Akár autóval is bejuthatunk idén a Szigetre!

2022. augusztus 10. – 10:55

Akár autóval is bejuthatunk idén a Szigetre!
Fotó: Share Now

Másolás

Vágólapra másolva

Aki valaha is volt már a Sziget fesztiválon, tudja, hogy a legstrapásabb rész a be- és hazajutás. Ezért összegyűjtöttünk néhány olyan módszert, amivel ez kényelmesen megoldható – az autómegosztótól a kerékpárig.

Tímár utca, Árpád híd, Filatori-gát, majd a kordonok között irány gyalogosan a K-híd, azaz a bejárat. A legismertebb megoldás az oda- és visszautat is HÉV-vel megtenni. Talán ezért is annyira túlzsúfolt, bármely pontján a szardíniakonzervet idéző csúcsidőben és a hajnali hazaúton is. Az utóbbi két évben kimaradt a Sziget fesztivál, így biztosan lesznek változások, amikkel nem tudunk kalkulálni, de a budapesti közlekedési- és útviszonyok nagyjából változatlanok a környéken.

Jó időben, jó helyen

Természetesen az is megoldás, ha olyan időpontot választ az ember, amikor a kutya nem vándorolna ki az óbudai szigetre, kevesen közlekednek akár BKV járművekkel, akár bármi mással. Tapasztalataink szerint a hajnali 5 és délután 4 óra közötti időszak ebből a szempontból ideális. Aki bírja a napot és egy napijeggyel vág neki a fesztiválozásnak, az a koradélutáni órákban is rengeteg programot fog találni, ráadásul gyorsan bejut – a beköltözős első napot kivéve.

Aki tutira akar menni, azt az idősávot választja, amikor mindenki más kifelé jön, így az odaúton szinte lézengeni fognak az emberek: ez a nagyszínpados főkoncert után gyakorlatilag már kezdődik is, mert aki be akart jutni, az ekkorra már ott is van. Azért sok esély nincs rá, hogy bárkinek is megéri ilyenkor kimenni, de a lehetőség adott.

Legmenőbb a Dunán érkezni, de…

A hajójárat idén is a Jászai Mari tér és a Hajógyári-sziget között ingázik délután és hajnal kettő között. Nem jó ötlet viszont SUP és kenu használatával érkezni, aligha készültek fel erre a szervezők, az illegális érkezőket pedig vélhetően alapos szigorral fogják fogadni, mint minden évben. Itt jegyeznénk meg, hogy átúszni természetesen tilos és balesetveszélyes.

A tömegközlekedés a HÉV-en kívül is kínál alternatívákat. Kis gyaloglást beiktatva a Bogdáni utca végállomásra érkező járatokkal is lehet érkezni és a régi gyárépület melletti szervizúton kikerülni a tömeget. Esetleg továbbmenni egy megállóval és Kaszásdűlő felől közelíteni a kertek alatt, ha nagyon idegesít a poroszkálás.

Kocsival, de nem mindegy, milyennel

A saját autó előnye éppenséggel hátránnyá is alakulhat, mivel nagyon kevés a fesztivál alatt a parkolási lehetőség, pláne az ingyenes. A parkolóhely keresése pedig nem csak az időnket rabolja, hanem ha rossz helyen állunk meg, a pénzünket is, mert a Sziget idején is könnyen be lehet gyűjteni egy nyári mikuláscsomagot.

Jó ötlet a taxi, de valljuk be, drága, ráadásul sokszor reménytelen hívni is. Annak, aki ezt választja, a négy leszerződött társaság egyikével érdemes kalkulálni, mert ezek behajthatnak, a többi csak a Szentendrei útig fuvarozhatja a fesztiválozókat, ahonnan csatlakozhatunk a sétálók táborához. Kifelé menet készülhetünk a megszokott sorra, ami a sárga autókhoz vezet.

Ezzel szemben van már sokkal gyorsabb és kényelmesebb megoldás, mégpedig a megosztott autó.

A Soundon már bevált, a Szigetre pedig ideális a carsharing

Nem csak taxitársaságokkal, hanem robogó-, és autómegosztóval is leszerződött idén a Sziget. A hivatalos közösségi autómegosztó a Share Now lesz – melynek árai jelentősen a taxis tarifák alatt vannak. Hogy miért érdemes közösségi autóval érkezni, annak több oka is van: a város nagy részén bármikor találunk egy elektromos vagy benzines autót, amit a bejárat mellett, dedikált Share Now parkolóban hagyhatunk díjmentesen. Ennyi az egész, kifelé pedig még egyszerűbb.

