2022. augusztus 17. – 13:32
frissítve
„Ha odalépek hozzá, és lekeverek neki egy k**rva nagy pofont, arra élete végéig emlékezni fog, és a kaszkadőr szó hallatán soha többé nem üvöltözik velünk”
– írja Piroch Gábor a Hollywoodland című könyvében arról, hogyan nem kevert le egy pofont a rendező Herendi Gábornak a Kincsem című film forgatásán. A szuperprodukció forgatásán folyamatos volt a feszkó: az egyik kaszkadőr hiába ígérte, nem volt hajlandó megcsinálni egy esést, az állatorvos nyugtatózta a főszereplő lovat, az ernyedéstől pedig lehetett látni, hogy a világhíres kanca az nem kanca. Mindeközben pedig a csömöri lovarda vezetője elég simlisen bánt a kaszkadőrrel, legalábbis az ő bevallása szerint. Azzal a kaszkadőrrel, aki aztán odateszi a könyve végén a kedvenc filmjeinek listájára a Kincsemet.
Piroch Gábor a hetvenes évek végén kezdett el először statisztálni, majd kaszkadőrként dolgozni filmekben, hogy aztán a nyolcvanas évektől kezdve olyan szuperprodukciókban is részt vegyen, mint az eredeti Emlékmás, a Mennyei királyság, a Terminátor 3. vagy az Atomszőke.
A rendszerváltás előtt ő volt az egyik legnagyobb állandó kapocs Hollywood és Magyarország filmgyártása között, az életének 2007-ig tartó szakaszáról már megjelentetett egy könyvet Kaszkadőrnek születtem címmel, idén pedig megérkezett a folytatás, a Hollywoodland, ami az azóta eltelt éveket részletezi, egy Spartacus-tévéfilmtől kezdve a Fekete özvegy című Marvel-film hangutómunkájáig. A Hollywoodland a címében nem a Los Angeles felett magasodó felirat eredeti formájára utal, hanem Piroch gondolatai szerint arra, hogy Hollywood földje már rég nem az Egyesült Államok, hanem Magyarország.
Ezzel mondjuk lehet vitatkozni, és ő maga is már Kína és India hegemóniájáról ír a könyv vége felé, de az kétségtelen, hogy a Hollywoodland létezése bőven indokolt: a Piroch által megírt korszakban indult be igazán a külföldi szuperprodukciók magyarországi forgatása, és nem sokkal később indult be az Andy Vajna-korszak is, ami az Oscar-díjakat és a viszonylagos magyar közönségsikereket jelentette. Nem mellesleg ez volt pont az az időszak, amikor Piroch Gábor elmúlt hatvan, és abba a korba lépett, amikor az ember a közhely szerint számot vet az életével, és visszatekint arra, ami fontos neki.
Úgyhogy a Hollywoodland egyszerre memoár, napló, portfólió, fotóalbum, bevezetés a kaszkadőr-terminológiába, filmtörténeti áttekintés, kulisszatitkok gyűjteménye,és egy kiöregedő szaki szomorkodása arról, hogy régen minden jobb volt. Pirochnak tényleg hozzáférése volt mindenhez és mindenkihez: az Atomszőkét rendező David Leitch régi kollégája, Andy Vajna amerikai és magyar házába is bejárása volt, rengeteget melózott a külföldi produkciókat szervező Mid Atlantic nevű céggel, együtt motorozott Arnold Schwarzeneggerrel, együtt vacsorázott Brad Pitt-tel és Angelina Jolie-val, miközben tényleg nem a sztárokat halászta, hanem tisztességes melós módjára végezte a dolgát.
Piroch leírja, hogy nem is a pénz, hanem a siker érdekelte, ugyanolyan elánnal csinálta a falunapokat, a céges rendezvényeket, mint a kőre pofáraesést egy amerikai filmben. Ordított vele Michael Bay, dolgozott Tom Hanksszel és Diego Lunával. És milyen híres emberekkel együtt dolgozni?
„Ne vegye nagyképűsködésnek, de úgy nagyjából semmilyen”
– írja Piroch.
