A társasjátékos cukiságvonaton nincsen fék

2021. szeptember 16. – 05:52

frissítve

A társasjátékos cukiságvonaton nincsen fék
Fotó: Nádori Gergely / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Sokféle témája lehet egy társasjátéknak, a klasszikus háborús játékok csoportja például iszonyúan nagy, a vonatos vagy az üzleti játékoké már kicsit kisebb, de még az olyan szűkre vett témákban is nagy a konkurenciaharc, mint a kisállatok társadalmának építgetése. Ilyen például a korábban bemutatott Root, vagy a szintén remek Tiny Towns, esetleg a sokkal komolyabb Azután. Ebbe a sorba illeszkedik a most kipróbált Everdell – Az Örökfa árnyékában is.

Amint kinyitjuk a jókora dobozt, láthatjuk, hogy ebben a játékban nem a véres harcon lesz a hangsúly, legfeljebb a cukiságbombák fognak robbanni, de azok szünet nélkül. A jól megszokott tábla mellé egy hatalmas, kartonból összeállítható fa is jár, aminek elsődlegesen hangulati és esztétikai szerepe van, amit tagadhatatlanul be is tölt. Különlegesek a játékalkatrészek is: a bogyók lila gumiból vannak, a fa és a kő szépen formázott kemény műanyag, a gyanta pedig átlátszó műanyag kristály. Ilyen extrákat ritkán kapunk egy játékban, de itt nagyon sokat adnak ahhoz, hogy belemerüljünk ebbe a világba, ahol kisállatok építik fel a városukat az erdőben.

Egy nagy halom kártya is vár a dobozban, ez a játék lelke, a lapok jelképezik a város lakóit és épületeit. Ezekből nyolcat teszünk ki a tábla közepére, a nagyrétre innen (is) fogunk majd válogatni magunknak. Ezenfelül a táblán olyan helyek találhatók, ahonnan a négyféle erőforrást (fa, gyanta, kavics és bogyó) szerezhetjük, vagy lapokat vehetünk fel, esetleg küldetéseket teljesíthetünk. A helyeket úgy aktiválhatjuk, ha a munkásainkat küldjük oda (amik szintén nagyon helyes sün-, teknős-, mókus- és egérfigurák). Kezdetben két munkással indulunk, és az évszakok váltásakor kapunk új munkásokat. A játék négy évszakon át tart, télen kezdődik, és az ősszel ér véget. Azt, hogy ki mikor lép át a következő évszakba, mindenki maga döntheti el, jellemzően olyankor, amikor már nem tud mit csinálni. Ez azt is jelenti, hogy nem ritka, hogy valaki már két kör óta a nyárban van, amikor egy másik játékos már az őszi dolgokat intézi. Ebből adódik az is, hogy nem egyszerre fejeződik be a játék mindenkinek, ami elsőre furcsának hangzik, de nem okoz galibát, nem kell sokat várni egymásra.

Fotó: Nádori Gergely / Telex Fotó: Nádori Gergely / Telex
Fotó: Nádori Gergely / Telex

A játék lényege az egyre gyarapodó városunk, amit a megszerzett kártyáink adnak. Az épületek kijátszásához fát, gyantát, kavicsokat használhatunk, az erdőlakókhoz pedig bogyókat. Minden erdőlakónak van egy kedvelt építménye, személyes hősömnek, az uszályos varangynak például a faúsztató bárka. Ha rendelkezünk az adott épülettel, az erdőlakó fizetség nélkül is megtelepedik a városban. Minden lerakott lap győzelmi pontot ad a játék végén, de sokféle speciális lehetőséget is megnyit. A bánya például követ termel, a raktárba helyezhetünk erőforrásokat, amiket később egy munkással felvehetünk. Ezek a képességek remek kombinációkat tesznek lehetővé, másfelől kifejezetten szorosan kapcsolódnak is a témához. A temető aktiválásához például városlakókat kell a lap alá raknunk, a tanár pedig felhúz két kártyát, amiből egyet egy másik játékosnak ad át. Így aztán az Everdellben nem csak az a lényeg, hogy jól rakjuk le a munkásokat, hanem az is, hogy a városunkból hatékonyan működő gépezetet építsünk, kihasználva a kártyák kombinációit.

Nem csak a téma és a lenyűgöző grafika és játékelemek miatt lehet az Everdell jó belépő a komplexebb játékok világába, hanem az egyszerű szabályai miatt is. Minthogy a különféle speciális esetekre vonatkozó dolgokat az egyes kártyákon olvashatjuk, a szabályismertetés kifejezetten rövid. A megértést pedig megkönnyíti a bő lére eresztett szabálykönyv. Attól sem kell félni, hogy nagy összeveszéseket okozna a játék, mert viszonylag kevés az interakció, bár mások elfoglalhatják az általunk vágyott helyet vagy felvehetik a lapot, amit kinéztünk, sosem fogjuk azt érezni, hogy romba döntötték ezzel a terveinket, legfeljebb módosítanunk kell rajtuk, de mindig lesz mit csinálnunk.

Fotó: Nádori Gergely / Telex Fotó: Nádori Gergely / Telex
Fotó: Nádori Gergely / Telex

Fagybérc

Ha valaki már sokat játszott az egyszeri Everdell-lel, érdemes kipróbálnia a frissen megjelent kiegészítőjét, aminek Fagybérc a címe. Nem ez a játék egyetlen továbbfejlesztése, de ez a legösszetettebb, és ez jelent meg magyarul. A dobozt kinyitva azonnal láthatjuk, hogy a cukiságvonaton tényleg nincs fék: nem csak egy új táblát, az eddigi állatok mellé rókákat és csodaszép kártyákat kapunk, hanem nagyméretű figurákat is (rénszarvas, medve, farkas), amikre kis nyergekkel ültethetjük fel a saját munkásainkat. A Fagybérc által kínált kiegészítő táblán mindenki egy-egy nyúlfigurával indulhat útnak, hogy felfedezze a tágabb világot. Évszakról évszakra jutunk előre, és mindig kapunk valami kifejezetten erős kártyát, ez lehet a már említett nagy figura, ami speciális képességeket ad egy munkásunknak, vagy éppen a játék végi masszív bónuszt.

Az út során térképlapokat is gyűjtünk, ha a játék végén be tudjuk adni az azokon szereplő nyersanyagokat, még több győzelmi pont hullik a nyakunkba. De tudjuk, hogy a törpök élete nem csak móka és kacagás, nincsen ez másképp a kisállatokkal sem, a sokféle pontszerzési lehetőség mellé a Fagybérc jelentős nehezítéseket is ad, minden évszakban egy véletlenszerűen húzott időjáráskártya teszi sokkal nehezebbé a dolgokat, megdrágítva vagy éppen le is zárva egyes lehetőségeket. Ezzel együtt az Everdell kifejezetten összetettebb és nehezebb játékká válik, pont úgy, ahogyan azt egy jó kiegészítőtől várnánk. Nem forgatja fel teljesen a játékot, használhatjuk a korábbi játékokban megszerzett tudásunkat és nem is kétséges, hogy ugyanazt a társast játsszuk, mint az alapváltozatban, de kellően elmélyíti ahhoz, hogy ne lehessen rutinból megoldani a dolgokat, és új kombinációkra, újfajta döntésekre kényszerüljünk. A Fagybérc azoknak, akik szerették az alapjátékot és sokat játszottak vele, tulajdonképpen kötelező.

A Fagybérc kiegészítőt a Gémklubtól kaptuk kipróbálásra.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!