Közösségi autózás – tények és tévhitek

2022. február 23. – 10:51

Közösségi autózás –
tények és tévhitek

Másolás

Vágólapra másolva

Egyre felkapottabb közlekedési mód nálunk is az autómegosztás, de mint sok újdonsággal kapcsolatban itt is jó néhány tévhit él a fejekben. Mire való, mit lehet és mit nem, és mi van azokkal, akik házi kedvencük nélkül sehova sem mennek? Mítoszok és valóság az autómegosztásban.

A közösségi autók használatába a többség nem, vagy nem csak azért vág bele, mert ezzel jót tesz a fenntartható gazdaságnak, vagy ezért, mert a saját autóját elhajítva modern hippiként akar élni. Miközben az is igaz, hogy egyetlen ilyen közösségi autó 7-10 saját járművet válthat ki a városi forgalomban, minden felmérés szerint a gazdaságossági szempont az első, ami alapján kipróbálják – például összevetve egy taxival.

Egyre több a megosztott autó Budapesten is, már egyáltalán nem számít fehér hollónak manapság a forgalomban carsharing autókat látni. Összesen 1200 elérhető belőlük és így a felhasználói tapasztalat is egyre több velük kapcsolatban. Ahhoz, hogy – akár belépő szinten, akár rutinosan – használjuk az autómegosztást, egy-két alapvető dologgal persze érdemes tisztában lenni.

A rendszer alapja talán sokaknak ismert: perc, óra vagy teljes napi elszámolásban lehet az autókat használni, amihez nem kell más, mint egy okostelelefonos applikáció. Ezen keresztül foglalunk, nyitjuk, zárjuk a kocsikat, és látjuk azt is, hogy mennyit és mennyiért utaztunk. Nincsenek rejtett költségek: a parkolás, takarítás, biztosítás, szervízelés, tankolás és töltés mind a kölcsönző cég dolga.

A Share Now autóiból például már több mint 420 darab van Budapesten, az egészen aprócska Fiat 500-astól, a Mini Cabrio-n át a Peugeot 3008-asig. Az árak 67 forintos percdíjról indulnak, autót akár előre is lehet foglalni, sőt, akár a ház elé is lehet kérni, ha tudjuk, mikor és honnan szeretnénk hosszabb útra indulni.

A legegyszerűbb persze, ha egy-egy rövidebb, zónán belüli úton barátkozol először az egésszel. A zóna az úgynevezett szolgáltatási terület, ahol bármikor befejezheted az utadat, lerakhatod a kocsit. Hogy mekkora területről is van szó? Közel 100 négyzetkilométer Budapesten, ami azt jelenti, hogy Csillaghegytől-Albertfalváig és Zuglótól-Pasarétig tiéd a pálya.

Jó, de mehetek a zónán kívülre is? És nyaralni?

Hajrá, természetesen igen. Tavaly 4 millió kilométert mentek a Share Now autói és átlagosan 87 percet használták őket egy út alatt, amiből jól látszik, hogy nem csak pár perces belvárosi rohangálására jók. A leghosszabb út például 1870 kilométeres (!) volt.

Sokféle autó választható – Fotó: Share Now
Sokféle autó választható – Fotó: Share Now

Az igaz, hogy a bérlés befejezéséhez vissza kell térned a zónába. Vagyis általában igaz, mert vannak kivételek: léteznek olyan helyek, ahol ott lehet hagyni a kocsit zónán kívül is, mint például a repülőtér. A Share Now zónát elhagyva vezethetsz más városokban is az egész ország területén, de a bérlés befejezéséhez vissza kell térned, illetve külföldre sem lehet kirándulni velük. Az autó ott lehet veled végig, akár egy több napos belföldi nyaraláson is, de magát a bérlést csak budapesti zónában tudod elkezdeni majd végül lezárni.

Nem túl drága?

Alapvetően ez matek és belátás kérdése, mert hosszabb időszakra vetítve, adott kilométerszámig nagyon sok esetben olcsóbbanjöhetsz ki egy carsharing autóval, mint egy saját, hasonló színvonalú kocsival. Erre vonatkozóan már több számítást is lehet találni.

Egy nagyvárosi autósból kiindulva például a következőkkel lehet kalkulálni. A saját kocsi, olyan mint amilyen modellek a Share Now kínálatában vannak, ha csak 6000 kilométert használod, átlagosan nagyjából 800 ezer forintba lesz minden költségével, értékvesztésével együtt egy évben, amelynek részleteiről itt olvashatsz bővebben. Ahogy a cikkből is kiderül, ha ezt az összeget felszabadítjuk, igencsak sokat lehet minden kötöttség nélkül autómegosztóval is autózni. Belefér, hogy két- háromszor használd minden héten, sőt, akár pár hosszabb út is.

Apropó vidéki utak, ezek esetében is az a lényeg, hogy az almát az almával vessük össze. Egy hagyományos autókölcsönző esetében, ha ott is egy prémium modellt bérlünk, mondjuk egy Mercedes A-osztályt, korántsem lesz nagy különbség a két szolgáltatás között. Egy ismertebb nemzetközi autókölcsönzőnél 110-120 euró itthon három nap bérlés költsége, míg nagyjából 250 kilométeres autózásra 50 ezer forint a Share Now-nál egy ilyen Mercedes, amit ráadásul nem is kell saját költségen tankolnunk.

