Megjelent a Harry Potter-különkiadás előzetese

2021. december 21. – 14:47

Másolás

Vágólapra másolva

Megjelent a Harry Potter 20. évforduló: visszatérés Roxfortba magyar feliratos előzetese. Az alkotók a legelső rész, a Harry Potter és a bölcsek köve 20. évfordulójára készítették el a jubileumi műsort. Az előzetes alapján az adásban a színészek együtt idézik fel emlékeiket a forgatásról. Többek között azt is megtudhatjuk, hogy a Bellatrix Lestrange-t játszó Helena Bonham Carter szerint szerepének fénypontja az volt, amikor Hermione bőrébe bújva játszhatta saját karakterét. Az is kiderül, hogy a Voldemortot alakító Ralph Fiennes-nak a húga mondta, hogy muszáj elvállalnia a szerepet. Az adás január elején lesz megtekinthető az HBO GO-n.

A szereplők közül Daniel Radcliffe, Emma Watson és Rupert Grint mellett visszatér a Hagridot alakító Robbie Coltrane, a Draco Malfoyt játszó Tom Felton, és Sirius Black szerepében Gary Oldman is.

J.K. Rowling viszont nem vett részt a forgatáson. A Harry Potter könyvek szerzőjének távolléte összefügghet azzal, hogy sokat bírálták az utóbbi években a nemi identitással és a transznemű közöséggel kapcsolatos nyilatkozataiért.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!