Biztos, hogy még mindig annyira fontos a saját autó?

2022. január 27. – 10:55

Biztos, hogy még mindig annyira fontos a saját autó?
Fotó: Share Now

Másolás

Vágólapra másolva

Sok mindenhez ragaszkodunk az életben mert valahogy evidensnek tűnik, és a megszokások is ezt diktálják. A tévéelőfizetés, a bankkártyás pénzfelvétel, a kinyomtatott repülőjegy, vagy éppen, hogy be kell járni az irodába, mert dolgozni csak ott lehet. Nem is beszélve a huszadik század személyes szabadságát megtestesítő saját autóról. Miközben, egyre gyakoribb, hogy rájövünk a kocsi sok nyűgöt okoz és néha csak azért sétáltatjuk meg, mert ha már van, legalább használjuk. Kell ez nekünk?

Micsoda ellentmondás, hogy miközben érzékelhetően hatalmas a forgalom az utakon, valójában az autóink az idejük 95 százalékát parkolva töltik. Jellemző, hogy hetente néhányszor elmegyünk a pár kilométerre lévő munkahelyünkre, majd haza és ennyi, vagy csak a hétvégén használjuk elugrani bevásárolni, a kocsink fenntartásának költségei pedig állás közben is ketyegnek. A sokszor milliós értékű ráfordításunkkal összevetve – be kell látnunk – mindez igen távol áll az ésszerűségtől.

Saját autót tartani alapvetően olyan kényelmi kiváltság ráadásul, amelynek költségei évről-évre emelkednek. Az üzemanyagok ára például tavaly egy év alatt literenként 100 forinttal drágult. A 480 forintos árplafon sem mondható éppen barátinak, miközben az élet minden területén drágulás tapasztalható, az élelmiszerárak például decemberre 8%-al nőttek. Ha ezt összevetjük azzal, összességében mennyiből is autózunk ilyen keveset, a legtöbben azért elcsodálkozhatunk az eredményeken. Egy 2018-as felmérés szerint az autóvezetők többsége – 67 százalék – kevesebb, mint 20 kilométert tesz meg a kocsijával naponta, sőt, ennek a 67 százaléknak a fele alig 10 kilométert.

Sokba kerül a saját autó

Saját autóhoz ráadásul a tendenciák alapján egyre drágábban juthatunk hozzá. Különösen igaz ez az elmúlt évre: legyen az akár használt vagy új a jármű, 20 százalékos drágulás volt a piacon. Az okok közt jelentős a beszállítói problémák miatti újautó-hiány és az emiatt kialakult használtautós túlkereslet. Manapság már egy városi kisautó, mint egy Skoda Fabia újkori ára is 6 millió forint, négy évesen, 3,5-4 millió forintba kerül – ami egyben jól mutatja az újonnan vett autó értékvesztését ennyi idő alatt. Az új és a használt közötti kétmillió forintot tekinthetjük kényelmünk zálogának: nem zsákbamacskát vettünk, garanciális mindene és a vizsgákra sem kell költeni, csak a kötelező szervizre.

Fotó: Share Now
Fotó: Share Now

Az értékvesztéssel persze mesze nincs vége kiadásainknak, sorjáznak a megspórolhatatlan költségek függetlenül attól, hogy új vagy használt az autónk. A biztosításokat például ugyanúgy fizethetjük, ami a kötelező esetében átlagosan 40-50 ezer forint, a cascót pedig legolcsóbban is 50-60 ezer forint körül lehet kötni egy kisautóra. Az adók, mint a NAV-nak fizetett teljesítményadó mostanság átlagosan 20 000 forint egy évre és a parkolási díjat sem fogjuk megúszni, akárcsak az autópályadíjakat, az abroncscsere, a mosó és takarítás költségeit.

Az üzemeltetés leginkább kézzelfogható, mindennapos terhe persze a tankolás, ami a cash flow-nkban azonnal jelentkezik. A 480 forintos literenkénti üzemanyaggal viszont még a visszafogott, napi néhány kilométeres autózással is összejön évente 6000 kilométer, ami 203 ezer forintba fog kerülni a hétliteres városi átlagfogyasztású kis autónkkal, mint a Fabia. Ha mindent összeadunk, az új autónk évente legalább 800 ezer forintba kerül az első négy évben, ha piaci áron számoljuk a tételeket és csak bízhatunk benne, hogy a végén 4 millióért sikerül eladni.

Van alternatíva

Mi lenne, ha nem kellene aggódni a saját autó és annak minden járulékos terhe miatt és összességében olcsóbban megúsznánk ezt az egészet? Ilyen lehetőség a carsharing, vagy másnéven autómegosztás, ami adott esetben hosszú távon is pótolhatja a saját tulajdonú autót.

A többségnek mára nem kell elmagyarázni, mi ez a szolgáltatás, és hogy a carsharing nem olyan, mint a klasszikus autóbérlés egy nyaraláson. Egy applikációval minden elintézhető és a megosztott autót nem kell tankolni, parkolási díjat fizetni, szervizbe vinni, biztosítási ajánlatokat böngészni, abroncsot cserélgetni.

