2022. július 3. – 23:02
frissítve
Július 3-án vasárnap ünnepli hatvanadik születésnapját Tom Cruise, az egyik legkitartóbb mozisztár, aki ennek örömére pályafutása eddigi legsikeresebb filmjével hódította meg a közönség szívét. Szüksége is van a kasszarobbantásra: nemrég még karrier-hullámvölgyből kellett kimásznia, most pedig egy személyben igyekszik megóvni Hollywoodot és a mozit az új idők digitális szelétől. A jubileumi portrécikkünkben megvizsgáljuk, hogy telt Cruise elmúlt bő tíz éve, milyen csatákat vív a színfalak előtt és mögött, mit takar most a brandje, és hová vezethet az útja a jövőben.
Ha Tom Cruise akar valamit, az úgy is lesz. Nagyon úgy néz ki, ez lesz az egyik legfőbb tanulság 2022-ben Hollywood számára. A sztár május végén tért vissza mozivásznakra a Top Gun: Maverick című blockbusterrel, ami belopta magát a kritikusok szívébe (mi azt írtuk róla, „lehengerlő élmény a moziban, egy izgalmas, néha lebilincselő látványfilm, ami csak akkor működik igazán, ha alávetjük magunkat neki, dübörög és legyalul”), és ami sok szempontból még fontosabb, tarolt a mozikasszáknál. Ez az első film Cruise karrierjében, aminek sikerült átlépnie az egymilliárd dolláros bevételi álomhatárt; a Covid óta ez csak egy másik filmnek jött össze, mégpedig a Marvel berkeiben (Pókember: Nincs hazaút). Nemcsak világszerte teljesít remekül, az Egyesült Államokban a Paramount stúdiónak csak egyszer sikerült ennél nagyobbat kaszálnia látványfilmjével, azt a filmet pedig úgy hívták, hogy Titanic.
A több ezer wattos mosolyú megasztár ismét felölti egyik leghíresebb szerepét egy, a 80-as évek iránti nosztalgiát csúcsra járató akciófilmben? Ez ne lenne bombasiker? Bármennyire is úgy tűnik, korántsem volt borítékolva az új Top Gun diadalmenete, márpedig Tom Cruise-nak nagyon sok forgott most kockán. Ahhoz, hogy megértsük, miért szakadhatott fel egy hatalmas sóhaj a színészből a bevételi számok láttán – bár őt ismerve, inkább csak a levegőbe öklözött egyet –, érdemes visszatekintenünk egy kicsit a karrierjére, különösen az elmúlt bő tíz évére.
A 2008-2010 előtti időszakot most csak röviden foglaljuk össze. A nyolcvanas években üstökösként robbant be Hollywoodba, az amerikai közönségfilm egyik legnagyobb sztárjává vált, az évtized végére behúzta első Oscar-jelölését is. A következő évtized folytatta a megkezdett sort, 1996-ban pedig egy régi tévésorozat, a Mission: Impossible felélesztésével megszületett Ethan Hunt karaktere. Az ezredforduló környékén Cruise felváltva vállalt nagy blockbustereket és merész presztízs drámákat, majd 2005-ben jött egy emlékezetes töréspont: előbb Oprah Winfrey kanapéján ugrándozott fel-alá, miközben azt ecsetelte, mennyire szereti új partnerét, Katie Holmest, majd dühösen kifakadt a The Today Show-ban a pszichiátria intézménye ellen. A két nagy port kavart bulvársztori megtépázta a szcientológiához való kötődése miatt amúgy is egyre többet kritizált sztár renoméját, rányomva bélyegét a karrierjére – a 2000-es évek második fele a Trópusi vihar-cameót leszámítva markáns gödör lett a karrierjében.
A 2010-es évek elején mélyről kellett visszakapaszkodnia: 2008-ban mindhiába igyekezett bezsebelni magának egy újabb Oscar-jelölést a Valkűr című filmben, ahol Hitlert próbálta megmerényelni, 2010-ben pedig a Kéjjel-nappal című akcióvígjátéka nem hozta a kívánt sikert, ráadásul a szokott gázsijánál alacsonyabb fizetésért kellett rábólintania a szerepre. Aztán jött a 2011-es Mission: Impossible – Fantom protokoll, ami új időszámítást vezetett be a Cruise-életműben. Először is, visszahozta tetszhalott állapotából a Mission: Impossible-franchise-t, ami a 2006-os, J. J. Abrams rendezte harmadik rész után megfenekleni látszott. Újradefiniálta Ethan Huntot egy felismerhetően emberi figurából, aki épp megállapodni készül, egy családot, szerelmet nem ismerő, megszállottan a munkájának élő, sebezhetetlen szuperhőssé. Itt kezdett végrehajtani lélegzetelállító, életveszélyes kunsztokat, amelyekre minden egyes akciófilmjével megpróbál újból rálicitálni – bár még mindig a Burdzs Kalifa megmászása a legemlékezetesebb.
