Egy nagyon egyszerű, szociodrámához és szitkomhoz is illő koncepcióval indult a Ramy első évada 2019-ben. Adott egy huszonéves amerikai muszlim srác, aki egyiptomi bevándorlók gyerekeként nevelkedett New Jersey-ben, a fiatal felnőttekre jellemző útkeresését pedig megnehezíti, hogy egyszerre szeretne megfelelni az iszlám vallás követelményeinek, ugyanakkor kiélvezni a nyugati liberális világgal járó szabadságot. Az HBO Maxon elérhető sorozat a kezdetektől fogva egyszerre használta ki a konfliktusban rejlő humort és tragédiát: a Ramy elképesztően vicces és iszonyúan lesújtó, a harmadik évadában pedig ismét élvezettel tenyerel bele a legkényesebb politikai és kulturális témákba.
Az első évad debütálásakor a Ramy egyszerre volt trendbe illeszkedő és úttörő. Trendbe illeszkedő, mert a pár évvel korábban indult Atlanta, a Master of None vagy a Fleabag már újragondolta a félórás komédiasorozat fogalmát. Kényes társadalmi kérdésekbe és súlyos emberi traumákba belemászva, az antihősség határán mozgó alkotói alteregókkal mutattak be a fehér férfi szemszögétől eltávolodó életeket, remek humorral. Ugyanezt tette a Ramy is, csak éppen az említett sorozatok szereplőire és közönségére egyáltalán nem jellemző vallásosságot beleszőve a tipikus Y generációs útkeresésbe. Ráadásul nem akármilyen vallásosságot, hanem az iszlámot, ami Amerikában különösen érzékeny téma, hiszen eleve ritkaság olyan muszlim karaktert látni filmben vagy sorozatban, aki nem terrorista.
A sorozat alkotója, Ramy Youssef, nem csak egyetlen amerikai muszlim szemszögét mutatja be, a családtagoknak és a barátoknak szánt epizódokkal beleláthatunk abba is, mennyire más ugyanabban a családban jogásznak tanuló lánygyereknek, középkorú bevándorló anyának, vagy az üzleti törekvésekbe mindig belebukó férjnek lenni. A reprezentáció autentikusságát erősíti, hogy a muszlim karakterek elég sokat beszélgetnek arabul egymással, és a problémáik nem merülnek ki abban, hogy meg kell küzdeniük az amerikai társadalom előítéleteivel.
Youssef már a címadással egyértelművé teszi a kapcsolatot közte és a főhőse között, akit ráadásul ő maga alakít. A 31 éves rendező-író-producer életében szintén központi szerepet kapott az istenhit és a liberális értékek összeillesztése, az Érzések című 2019-es HBO-gyártású stand-up előadásában is sokat taglalja a témát. De míg ő elmondása szerint rátalált valamiféle egyensúlyra, a sorozatbeli Ramy nem ilyen szerencsés. Mintha Youssef elképzelte volna saját maga legrosszabb verzióját, aki két szék között állandóan a földre esik, amikor választani kell a spiritualitás és a világiság között.
A sorozat sosem volt visszafogottnak tekinthető a polgárpukkasztás határát súroló fekete humor terén: egy korai epizódban például a képzelt Oszama bin Laden magyarázta el a gyerek Ramynak, hogy miért volt szükség a szeptember 11-i terrortámadásra. De ahogy haladunk egyre előrébb, úgy válik mind sötétebbé és néha egészen groteszkké a széria, Ramy pedig nemhogy átmenne valamiféle jellemfejlődésen, folyamatosan csúszik lefelé az erkölcsi lejtőn.
A második évad – amiben a kétszeres Oscar-díjas Mahershala Ali által alakított sejk próbált jobb hívőt faragni Ramyból, sikertelenül – igazi mélyponttal zárult a főhős jellemét illetően. A harmadik évad pedig meg sem próbálja felmenteni vagy egyáltalán elindítani őt a megváltás útján. Az adósságokba keveredő Ramy a nagybátyja ékszerbizniszét hátrahagyva egy zsidó üzlettárssal karöltve kezd el befolyásos izraeli gyémántkereskedőkkel üzletelni, így az izraeli–palesztin konfliktus is központi szerepet kap az évadban. Hol eget rengetően vicces – az egyik legjobb jelenetben kínos beszélgetés alakul ki arról, hogy illik-e gratulálni egy holokauszttúlélőnek –, hol megrázóan tragikus következményekkel.
A Ramy élvezettel parodizálja az elvakult vallásosság és az istenhit mögé rejtett képmutatás mellett a nyugati értékrendet és persze a politikai korrektséget is. „Nem inkább azt preferálják, hogy legyen házuk?” – kérdezi Ramy, amikor a randipartnere elmagyarázza, hogy a hajléktalanok a „ház nélküli” kifejezést preferálják; Ramy nagybátyja pedig kifakad, amikor fiatal szeretője megkérdezi tőle, hogy melyik párt szavazója. „Tartozhatsz hat különféle genderbe, de mindenkinek demokratának kell lennie?! Politikailag fluid vagyok.” Az álszent spirituális showmanek és a rasszista terapeuták is megkapják a magukét az évadban, de az igazi fő gonosz a késői kapitalizmus, ami ugyanúgy része mind a keleti, mind a nyugati értékrendnek.
Bár a sorozat címadója Ramy, egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak a barátai és a családtagjai: egy-egy epizód helyett a harmadik évadnak már jelentős része szól a mellékszereplőkről, ez a váltás pedig jól működik, hiszen míg ezeken a karaktereken bőven van mit bontogatni, Ramy egyre ugyanazokat a köröket futja. Ramy anyja (Hiam Abbass) és apja (Amr Waked) a teljes anyagi csőd szélén állva kénytelenek szembesülni az amerikai álom be nem teljesülésével; Dena (May Calamawy) a diploma kapujában kezd önszabotázsba; Steve (Steve Way) furcsa kapcsolatba keveredik egy elvakult Office-rajongó nővel (Bella Hadid cameózik); Mo (Mohammed Amer) és Ahmed (Dave Merheje) a modern poligámia lehetőségeit vizsgálják (amiben indokolatlanul nagy szerepet kap az emberi ürülék); Laith Nakli pedig ismét brillírozik a melegségét egyre nehezebben titkoló konzervatív Naseem nagybácsi szerepében.
Némileg háttérbe szorul ugyan az évadban, Ramy felelőtlen cselekedetei komoly következményekkel járnak, és ennek a súlya az új évadban érezhető igazán, amikor is szembesülnie kell azzal, hogy milyen maradandó károkat okoz viselkedésével mások életében. A harmadik évad fináléja újabb mélyponton hagyja a címszereplőt, akinek már csak azért tudunk szurkolni tovább, mert túl szerencsétlen ahhoz, hogy igazán ellenszenvessé váljon. A finálé utolsó percei szándékosan kétértelműek: hogy (anti)hősünk rég várt áttörését vagy a teljes összeomlását látjuk, az majd a negyedik évadból derül ki.
A Ramy az HBO Max kínálatában látható.