019 márciusában pedig az etióp Ethiopian Airlines egy-egy gépe zuhant le nem sokkal a felszállás után. A vizsgálatok során kiderült, hogy a típusba Manőverkarakterisztikai Rásegítő Rendszert (MCAS) építettek bele, ami automatikusan lenyomja a gép orrát, ha túl meredeken emelkedik, ugyanakkor egy könnyen meghibásodó dőlésszög-érzékelő kapcsolja be. A két balesetet az okozhatta, hogy a pilóták nem tudtak az MCAS-ról, illetve nem tudták időben kikapcsolni azt.

Boeing 737 Max először december elején repült újra Brazíliában, majd nem sokkal később felmerült a gyanú, hogy a típus újra forgalomba hozásához szükséges tesztjeinek egyikén csaltak.

A Telex friss híreit itt találja >>>