És valahol itt dönthette el, hogy feladja az Oscar-díj álmát, a színészi kihívásokat, és 100%-ban rámegy a szórakoztatásra.
A Fantom protokoll Cruise karrierjének addigi legnagyobb bevételt hozó filmje lett, amit a franchise kettővel későbbi felvonásával, az Utóhatással sikerült felülmúlnia legközelebb. A Mission: Impossible-széria egyfelől tehát visszaröpítette Cruise-t a megkérdőjelezhetetlenül A-listás sztárok egyre szűkülő körébe, másrészt viszont ezen a franchise-on kívül nem jött garantáltan össze az, hogy a nézők csak Cruise nevét és arcát látva a plakáton beüljenek a filmjeire. A 2012-es Jack Reachernél bejött például a számítás, még ha a Lee Child-krimik rajongói fel is háborodtak azon, hogy az óriás termetű magánnyomozót a híresen alacsony növésű Cruise sajátította ki magának. Az eltökélt, magányos, hiper-professzionális ex-katona szerepe jól állt a sztárnak, mégsem tudott belőle felépíteni magának egy második franchise-t: a második rész gyatra forgatókönyvével beverte a szöget a Reacher-filmek koporsójába (a karakter idén a streamingre költözött egy tévésorozat formájában).
A Feledés című nagyszabású sci-fi feledésbe merült; A holnap határa a mozipénztáraknál ugyancsak alulteljesített, de legalább utólag megtalálta a közönségét, megérdemelt kultfilm lett belőle. A Universal nagy dérrel-dúrral – és egy borzalmas Photoshop-csoportképpel – beharangozott szörnyfilmes „sötét” univerzumát felvezetni hivatott A múmia is jókorát zakózott, és mellette még nézhetetlenül rossz is; a szintén 2017-es, valós eseten alapuló Barry Seal: A beszállító már sokkal jobban kamatoztatja – és piszkálja meg – Cruise lehengerlő karizmatikusságát, mégsem lett belőle a színész saját, külön bejáratú A Wall Street farkasa.
Leonardo DiCaprióval egyébként is tanulságos párhuzamba állítani – az egykori tinibálvány hasonlóan szereti magát fizikai kihívások elé állítani (nyers bölényszívet eszik például), és sokat küzdött az Oscar-szobrocskáért, mindeközben viszont olyan egyedi hangú rendezőkkel dolgozott együtt (Scorsese, Tarantino, Nolan, Luhrmann, Iñárritu), akik kimozdították a komfortzónájából. Tom Cruise az ezredfordulón cselekedett hasonlóképp, akkor Stanley Kubrick (Tágra zárt szemek), Michael Mann (Collateral – A halál záloga), Steven Spielberg (Különvélemény, Világok harca), Paul Thomas Anderson (Magnólia) keze alá dolgozott. Ma már gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy egy ilyen öntörvényű, „kiszámíthatatlan” rendező filmjében tűnjön fel – kiszámíthatatlan abban az értelemben, hogy jelenlegi alkotótársai, bár közel sem anonim iparosok, alapvetően abban partnerek, hogy valóra váltsák Cruise vízióját.
Fogalmazzunk így: a sztár belső köréhez tartozó Joseph Kosinski, Doug Liman és Christopher McQuarrie mind profi rendezők, akik sokat adnak hozzá Cruise-zal közös filmjeik esztétikai, technikai, dramaturgiai megvalósításához, ezek a filmek valódi szerzője mégiscsak Cruise. Az első számú partner mindenképpen McQuarrie, akivel még a Valkűr kapcsán ismerkedtek össze – ott még csak forgatókönyvírói minőségben nyerte el Cruise tetszését olyannyira, hogy a kérésére a Fantom protokoll szkripjét is jelentősen átdolgozta, a Jack Reachert már ő rendezhette, végül pedig átvette a Mission: Impossible karmesteri szerepét: míg addig az összes fejezetet más-más rendező kapta, az 5., 6., és a szériát lezárni hivatott 7-8. duplarész már csak az övé.
Nem szabad lekicsinyleni McQuarrie hozzájárulását a franchise sikeréhez, egészen kivételes akciórendezőről beszélünk. Tény ugyanakkor, hogy Cruise számára mindennél fontosabbá vált mostanra, hogy a lehető legnagyobb kontrollt gyakorolja a karrierje fölött. A Covid jócskán felfokozta a sztár monomániás perfekcionizmusát, sőt, mintha kiterjesztette volna:
most már nemcsak a saját életművét kell vasmarokkal tartania, hanem afféle modern kori Atlaszként a komplett szórakoztatóipart és a mozizás jövőjét kénytelen hordozni a vállán.
