Vetkőzéssel indította karrierjét, de megőrizte titokzatosságát

2022. július 23. – 23:34

Vetkőzéssel indította karrierjét, de megőrizte titokzatosságát
Dakota Johnson a 2022-es Oscar-gála után a Vanity Fair partiján – Fotó: Patrick T. Fallon / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A szürke ötven árnyalata-filmek óta nem kapott annyi hideget Dakota Johnson, mint a Netflixen nemrég debütált Meggyőző érvek miatt. Pedig nem a színésznő hibája, hogy Jane Austen regényének elfuserált modernizálásában rossz választás volt a kamerába dumáló hősnő szerepére. Johnson elég idegesítő, ahogy folyamatosan minket bámul a filmben, amikor viszont megtalálja egy hozzá illő szerep, nem tudjuk levenni róla a szemünket. A 32 éves színésznő az elmúlt években figyelemre méltó alakításaival Hollywood egyik üdvöskéjévé, meghökkentő humorával pedig az internet kedvencévé vált.

Don Johnson és Melanie Griffith egyetlen közös gyermekeként beleszületett Hollywoodba, szó szerint: édesapja éppen a Forró nyomon című Dennis Hopper-filmet forgatta Texasban, amikor Dakota 1989. október 4-én világra jött egy austini kórházban. Állandóan más városokban és országokban forgató szupersztár szüleinek köszönhetően a gyerekkora is gyakorlatilag a forgatásokon telt, negyedikes koráig egyetlen iskolában sem töltött el egy egész tanévet. Bár édesanyja szerint „kiváltságos cigány lányként” nőtt fel, Johnson azért ezt kicsit romantizáló kifejezésnek érzi, hiszen szülei drog- és alkoholfüggősége, valamint viharos kapcsolatuk (‘96-ban váltak el, ugyanabban az évben Antonio Banderas lett Dakota mostohaapja) az állandó helyváltoztatással együtt számos traumatikus pillanatot okozott a fiatal lány számára.

Ettől függetlenül már ekkor eldőlt, hogy ő is a szülei, illetve nagyszülei – anyai nagyanyja Tippi Hedren, a Madarak színésznője – hivatását választja. Hiszen nem is ismert más világot, a forgatás lett a természetes közege, még vezetni is díszletek között tanult meg. Korán is kezdte a szakmát, mindössze tízéves volt, amikor első filmjében testhezálló módon Griffith lányát játszotta a Banderas által rendezett 1999-es Tűzforró Alabamában. Apja viszont nem támogatta a színészi ambícióit, érettségi után közölte vele, hogy ha nem megy egyetemre, megvonja tőle az anyagi támogatását. Nem ment egyetemre, inkább elkezdett Los Angeles-i castingokra járni, és nem sokkal később egy David Fincher-filmben találta magát: a Social Network – A közösségi hálóban egyetlen jelenete volt Justin Timberlake egyéjszakás kalandjaként, de még így is sikerült emlékezetes alakítást nyújtania.

Az erős debütálást kisebb filmek mellékszerepei követték pár évig, majd jött a szerep, ami megismertette a nevét a világgal, de ezért nagy árat kellett fizetnie. Az erotikus ponyva reneszánszát elhozó, milliók által olvasott és milliók által gyűlölt A szürke ötven árnyalata adaptációjának női főszerepe elég sokat kíván az eljátszójától. A szadomazochista párkapcsolatról szóló regény hősnője a történet elég jelentős részét tölti meztelenül és kiszolgáltatott helyzetben, úgyhogy elég bátor dolog volt Johnson részéről a köztudatba kerülésnek ezt az útját választani. A Sam Taylor-Johnson által rendezett 2015-ös film brutális kasszasiker lett, egyben közröhej tárgya, amit erősen kritizáltak nemcsak a gagyi története, hanem a BDSM káros ábrázolásmódja miatt is.

Johnson a bemutató idején még visszautasította a vádakat, hogy Ana egy gyenge és elnyomott karakter lenne: „Szerintem ő erősebb, mint a férfi. Minden, amit tesz, a saját döntése. És ha kiállhatok amellett, hogy a nők azt csináljanak a testükkel, amit akarnak, és emiatt ne érezzenek szégyent, hát megteszem.” Évekkel A szürke ötven árnyalata és a két folytatásának bemutatója után viszont bevallotta, hogy egészen másik filmre írt alá, mint amit végül megcsináltak. Ez legfőképp a könyvet író E. L. Jamesnek volt tulajdonítható, aki nem engedte szabadon alkotni a filmkészítőket: gyakran előfordult, hogy kétszer vettek fel jeleneteket, egyszer úgy, ahogy az író akarta, egyszer úgy, ahogy ők. Johnson próbált ugyan csiszolni a forgatókönyvön és életszerűbbé tenni a dialógusokat, de akárcsak a filmbeli Anának, neki is meg volt kötve a keze.

Annyi hasznuk azért mindenképp volt a filmeknek, hogy Johnson bekerült a köztudatba, a rendező pedig beajánlotta őt Luca Guadagninónak, aki éppen az olaszországi luxusnyaralóban játszódó pszichodrámájához keresett egy tiltott gyümölcsként funkcionáló fiatal lányt. A Vakító napfényben Penelopéjának szerepében Johnson százszor szexibb oldalát mutatta meg, mint A szürke ötven árnyalatában bármikor, a szende bölcsészlánynál sokkal jobban állt neki a szociopatába hajló kavarógép. Guadagnino indította el a Szürke-filmek utáni karrierszakaszát is a 2018-as Sóhajokkal, amelynek sötét erők által irányított tánctársulatába lépő főhőseként egészen vérfagyasztó átalakuláson ment keresztül.