A probléma csak az, hogy a Hollywoodlandot olyan nehéz követni, mintha tényleg egy csillaghegyi kocsmában hajnali háromkor hallgatnánk Pirochot, aki minden fejezetben olyan, mintha saját magát szakítaná félbe a sztorijaival, hogy belekezdjen egy másikba. Rendszeresen szabadon asszociál, bakugrásokban gondolkodik, amikor előre halad az időben, akkor hirtelen eszébe jut egy sztori tíz évvel korábbról, amikor meg nem sztori jut eszébe, akkor leír egy régi viccet.
Piroch ráadásul egy borzasztóan maníros írói eszközt is bevet, hogy meg-megszakítsa a könyv amúgy sem nyílegyenes szerkezetét: néha úgy tesz, mintha egy közönségnek beszélne, és a közönségből félbeszakítaná valaki, egy idősebb úr, egy hölgy, egy fiatalember, bárki, akinek aztán hatalmas kiemelésekben (de néha azok nélkül is) válaszol, de anélkül, hogy egy másik írói hang megjelenne a szövegben. Csak hirtelen elindul egy böhöm nagy kiemelés azzal, hogy „Mit tetszik mondani?”
Bár a könyvnek volt szerkesztője és olvasószerkesztője is, pár mondat a teljes inkoherencia határát súrolják: „Három nagyon kellemeset napot töltöttem el a bécsi tavaszban. A stúdióban felépített díszletlakásban Vera von Shalburg leken egy hatalmas pofont Christian fiának” – írja egy olyan osztrák film forgatásáról, aminek a története „bámulatos hitelességgel viszi filmre a rendező elképzeléseit.”
Többször is utal keresztnevükön (vagy épp anélkül) olyan emberekre, akiknek nem ismerjük a teljes nevét, csak egy rövid guglizással lehet összerakni, hogy a Madárdal című sorozatban a Madden az Richard Madden brit színészt jelenti, de hogy egész pontosan ki később a Gigi, azt még én sem tudom.
A legjobb sztorik a könyvben:
- Piroch beszélgetett a Puskás-filmről Andy Vajnával, amit 2016-ban bejelentettek, de azóta teljesen lekerült az asztalról. Vajna szerint Colin Farrell játszotta volt a főszerepet, a színész nem hivatalosan már rá is bólintott a filmbiztosnál a felkérésre.
- Vajna megkérte őt, hogy rakjon össze egy kaszkadőrműsort a Vajna Tímea által grundolt szépségversenyre, azzal a kitétellel, hogy a lényeg, „hogy Timi végig benne legyen az akcióban.” Vajna budapesti házának belseje Piroch szerint nagyon hasonlított ahhoz a házhoz, amiben Beverly Hillsben lakott.
- Pálfi György Toldi című filmje egy lovagi tornás hosszú beállítással kezdődött volna, ami Vajna szerint nem, de Piroch szerint simán meg lehetett volna csinálni. A filmalapnál végül úgy döntöttek, hogy nem ez, hanem a Kincsem lesz a nagyköltségvetésű történelmi film.
- A Pappa pia forgatásán Stohl András miatt kis híján komoly baleset történt, a színész a motorcsónakkal nagy sebességgel túl közel ment a többiek ladikjához. Stohl később bocsánatot kért Pirochtól.
- A Titanic volt a kedvenc melója.
- Egyszer Angelina Jolie magára húzta a Vér és méz földjén forgatásán egy árokban, ugyanis elpróbáltak egy jelenetet, hogyan fog majd a főszereplő magára húzni egy hullát, hogy ne vegyék észre.
- Piroch elismerését fejezi ki azért, mert Charlize Theron maga csinálta meg a verekedését az Atomszőkében. A forgatási nap végén a színésznő szusit rendelt az egész stábnak.
- Piroch Gábornak havi 47 500 forint a magyar nyugdíja és 700 dollár az amerikai.