Autómegosztót használni egyfajta közgazdasági és kényelmi játék, ezek kettőse határozza meg, hogy kiből lesz folyamatos felhasználó. Nyilván azoknak könnyebb lemondani a saját autóról, akik optimalizálni tudják a közlekedésüket, nem feltétlen tömegközlekedés helyett ülnek négykerekűbe, hanem mellette. Azok például, akik a Budapest jelentős részét lefedő zónákon belül laknak, rövid séta távolságra az autóktól, a célforgalmuk egy részét lefedhetik ilyen autókkal, de mellette metrózhatnak vagy éppen kerékpározhatnak is.

Mennyibe kerül a közösségi autózás?

Lássuk, a kényelmi szempontoktól eltekintve, csak a pénzügyeket nézve hogyan váltható ki a saját autó! A Share Now díjaival számolva vegyünk tipikusnak mondható városi vegyes használatot, amikor legtöbbször ad hoc jellegű kis utakat teszünk meg. Alkalomszerűen ugyanakkor két-három órára is kellene a kocsi, sőt, néhány hétvégi rokonlátogatás is lenne a pakliban. Kiindulási pontnak tekinthetjük ilyen felhasználói profil mellett, hogy kifizetjük a 990 forintos havi díjat, amelynek ellenében eleve 25 százalékos percdíj-kedvezménnyel indulunk a teljesen alkalmi felhasználókkal szemben.

Mondjuk, heti kétszer biztosan autóznánk rövidebbet, amire egyszer elég egy kis Fiat 500-as, máskor meg egy A-osztályú Mercivel mennénk inkább. Tegyük fel, nem megyünk többet, mint 40 perc egy-egy alkalommal, így a használatért nagyjából 2500-3500 forintot fogunk fizetni, ami már önmagában jóval kevesebb, mint amit ugyanerre az útra taxiért kellene fizetnünk. Azért az is előfordul, hogy egy kicsit hosszabb időre, mondjuk 2 órára is kéne egy autó, amibe nagyjából belefér, hogy az otthoni kaputól ismét hazáig elintézzünk valamit. Ez megvan 6500-7500 forintból. A heti két kisebb úttal és az egy hosszabb bérléssel elköltöttünk 14 ezer forintot. Soknak tűnhet akár, de ha a fenti példában hozott 800 ezer forintos éves költségkeretre vetítjük, még, ha 52 héten keresztül folyamatosan ez lenne az utazási rutinunk, akkor is olcsóbban jönnénk ki, mint saját autóval. Az viszont jól látható, hogy tulajdonképpen teljes értékű városi autós életet lehet így élni.

Fotó: Share Now
Fotó: Share Now

Sőt, az sem kell, hogy elriasszon valakit, amikor egész napra kell egy autó. Itt is érdemes azzal számolni, hogy saját autóval mennyire jönnénk ki: egy 400 kilométeres táv útiköltsége például legalább 20 ezer forint saját autóval, az üzemanyag és pályadíjak miatt, egy carsharing autóval például egy Mini Cooperrel a jellemző tarifák mellett ugyanezt a távot nagyjából 40 ezerből ki lehet hozni. A különbség durván 20 ezer forint, amit megint csak azzal érdemes összevetni, hogyan is használjuk valójában a saját autónkat. A hosszabb távú bérlések relevanciája a carsharing cégek szempontjából is egyre fontosabb, láthatóan haladnak ebbe az irányba. Az igények miatt, mert az autósok jelentős része elsősorban szabadidős programhoz is használja az autóját, legyen az pár kilométeres út, vagy egy-egy hosszabb kirándulás.

Nem csak az anyagiak fontosak

A carsharing szolgáltatások szemmel láthatóan egyre inkább kiépülnek itthon is, mostanra közel 1200 autó fedi le a piacot. A társaságok közt nyilvánvalóan vannak különbségek az autópark, a szolgáltatási terület tekintetében. A komoly felhasználók saját életmátrixuk és preferenciáik alapján több szolgáltató autóparkját is igénybe vehetik az éppen adott fuvar jellege alapján.

Így egészen komoly és változatos újautó park érhető el felhasználóként, amiből igény szerint választhatunk kedvünkre, akár tárgyalásra, akár bevásárolni mennénk. Kényelmes, hogy nem kell tankolni, autót takarítani, szervizbe járni vagy épp parkolóautomatát keresni, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy a közösséggel is jót teszünk. Minél többen állnak át megosztott autó használatára, annál kevesebb parkolóhelyre lesz szükség a városban, a korszerű, gyakran elektromos meghajtás miatt a levegő is tisztább lesz.

Látszik, hogy egyre többen preferálják a közösségi autózást, a Share Now-t például mára már 55 ezren használják Magyarországon, akik tavaly összesen 4 millió kilométert tettek az autóikba.

Grafika: Telex
Grafika: Telex

A cikk megjelenését a Share Now támogatta

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!