Jamie Dornan és Dakota Johnson A szürke ötven árnyalata egyik vetítése előtt 2015-ben – Fotó: Mike Coppola / Getty Images
Jamie Dornan és Dakota Johnson A szürke ötven árnyalata egyik vetítése előtt 2015-ben – Fotó: Mike Coppola / Getty Images

Azóta a függetlenfilmes vonalon bizonyítja újra és újra sokszínű színészi képességeit. A mozikban nagyot bukó, de lelkes rajongótáborral bíró Húzós éjszaka az El Royale-ban titokzatos hippijeként megmutatta a keménységét; a pankrátorálmokat dédelgető Down-szindrómás fiúról szóló Mogyoróvaj Sólyomban aranyszívű szociális munkásként varázsolta el a nézőket; A barátunk című drámában pedig fiatal rákos anyukaként dolgoztatta meg a könnycsatornáinkat.

És bár ezek a filmek megközelítőleg sem jutottak el annyi emberhez, mint a Szürke-trilógia, az utóbbi években Johnson az interneten vált igazi hollywoodi sztárrá a virális interjúi miatt. Aki ugyanis megnéz egy vele készült interjút, hamar rádöbben, hogy a legtöbbször enigmatikus bombázókat vagy bájos naivákat játszó színésznőnek egészen sajátos a kisugárzása és a humora.

Bár nincs fent a Twitteren, a platformon rendszeresen körbeosztják a legjobb aranyköpéseit, például az interjút Ellen DeGeneresszel, amiben a talk show íratlan szabályait megszegve nem ment bele Ellen játékába, hanem számonkérte a műsorvezetőt, amikor ő azt állította, hogy Johnson nem hívta meg a születésnapjára. A „That’s not the truth, Ellen” (Nem ez az igazság, Ellen) mondat mémmé vált, és különösen nagy népszerűségnek örvendett, amikor a műsorvezetőt toxikus légkör előidézésével vádolták az alkalmazottai.

A magából mindig nyugodt derűt árasztó színésznő bárkit játszi könnyedséggel hoz zavarba: az Andrew Garfielddal közös interjújában egy perc alatt mosolyogva izzasztja meg a színészt teljesen ellentétes reakciókat adva az anekdotájára, majd mikor Garfield rámutat az érzelmi hullámvasútra, csak annyival magyarázza, hogy „Nő vagyok”. A Dakota-jelenség legjobban a Coldplay énekesével, Chris Martinnal közös (2017 óta vannak együtt) malibui házukat bemutató videójában mutatkozik meg, amiben saját bevallása szerint másnaposan vezeti körbe a nézőket az otthonában, és ami 24 millió feletti nézettségnél jár a YouTube-on.

Lefegyverez a közvetlenségével és az abszurd humorával, ugyanakkor hasonlóan rejtélyes figura, mint a legtöbb általa alakított karakter. A coolsága és a belőle áradó béke nemcsak szimpatikussá, de kiismerhetetlenné is teszi. Ezeket a falakat pedig a saját bevallása szerint is tudatosan húzta fel, ugyanis a világ leglazább csaja valójában egy tinédzserkora óta depresszióval küszködő nőt takar. Johnson 14 éves korában ismerte fel magán a depresszió és a szorongás tüneteit, amit azóta is intenzív terápiával kezel. „Folyamatosan a világ helyzetén jár az agyam. Ez tart ébren esténként, egész este, minden este. Az agyam őrülten sötét helyekre tud eljutni” – vallotta egy interjúban.

Ez a kettősség nemrég két alakításában is hangsúlyosan megjelent: Az elveszett lányban és a Felnőttem, csacsacsában olyan anyákat formál meg, akik bár imádják a lányaikat, küszködnek a gyerekneveléssel és a házastársukkal egyaránt, melengető mosolyuk mögül pedig átsüt a mély szomorúság. Johnson azokat a karaktereket hozza a legjobban, akik nem rágják a néző szájába, hogy mi jár a fejükben – így nem meglepő, hogy a fleabagesített Meggyőző érvek, amiben konkrétan a közönséghez fordulva mondja ki az összes gondolatát, egyáltalán nem működik.

Bár a színésznőnek eddig nem volt túl nagy szerencséje a közönségfilmekkel (a Szürke-trilógián túl a Hogyan legyünk szinglik és a Pont az a dal című vígjátékai sem arattak sikert), erre még rácáfolhat következő nagy projektje, a Madame Web, aminek a címszerepét elnyerő Johnson csatlakozik a nagy képregényfilmes trendhez (azon belül is a Sony Pókember-univerzumához). Jelenleg forgatja a telepatikus képességekkel bíró mutánsról szóló filmet, amire elmondása szerint keményen edzett, hogy Tom Cruise nyomdokaiba lépve minél több kaszkadőrmutatványt hajthasson végre – ez már csak azért is meglepő állítás, mert a képregényekben Madame Web egy gépekhez kötött idős nő. Ha mégsem válna be a blockbusteres váltás, abban legalább biztosak lehetünk, hogy a film sajtókörútján újabb szórakoztató interjúkkal bővül majd a Dakota Johnson-mémuniverzum.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!