„Óránként 3 cím lazán megvan” – futárok napjai

2021. november 14. – 10:55

„Óránként 3 cím lazán megvan” – futárok napjai
Fotó: Foodpanda

Másolás

Vágólapra másolva

Milyen egy munkanap, mennyit keresnek, és mi kell ahhoz, hogy belevágjon az ember? A foodpanda futárokkal forgatott videónk második részében – többek között – ezeket a kérdéseket feszegettük. A szabad időbeosztást és a biztos anyagiakat mindenki szereti, az esőt nem feltétlenül. Bár az esős és hideg időnek is megvannak az előnyei.

A nyugdíj mellett akár napi 30 ezer forint is összejöhet, ami elég jó motiváció, de a rengeteg élmény is fontos – tudtuk meg a videónkban szereplő senior korú futártól, aki szereti megtervezni a saját beosztását. Munkaidőben folyamatosan kapja a címeket az alkalmazástól, és épp ennek köszönhető, hogy szerinte egyszerű ezt a szakmát elsajátítani.

A többiek is egybehangzó véleményen voltak azzal kapcsolatban, hogy a kiszámítható kereset és a rugalmas munkavégzés a legnagyobb előnye a futárszakmának. A bringás futárok emellett azt is szeretik, hogy nem kell kondibérletre költeniük. Átlagban óránként három cím teljesítése jónak számít, de extrém esetben akár 10 fuvar is meglehet, ami azért fontos, mert minél több rendelést szállítanak ki, annál több pénzt kereshetnek.

Azt gondolnánk, hogy a borravaló igazán jelentős tétel, de az annyira kiszámíthatatlan, hogy azzal inkább nem is kalkulálnak.

Az alap órabér és a címpénz együtt jellemzően 2500-3000 forintot hoz óránként. A havi költségekbe az adó (Kata) mellett a jármű fenntartása és az üzemanyag (bringásoknál étel) jelent kiadást. A hideg és a csapadék nehezítő tényező, cserébe ilyenkor több a fuvar – és így keresni is jobban lehet.

Arról, hogy mennyien vannak és kik ők, a legnagyobb futárállománynak munkát adó foodpanda mesélt nekünk, itt írtuk meg bővebben. Videósorozatunk első részét ebben a cikkben találod, amennyiben kedvet kapnál a futárkodáshoz, ezen a linken tudsz jelentkezni.

A cikk megjelenését a Foodpanda támogatta