A vicc az, hogy nem teljesen téveszmés ez a képzet. A karanténidőszak megrengette Hollywoodot, különösen egy olyan sztár szemszögéből, aki a 80-as, 90-es évek közönségfilmjeinek zászlaját szeretné továbbvinni egy Disney-dominálta érában. Egy olyan korszakba csöppent, ahol már nem a nagy sztárok nevére özönlenek az emberek a moziba, a karakter és az IP számít, majdhogynem mindegy is, ki játssza el Batmant vagy Pókembert. Egy olyan korszakba, amikor már szinte herkulesi feladat meggyőzni a közönséget, hogy moziba özönöljön, ne pedig a kanapéról izzítsa be valamelyik streaming szolgáltatót.
A sztár egy, már a Covid előtt megkezdődött, a járvány következményei által azonban jelentősen felgyorsuló folyamat ellen hadakozik minden erejével. A szimbolikus harcteret a Mission: Impossible hetedik részének forgatása alkotja, és a küzdelem egy részébe, a forgatást övező nehézségekbe mi is bepillantást nyerhettünk. A film az elsők között szenvedte meg a pandémiát: 2020-ban összesen négyszer kellett leállítani a forgatást Olaszországban, ami miatt elszállt a film költségvetése, 2020 decemberében pedig a The Sun bulvárlap kiszivárogtatott egy hangfelvételt, amelyen Cruise magából kikelve ordibál, mert a stábban egyesek nem tartják be a szigorú Covid-protokollt. „Esténként ott ülök a telefonon minden kibaszott stúdióval, biztosító társasággal, producerrel, akik tőlünk várják el, hogy filmeket csináljunk. Több ezer munkahelyet teremtünk, az isten verjen meg titeket!” – mondja, és az is elhangzik a szájából, hogy minden éjjel az egész iparág jövőjének tétjével alszik el, és hogy ők a követendő példa („gold standard”), miattuk lehet filmet készíteni megint Hollywoodban.
A kirohanás nemcsak a járvánnyal kapcsolatos biztonsági előírásokról szólt tehát, hanem arról is, hogy a Mission: Impossible hetedik részének hirtelen sokkal nagyobb tétje lett. A színfalak mögött egy másik fronton is vérre menő harcot folytat, amiről a nagyközönség már kevesebb információt kapott: a Hollywood Reporter cikkéből kiderül, Cruise producerként keményen ellenszegült a Paramount stúdió vezetőségének, amikor azt próbálták elfogadtatni vele, hogy a film a megszokott három hónap helyett csak negyvenöt napig maradjon kizárólagosan a mozikban, mielőtt felkerülne streamingre. A koronavírus-járvány kirobbanása óta ennek az időablaknak a szűkülése – sőt, megszűnése – egyre inkább iparági sztenderddé válik, ma már meg se lepődünk, amikor a legnagyobb költségvetésű blockbusterek a mozipremier után hamar, vagy akár már aznap felkerülnek az adott stúdió streaming szolgáltatójára.
Cruise azonban hisz a mozi szentségében, minden nyilatkozatában ezt hangoztatja, elmegy megnézni moziban a Tenetet, csak hogy támogassa a hasonlóképp gondolkodó Christopher Nolant. A Mission: Impossible – Leszámolás első részének (vagyis a hetedik MI-filmnek) bemutatója körüli hercehurca még nem zárult le, főleg hogy a Paramount éléről 2021-ben menesztett elnök-vezérigazgató helyére a Paramount+ streaming szolgáltatótól került az új fejes, azaz a stúdió még inkább a digitális platformok felé kíván elmozdulni. Cruise kezében viszont most ott egy nagy fegyver, a Top Gun: Maverick sikere őt igazolja. Azt, hogy
talán tényleg Tom Cruise az utolsó mozisztár, aki hiába tűnhet őskövületnek, mégis hatékony. A puszta akaraterejével képes hegyeket megmozgatni, ahogy a filmvásznon, úgy a háttérben.
Nagy kérdés az is, mi lesz, ha végül lepörög a moziban a Mission: Impossible 8 stáblistája, és lezárul az Ethan Hunt-széria. Vissza akar-e vajon térni utána Cruise a nyaktörő mutatványok helyett a komoly drámai szerepekhez? Tudna-e egyáltalán jól játszani egy Tarantino-filmben, vagy hihető emberi érzelmek helyett már csak a fizikai teljesítményre, a futásra, a mosolyra tud támaszkodni? Lehet, hogy ő is visszavonul, mint Robert Downey, Jr. Vasember után? Beadja-e valaha a derekát a streamingnek, mint gyakorlatilag összes A-listás pályatársa? A Top Gun: Maverick alapján Tom Cruise csak Tom Cruise-nak hajlandó átadni a stafétát – hogy merre viszi tovább, az alighanem újabb nagy kihívás, nehéz feladat lesz a jövőben.