- A Die Hard ötödik részének forgatásán a gerincvelőjén keresztül kap agyrázkódást az egyik jelenetben, amiben egy speciális katonai járgánnyal belehajtanak egy álló autóba, aminek az anyósülésén ül. Piroch nem teljesen érti, hogy miért kellett egy igazi ember a kocsiba, amit tropára törnek, és igazat adok neki.
A szövegben többször is felbukkan egy-egy neccesebb mondat után, hogy „(?!)”, és a többedik után elbizonytalanodtam, hogy itt most nekem kell meghökkenni, vagy ez egy olyan rész után van, aminek az igazságtartalmára nem ártana ránézni. Piroch azt is elég szabadosan értelmezi, hogy mi film és mi sorozat, az előbb említett Madárdalra filmként hivatkozik például, de máskor is összecsúszik a tévéfilm vagy az ismeretterjesztő film fogalma.
Részletesen beszámol a külföldi reklámokról és céges rendezvényekről, de azt szemérmesen elhallgatja, hogy pontosan melyik cégeknek készültek, még akkor is, amikor Magyarországon ismeretlen márkákról van szó. Ilyen például ez a Taco Bell-reklám, amibe ő szervezte a kaszkadőrcsapatot, bár itt legalább őszintén bevallja, hogy nem teljesen érti a koncepciót.
A könyv szerkezete is néha zavarba ejtő, a csapongást egyszer felváltja, csak egyetlen fejezetre egy naplóformátum, ahol megismerhetjük Piroch Gábor mindennapjait, a reggelijétől (kávé, gyümölcs, gyógyszerek) egészen addig, hogy elmegy aludni. Az első naplóbejegyzésből kiderül, hogy nem olyan rég szívinfarktusa volt, de ennek a részleteit nem tudjuk meg. Pár nap dokumentálása után a napló úgy ugrik előre három évet, mintha Piroch azt is átaludta volna.
Fotóalbumhoz pedig néha túlságosan aprók a képek, bár mivel a legtöbb a szerző saját archívumából van, gyakran 10-15 évvel korábbról, biztos lehettek technikai akadályai, hogy alaposabban megnézhessük a kereszteslovagi páncélban zsugázó magyar kaszkadőröket. A szerző pedig néha annyira elveszik a részletekben és a kaszkadőrcsapatok munkanyelvében, hogy egy-egy leírása nehezen érthető lesz, és ha nem láttuk az adott jelenetet, amiről beszél, akkor nehezen lehet összerakni, hogy ki hogyan és mikor mit művelt pár másodperc alatt.
Mert Piroch bőségesen beszél arról, hogy bizonyos trükköket hogyan vitt véghez a csapata, és ez talán a Hollywoodland leghasznosabb része, hogy tényleg néha az utolsó csavarig is elmondja, hogyan és miként kellett megvalósítani valamit, ami magától értetődőnek tűnhet a filmben. Elmagyarázza, hogy egész pontosan mi az a rigger, ki az a wrangler, hogyan épül fel a hierarchia a csapatban, mit csinál a biztonsági kaszkadőr, mit is kennek az emberre, hogy könnyen gyulladjon, miért a legjobb kartondobozokra ugrani a magasból, és így tovább – a fontosabb kifejezések pedig külön szószedetet kapnak a könyv végén.
A legjobb, hogy Piroch néha hagyja, hogy elragadják az érzelmei, amikor a forgatásokról sztorizik: egy norvég gyerekfilm női rendezőjére kifejezetten könnyes szemekkel emlékszik vissza, annyira flottul ment a munka, de az Alienist (Az elmeorvos) forgatásán az állatvédőt „buzgómócsing kutyapecér”-nek nevezi, a munkavédelmisek pedig „lapítanak amikor nem kéne, amúgy meg csak nyalják a producerek seggét.”
Pár kedvenc idézetem:
„Emlékszel, amikor a Róna utcai MAFILM-stúdióban a lámparaktár tetejéről ugráltunk, és arra a show-ra gyakoroltunk? A Zenebohócnak a légzsákba érkezéskor kirepedt a seggén a gatya, és amúgy mellékesen lefosta az egész matracot a becsapódáskor.”