A parkolás ingyenes: igen, a benzines kocsikkal is, nem csak a villanyautókkal

A zöld rendszámos autók esetében ez nem is kérdés és a hagyományos motorú autók esetében is így van: a bérlőnek nem kell fizetnie a parkolásért a szolgáltatási zóna területén, ezt a szolgáltató állja. Ugyanakkor, vannak kivételek, melyekkel nem árt tisztában lenned – és nem csak a benzines kocsikra vonatkozóan.

A behajtási engedélyes utcákkal vigyázni kell, ezekre nem vonatkoznak az általános szabályok, akárcsak az időkorlátos helyekre, vagy a magánkézben lévő parkolási területekre, mint például egy pláza parkolója. Az utóbbi időszakban bizonyos kerületek lakossági parkolókat hoztak létre, ahol este 6 és reggel 7 között csak a helyi lakosok parkolhatnak. Itt jelenleg a carsharing kocsik nem állhatnak meg még akkor sem, ha az itt lakók érkeznek vele, így nem is zárhatod le ilyen helyen a bérlést.

Remélhetőleg ez a későbbiekben változni fog, hiszen pont a helyi lakosság autós közlekedésének megkönnyítését szolgálja a megosztott autók elérhető közelsége. Egy nemrég készített felmérés is arra a következtetésre jutott, hogy a belvárosi lakosok jelentős része mutat érdeklődést az autómegosztás iránt. Fontos az is, hogy hiába elektromos éppen a bérautód, ha nem töltesz, nem állhatsz a nekik fenntartott töltőhelyeken.

Nehéz automata kocsit vezetni? És elektromosat?

Alapvetően a két nagyon eltérő technikájú autóban – mint az elektromos és a hagyományos, de automata váltós kocsik – a vezetés élménye és módja éppen, hogy nagyon egyforma. Kétségtelen, ha valaki először ül volán mögé „kétpedálos kocsiban”, ahol nincs kuplung, meg kell szokni, hogy ne használjuk a bal lábunkat. Célszerű is ezt a lábunkat jó messze rakni a pedáloktól. Érdemes még arra figyelni, hogy P-állásba rakjuk leállításkor a váltókart, ami a bérlés lezárása miatt is fontos. Ami pedig az elektromos autókat illeti, itt a nagy lehetőség, hogy kipróbálj egyet. A csendes és dinamikus autók még senkinek nem okoztak csalódást, a kuplung és kézi váltó hiánya pedig egy rövid átszokás után nagy öröm lesz a városban!

Mi a helyzet a tankolással?

Parkolás, tankolás megoldva – Fotó: Share Now
Parkolás, tankolás megoldva – Fotó: Share Now

Ez is fontos téma, hisz pont a carsharing egyik lényeges előnye, hogy nem kell a tankolásért külön fizetned, az üzemanyag ára is benne van a bérleti díjban. Ugyanakkor jó tudni, hogy a benzines autókat 6 százalékos üzemanyag szint alatt a bérlés lezárása előtt meg kell tankolni, hosszabb utat másképp nem is tudnánk vállalni. Ezzel egyébként jól is jársz, mert a tankolásért extra perceket lehet kapni, amit jóváírnak neked. A Share Now autókat például az OMV-kutakon lehet ingyen tankolni az autókban található üzemanyagkártyával, az elektromos autók töltését viszont még a cég munkatársai intézik.

Covid helyzetben nem veszélyes a bérautó?

Sokan éppen a koronavírus miatt próbálták ki a szolgáltatást. Mivel a vírus a levegőben terjed, mindenképp kisebb kockázatnak vagy kitéve, mint egy tömegközlekedési eszközön. Ugyanakkor a fertőtlenítés nyilván még fontosabb kérdés lett a cégeknél az elmúlt időszakban.

Kutya, cica jöhet?

A carsharing szolgáltatók is felismerték azt, hogy sokan igénylik, hogy magukkal vigyék kedvencüket is. Ezt akár meg is teheted, viszont kisállatot szállítani, kizárólag csak zárt hordozóban szabad – ahogy egyébként saját autóban is biztonságos lenne. Összességében erre az esetre is a leginkább iránymutató, hogy pont olyan állapotban hagyjuk ott az utánunk érkező felhasználónak az autót, mint ahogyan te is szeretnéd azt megkapni mástól.

Mi van, ha baj van?

Sose legyen, de a Share Now autóin mindig van casco is, az önrész pedig maximalizálva van a bérlés során. Ha ilyen helyzetbe kerülnél, mindig vedd fel a kapcsolatot a szolgáltatóval telefonon vagy e-mailben és mindenben segítenek. Ugyanakkor fontos és általános szabály, hogy mindig fotózd le a kocsit indulás előtt, és érkezés után a telefonoddal – hogy lásd utólag is, milyen esetleges sérülések vannak rajta és biztonságban tudhasd magad, ha esetleg a bérlésed lezárása után keletkezne rajta sérülés, akár már az utánad következő felhasználó által.

Nem tudod, hogy kell-e ez neked?

Sebaj, majd kiderül! Az app letöltése és egy gyors regisztráció után már láthatod, hol, milyen autó van a közeledben. Próbálj ki egyet, ami tetszik, teszteld, milyen elektromos autót vezetni, ugorj el bevásárolni vagy próbáld ki tavasszal milyen kabriózni! Más is így kezdte, és könnyen lehet, hogy számodra is kiderül: rengeteg helyzetben jó választás a közösségi autó.

A cikk megjelenését a Share Now támogatta

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!