Sisi így még nem volt maga alatt

Marie Antoinette és Diana Spencer után kiteljesedett a fuldokló feleségek évtizedeken átívelő trilógiája, Sisi is megkapta azt a feldolgozást, ami a lehető legkevésbé követ történelmi hűséget, népszerű elképzelést és köztudatban élő képet. A Corsage című kosztümös filmben I. Ferenc József császár nejét legalább annyira tartja szoros emberfogásban a Habsburg uralkodóház fullasztó hangulata és merev világa, mint a címbeli fűző (korszázs) a felsőtestét.

Ez nem az a Sisi, akit a gejl tévésorozatban ismerhetett meg Magyarország, vagy aki szájhagyomány útján terjedő sztorikkal lett a magyar nép császárnéja. Ez az a Sisi, aki érzi, hogy sokkal többre hivatott, mint hogy csendben beszélgessen az asztalnál az időjárásról, és odafigyeljen az alakjára a szép ruhái kedvéért.

A Corsage cselekménye pár hónapot ölel fel 1878-ban, és ha bármikor is abban a hitben ülnénk le elé, hogy megtudjuk a történelmi igazságot, valószínűleg már ott rájöhetünk a turpisságra, amikor I. Ferenc József hazaérkezve lefejti magáról a híres, a filmben ragasztott pofaszakállát. A Corsage szándékosan játszik az idővel és a tényekkel: a mozgókép már egy létező találmány, egy kertben sétálgatva a szobrokat modern szerkezettel állványozták, a falak pedig még a leggazdagabb palotában sem csillognak, hanem sokszor épp ellenkezőleg, erősen rájuk férne egy renoválás. Egy pillanatban Sisi a teáját egy olyan szuvenírbögrében kapja, amin az ő arca van.

Ezek nem bakik, kiszúrni őket nem nagy teljesítmény, hiszen könnyű őket észrevenni; az osztrák író-rendező Marie Kreutzer így hagyja, hogy Sisi korszaka és története átszivárogjon egy olyan életbe és korba, ami nekünk ismerős. Sisi ezen története pedig ismerős lehet: egy nő, akit a negyvenedik születésnapján szinte eltemetnek, aki kényszeres fogyókúrával és étkezési zavarokkal küszködik (királyi családokról szóló kosztümös filmekben hozzá vagyunk szokva a dekadens ételekhez – itt sorban kapjuk azoknak a szánalmas, diétás változatait), akitől elhidegült a férje, és aki mindennél jobban szeretné élni az életet, csak éppen egy teljesen másikat, mint ami megadatott neki.

A kérdés, hogy ez a valóságban így volt-e, irreleváns. A Corsage nemcsak az idővel, hanem az életrajzzal is lazán bánik – Erzsébet egyik gyereke szóba sem kerül, miközben egy másik, valóságban is megtörtént korai halálát megemlítik. A valóság nincsen teljesen hanyagolva, Kreutzert saját bevallása szerint az a valós időszak inspirálta, amikor Sisi fekete fátyollal takart arccal kezdett el megjelenni.

Kevésszer látni olyat, hogy egy színésznő kétszer is bődületesen erősen megmutatja magát a vásznon, de az eddig is mérhetetlenül tehetséges Vicky Kriepsnek most sikerült másodjára is. A Fantomszál erős akaratú pincérnőjeként már egyszer berobbant a köztudatba, a Corsage pedig egy mindent vivő bemutatója annak, hogy mire képes. Az ő alakításában Sisi minden mozdulatában benne van az, amit az író-rendező közölni szeretne a történetével, Kriepsről pedig képtelenség levenni a szemünket. Főleg akkor, amikor a sorsát kísérti azzal, hogy próbál valamilyen módon szembemenni a Monarchiával.

A fülünket sem könnyű levenni róla. A színésznő szájából ugyanis több magyar mondat is elhangzik, és pont úgy, ahogy egy felnőttkorban magyart tanuló osztrák szájából várnánk. Krieps maga azt mondta, hogy ez volt az egyik legnehezebb dolog a felkészülésben, mert a magyar nyelvben képtelenség volt bármilyen ismert fonetikára támaszkodnia. A miheztartás végett: megtanult a jeges vízben úszni, vívni és lovagolni is.

A Corsage bőséges teret enged annak, hogy bemutassa ennek a valóságból kipattant, de szinte teljesen fikciós Sisinek a személyiségét. Rendszeresen látogat egy elmegyógyintézetet, ahol türelmesen és pókerarccal végighallgatja, hogy miféle állítólagos problémák miatt hozzák be a nőket. Itt már átbukik egy banális szimbólumba, amikor különös érdeklődést tanúsít egy lekötözött, hálós ágyon dühöngő női beteg iránt, mintha amúgy nem értenénk, hogy úgy érzi, ő maga is béklyók között bolondul meg.

Háborús veteránok kórházába is elmegy, de a hivatalos eseményeken már inkább ájulást tettet, hogy a protokollal ne kelljen foglalkoznia. A Corsage cselekménye ezeket az elemeket variálja, a hivatalos megjelenéseket, vacsorákat, estéket, amiket elvárnak tőle, és az ő menekülési kísérleteit, más néven a külföldi útjait. Egyszer Northamptonban látják vendégül, ahol felmelegít egy régi kapcsolatot egy lovász fiúval (Colin Morgan), máskor pedig unokatestvérét, II. Lajos bajor királyt (Manuel Rubey) látogatja meg.

A történet epizódokból áll, de minden epizód olyan, mint a puzzle egy darabkája, aminek a teljes képét csak a legvégén ismerjük meg. Krieps tényleg fantasztikus játékából látjuk, hogy Sisi folyton kutatja a kiutat ebből az életből. A való életben merénylet áldozata lett – a Corsage addig az évig nem jut el, de talál egy olyan célt magának, ami a saját világképében nagyon is kielégítő. Kreutzer filmje biztos halálra idegesít mindenkit, aki Sisi igazi történetére kíváncsi, de ha valaki a vitrinbe kirakott művészetnél többet vár a kosztümös filmektől – vagy élvezte azt a kettőt, amit az első mondatban emlegettem –, akkor mindenképpen érdemes látnia.

A Corsage premierje az idei cannes-i filmfesztiválon volt, mi Karlovy Varyban láttuk. Úgy tudjuk, hogy ősszel Magyarországon is bemutatják.