A Share Now folyamatosan mozgatja a fesztivál ideje alatt az autókat a dedikált parkolóból és a parkolóba, hogy legyen mindig helye és autója a kiérkező fesztiválozóknak vagy aki épp a városba indulna. Evidens, de azért leírjuk: lehet, hogy hazafelé is csábító a gyorsaság és kényelem, de minimális alkoholfogyasztás után is szigorúan tilos volán mögé ülni. Persze, ha csak egy absztinens is van a társaságban, aki már regisztrált felhasználója a szolgáltatásnak és vállalja a sofőrködést, akkor hajrá!

Kép: Share Now
Kép: Share Now

„A dedikált parkolókat a H-hídon áthaladva lehet megközelíteni a budai alsó rakpartról – amire csak engedéllyel rendelkező autókat engednek a fesztivál ideje alatt, beleértve a Share Now autókat. Ezt követően balra fordulva az első lehetőségnél lesz a Share Now parking molinó, ami jelöli a parkolóhelyeket. A parkoló mellől pedig transzfer minibuszok szállítják a fesztiválozókat a beléptető kapukhoz, de ez az út gyalogosan is csak néhány perc.” – tudtuk meg. Így tényleg gyorsan és kényelmesen ki lehet majd jutni, ráadásul ebből az irányból mindig kisebb a beléptetésnél is a tömeg, így ezzel időt is nyerünk.

A Share Now használata ajánlható vidékről vagy külföldről érkezőknek is, mivel a budapesti állomások jelentős részén és a repülőtér környékén könnyen találnak szabad autót. Nekik visszafelé is pofonegyszerű, ideális megoldás, kiköltözőknek a csomagok miatt abszolút jó alternatíva az utazás megkezdéséhez. A használat díját össze lehet dobni, elég többen egy autót bérelni és így csak egyvalakinek kell kipihentnek lenni az induláshoz. Ha már van egy menő, akár cabrio autónk, akkor azt nem csak a célig lehet használni: elmehetünk másnap várost nézni vagy ki is vihetjük egy napos csomagbérléssel a városhatáron kívül, például Visegrádra. A Szigeten nyaraló magyarok és külföldiek így sok nagyszerű élményt gyűjthetnek.

Korábbi cikkünkben le is teszteltük, hogyan működik a szolgáltatás.

Ha a Share Now-t választjuk a Sziget alatt, akkor egy promóciós kóddal most a regisztrációs díjat is meg lehet spórolni. Ehhez csak le kell tölteni az alkalmazást innen és pár kattintással regisztrálni, valamint feltölteni a jogosítványt és beírni a promóciós kódot.

Pro tippek: létezik házhozszállítás szolgáltatás is, amivel egy előre megadott időpontban a kapunkig jön az autó és csak be kell pattanni. Aki repülőgéppel érkezik, a vecsési reptér melleti parkolóban tudja felkapni a Share Now autóját, ahová ingyenes minibusszal juthat ki. Külföldiek pontosan úgy tudják majd használni a szolgáltatást, mint a magyarok, aki már korábban más országban regisztrált és használta a Share Now-t, akkor annak itthon is pont úgy fog működni, mint máshol.

Aquincumtól, vonattal

Nagyjából a HÉV megálló vonalában, a felüljárón kell keresni az aquincumi vasútállomást, ahonnan kerékpárral 8 perc, rollerrel picit több, gyalog pedig körülbelül 25 perc a K-híd, de kombinálhatjuk HÉV-vel, mert a Batthyány tér irányba azért kisebb tömegre lehet számítani. Városon belül is ideális, gyors, közlekedésidugó-mentes választás, hiszen a Nyugati pályaudvarról Esztergom felé induló vonatok állnak meg itt, illetve a Rákosról Újpalotán át Piliscsabára közlekedő járatok.

Kerékpár, roller, robogó

Alap megoldás a tömegközlekedés mellett a kerékpár, amit HÉV-vel, vonattal is lehet kombinálni. Ugyanakkor, hogy hova tesszük a bringát, ha már megérkeztünk, az mindig nagy kérdés, pláne az, hogy meg is lesz-e, mire végzünk. A bringamegőrző pontokon néha tumultus van, azokon kívül okosan kell lakatolni. A roller ugyanez pepitában – ráadásul nehezebben zárható. Ha ezen a kérdésen túllendülünk, akkor viszont világos, hogy a rakparti bebiciklizés mobilis, környezetkímélő és gyors választás annak, aki hazafelé is észnél lesz a tekeréshez vagy toláshoz.

Saját motorral már évek óta nem lehet behajtani, bérrobogós partnere viszont idén szintén van a Szigetnek. Applikációval – a Share Now-hoz hasonlóan – működik, bukósisak pedig a csomagtartóban található.

A cikk megjelenését a Share Now támogatta

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!