„Miután a házibácsi beengedett, Tímea, Andy csinos, fiatal felesége főzött nekem egy hosszúkávét, és bemutatta kedvenc madarát, egy rózsaszín kakadut.”
„Az ember nem flörtöl a barátja feleségével, az tabu: az a nő olyan, mintha nem létezne. Köszönöm, hogy ezt tisztázhattam!”
„Körbebástyáztam magam, magyarságom védőpajzsai áthatolhatatlan falként tartották távol tőlem az amerikai szubkultúra zavaros elemeit.”
„Én húztam az ő szekerüket felfelé, de az én szekerem lassan elindult lefelé. Azt tetszik kérdezni, miért nem húztam be a féket? Egyszerű a válasz. A régi iskola képviselője vagyok – az ilyen típusú szekereken nincsen fék.”
A Hollywoodland legjobb fejezete viszont pont arról szól, amikor nagyon keveset dolgozik, amikor megpróbálja megszerezni az amerikai állampolgárságot, és Los Angelesben megvetni a lábát. Melója sokáig nincsen, üres napjaiban Jack Lilley farmjára jár lovagolni, esténként pedig a Los Angeles-i magyar közösséggel, néha Korda Györggyel zsugázik, néha csak egy angol kocsmában iszogatnak a többi magyarral, és közben vár.
Szeretett volna Harrison Ford dublőre lenni a Cowboyok és űrlények-ben, de ez nem jött össze. A Men In Black harmadik része is annyit csúszik, hogy annak a közelébe se jut. A családja néha meglátogatja, de csak kevés ideig maradnak. Piroch aztán a személyes kapcsolataira támaszkodva, és a kitartásával próbál a felszín felett maradni. Ami aztán sikerül is neki, egy Thor-filmben kell lovagolnia, a Transformers harmadik részében pedig a plafonra rántják.
Látszik, hogy Pirochnak minimum ambivalens a viszonya az Egyesült Államokkal, Hollywoodot a világörökség részének tartja, de hangsúlyozza, hogy a Sunset Boulevardon sok a hajléktalan, és az is fura, hogy a határon „a beléptetésnél direkt szórakozik velünk egy olyan ember, aki néhány éve szökött át valamelyik határon, majd az egész pereputtyát behozatta Guatemalából.” A könyv Los Angeles-i fejezetének tényleg van egy olyan hangulata, mint amit annyira jól sikerült megragadnia a Volt egyszer egy… Hollywoodnak: itt van egy lassan kiöregedő, öntörvényű fickó, változik a kor, változnak az idők, apadnak a munkák, sokáig csak a lődörgés marad.
Mert az utolsó fejezet tényleg arról szól, hogy a szép időknek vége van, Magyarországon a kaszkadőri hivatás szerinte kezd kikopni:
„Ma nem tudnék Magyarországon öt olyan lovas kaszkadőrt kiállítani, akik fel tudnák venni a versenyt például a spanyolokkal vagy akár a szlovákokkal”
– írja elég keserűen. Az utolsó bekezdésekben már azon morfondírozik, hogy mi lesz akkor, ha a hollywoodi bérmunkák elapadnak Magyarországon. Csehországban nemrég ez történt, és Piroch szomorúan mesél arról, hogy sok kaszkadőr maradt meló nélkül. Pirochnak még van, amikor a kiadónál bemutatta a könyvet, még a Borderlandsról meg a Dűnéről is beszélt, amiben dolgozott. A Dűne amúgy nem tetszett neki, szerinte az csak más filmekből lett összelopkodva.
A Hollywoodland a BOOOK Kiadó gondozásában jelent meg.
Erősen ajánlom Piroch Gábor showreeljét, amiben a kaszkadőrjelenetei vannak, főleg a 10:00-tól kezdődő részt, amikor is leugrik egy 60 méteres lakóház tetejéről egy rakás kartondobozra, illetve a Dunába ugrik többedmagával egy Conti Car-feliratokkal agyonmatricázott, füstölő buszból: