Ha elindul a társasjátékvonat, a szívem majdnem megszakad

2021. augusztus 21. – 22:07

Ha elindul a társasjátékvonat, a szívem majdnem megszakad
Fotó: Nádori Gergely / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Amióta vasút van, vannak vonatos játékok is, az egyszerű famozdonyoktól a minden extrával felszerelt terepasztalokig. Nem csoda, hogy társasjátékból is bőséggel találunk vonatos témájúakat, ezek a 70-es években jelentek meg, amikor a történelmi csatákat szimuláló, egyre összetettebb szabályokkal rendelkező játékok mentek nagyon. Ezekben a játékokban általában hatszögekre osztott pályán épülnek a vasutak és az a különlegességük, hogy a vasúttársaságok részvényeit bárki megveheti, így nem egy-egy saját céget irányítanak a játékosok, hanem ravasz részvényüzletekkel lehet operálni. Az első ilyen játék címe 1829 volt, amit követett az 1832, az 1830 és így tovább, mind külön-külön helyszíneken (az 1837 például a Habsburg-birodalomban).

Összefoglaló néven 18xx játékoknak nevezik ezeket a gyakran egy teljes napig elhúzódó, vastag szabálykönyvvel rendelkező és erős elszántságot megkövetelő társasokat. De szerencsére vannak olyan vonatos játékok is, amik nem követelnek ennyit a játékosoktól, köztük sok olyan is, ami kifejezetten belépő szintű társas – de olyan is, ami a 18xx játékok élményét próbálja reprodukálni egyszerűbb szabályokkal.

Ticket to Ride

A modern társasjátékok a 2000-es évek elején lettek a mindennapok részei és ez leginkább három játéknak köszönhető, amik még ma is élnek és virulnak. A Catan és a Carcassonne mellett a Ticket to Ride volt az, ami könnyen érthető szabályokkal, vonzó grafikával, gyors és izgalmas játékmenettel hódított. Ezek a játékok a szuterénekben kiépített geekbázisokon túl a nagyáruházak pocaira is eljutottak. Mindháromra igaz, hogy az elmúlt évtizedekben számtalan variáns, a klasszikus alapszabályokra épülő, de azokat kicsit továbbgondoló változatuk jelent meg, gyakran mindenféle franchise-okhoz kapcsolódva (Star Wars, Trónok harca stb.).

A Ticket to Ride alapja nagyon egyszerű: van egy térképünk városokkal, amiket különböző hosszúságú útvonalak kötnek össze. Az útvonalak fajtáját a nyolcféle szín adja meg, de vannak színtelen, szürke útvonalak is. A játékhoz még tartozik egy nagy pakli kártya, mindegyiken a nyolcféle szín egyike (vagy egy mozdony, ami jokernek számít). Amikor sorra kerülünk, dönthetünk, hogy kártyát húzunk, vagy útvonalat építünk be a saját kis műanyag vonatainkkal. Húzni a felcsapott három kártya közül lehet, de a pakli tetejéről, vakon is kérhetünk lapot (a családunkban ezt vakondozásnak nevezik). Útvonalat beépíteni úgy lehet, hogy beadunk az útvonal hosszának és színének megfelelő kártyát. Egy három hosszúságú sárga útvonalhoz például három sárga lapot (amiket a mozdonyokkal is helyettesíthetünk). Ha valaki beépített egy útvonalat, oda más már nem építkezhet, de vannak olyan helyek is, ahol két pálya fut egymás mellett, oda ketten is mehetnek, a színtelen utakat pedig bármilyen, de egyforma színű kártyával beépíthetjük. Az útvonalak beépítése győzelmi pontot ér, méghozzá progresszíven növekvőt, így érdemes a hosszabb utakra gyűjteni. A játék akkor ér véget, ha valaki kifogyott a kis műanyag vonataiból.

Fotó: Nádori Gergely / Telex

Ez így magában még nem lenne igazán izgalmas, de a célok megjelenésével válik igazán érdekessé a játék. A játék elején mindenki húz pár kártyát, amin célok láthatók: két város, amik között összeköttetést kell kiépítenünk; ha ez megvan győzelmi pontokat kapunk, minél messzebb van egymástól a két város, annál többet. A Budapest-München cél nem ér túl sokat, az Athén-Stockholm annál többet. Amikor lapot húzunk, dönthetünk úgy, hogy nem a színes lapokból kérünk, hanem a célok közül, ilyet főleg olyankor tesz az ember, ha az alapból kapottakat már teljesítette. Nem célszerű túl sokat begyűjteni a célok közül, mert amit nem sikerül megcsinálnunk a játék végére, az negatív pontszámot ad. A játék végén még az is kap pár extra pontot, aki a leghosszabb egybefüggő utat építette fel.

A játék nagyon könnyen tanítható, és ritkán hosszabb háromnegyed óránál, addig viszont folyamatos az izgalom. Ha éppen nem a mi körünk van, folyamatosan tervezgetünk és izgulunk, nehogy valaki beépítse azt az egy szem útvonalat, ami nekünk nagyon kellene. Nem könnyű eldönteni, hogy érdemes-e a lapokat hosszan gyűjteni, hogy azután egy hosszú útvonalat építhessünk be, vagy inkább sok rövid, kevés pontot érő útvonalból érjük el minél hamarabb a céljainkat. Azon is gyötrődhetünk, hogy mikor érdemes új célt kérni és nincs annál nagyobb öröm, mint amikor olyat kapunk, ami már amúgy is készen van.

Ahogy már említettük, a Ticket to Ride-nak számtalan változata, kiegészítője jelent meg. Vannak különféle régiók térképei, amik új szabályokat nem nagyon tartalmaznak, van kisgyerekeknek szánt változat, de vannak olyanok is, amik az új térképek mellett a szabályokon is tekernek egy kicsit. A Marklin változatban utasokat is szállíthatunk, az Európában pedig alagutakkal és kompokkal is kell törődnünk, de könnyítésként használhatunk állomásokat arra, hogy mások útvonalai is beszámítsanak a céljaink teljesítésébe. Ennek a változatnak a napokban jelent meg a jubileumi kiadása magyarul is, fantasztikus figurákkal, gyönyörű térképpel. A karantén alatt a játék kiadója egy új változatot is megjelentetett, amit mindenki ingyenesen letölthet és kinyomtathat magának ebben egy lakáson belül kell a családtagoknak az ágy-fürdőszoba, hűtőszekrény-ebédlőasztal és hasonló célokat teljesítenie.

A mi családunkban, hiába van raklapnyi egyéb társasjátékunk, időről-időre előkerül a Ticket to Ride, főleg olyankor, ha valakivel meg kell ismertetni a modern társasjátékok világát.

Irish Gauge

Az Irish Gauge megpróbálja a 18xx játékok élményét elérhetőbbé tenni. Előttünk van az Ír-sziget térképe hatszögekre bontva, falvakkal és városokkal. Öt vasúttársaság kezdi meg a működését a szigeten, mindegyiknek egy-egy mozdonya kerül a saját induló városába. Háromféle árucikket a fehér, rózsaszín és fekete kockák jelképeznek, amikből véletlenszerűen rakunk le a nagyvárosokba egyet-egyet. Az öt vasúttársaságnak részvényei is vannak és mindenki kap némi kezdőtőkét. A játék aukciókkal kezdődik, az egyes vállalatok kezdőrészvényei kerülnek árverésre, aki a legtöbbet ígéri a banknak fizet és megkapja a részvényt. Előfordulhat, hogy valaki a játékot úgy kezdi, hogy egyik társaságban sem érdekelt, de nem kell aggódnia, a tény, hogy neki van a legnagyobb tőkéje az elején bőven kárpótolja majd. Miután a kezdőrészvények elkeltek, indul a játék.

Fotó: Nádori Gergely / Telex

A saját körében a következők közül választhat a játékos: árverésre bocsájthat egy részvényt, vasutat építhet, várost fejleszthet vagy osztalékot kérhet. Az árverés a korábban leírthoz hasonlóan működik, de minden társaságnak csak korlátozott számú részvénye van. A vasútépítés nagyon egyszerű, alapból három pontért rakhatunk le mozdonyt egy olyan vasúttársaságból, amiben van részvényünk, úgy, hogy a már meglevő mozdonyok útvonalát folytatjuk. Mezőn építeni egy pont (ha már van ott más társaság, akkor másfél), hegyen át két pont (ott egy mezőn csak egy mozdony lehet). A fejlesztés sem bonyolult, választunk egyet az árucikkek közül és lerakjuk egy faluba, ami innentől fogva városnak számít. Csak olyan faluba rakhatunk, ahova már eljutott egy olyan társaság, amiben részesedésünk van. Az osztalékfizetés a játék lelke, hiszen a végén csak az számít, hogy kinek mennyi pénze van. A játékos húz három árukockát a zsákból, ezek számítanak az osztalékfizetéskor. Ha három fehéret húzott, akkor csak az számít, hogy az egyes társaságok hány fehér városba jutottak el, ha mindhárom színből, akkor minden város játszik. Egy-egy vasúttársaság jövedelme az általa összekötött adott színű városoktól és falvaktól függ, ezt az összeget kell elosztani a kint levő részvények számával és ez lesz a részvényenként fizetett osztalék. A játék addig tart, amíg vannak árukockák a zsákban.

Egészen megdöbbentő, hogy egy ilyen komplex játék szabályai ráférnek egy A/4-es lapra (jó, elég apró betűkkel). A játék alatt végig azon igyekszik az ember, hogy úgy építkezzen, hogy az csak neki legyen jó. Hiába építünk ki remekül egy vasúttársaságot, ha valaki felvásárolja a részvényeit és learatja az osztalékot. Az sem jó, ha minden részvény a miénk egy cégből, mert akkor senki sem fogja annak a társaságnak a vonalait építeni, egyedül pedig nem fogunk tudni kiterjedt hálózatot építeni a smaragd szigeten. A fejlesztés is komoly dilemma, ha ugyanis telerakjuk fehér kockákkal a térképet, elméletben sokat fizet majd nekünk, de mivel így sokkal kevesebb fehér marad a zacskóban, nem nagyon lesz olyan, hogy ezt a pénzt tényleg látnánk.

A játék kétségtelenül bonyolultabb mint a Ticket to Ride, de sokkal izgalmasabb taktikázásra is ad lehetőséget és a játékosok közti interakció is lényegesen sokfélébb. Míg a Ticket to Ride közben társasjátékot játszunk a családdal, az Irish Gauge közben igazi vasútmogulok lehetünk, de ehhez sem kell egy óránál többet az asztal előtt töltenünk. Meg kell még jegyezni, hogy a játék grafikáját a társasjátékok Michelangeloja, Ian O’Toole tervezte, letisztult, remekül használható és egyszerűen gyönyörű. (Az Irish Gauge egy sorozat első része, már megjelent az Amerikában játszódó Ride the Rails és a spanyolországi Iberian Gauge.)

Whistle Stop

Nagyjából az Irish Gauge-hoz hasonlóan összetett játék a Whistle Stop, aminek az a különlegessége, hogy nem csak a vasútpályát, hanem az egész térképet mi építjük fel a játék során. A játék rettentően absztraktul értelmezve játszódik Észak-Amerikában, itt építünk majd vasutat az Atlanti- és a Csendes-óceán között. Mindenki a saját színének megfelelő vasutakat mozgatja keletről indulva. A pálya itt is hatszögekből áll, adottak a kezdőpontok, a célok és középen egy sor város és speciális hely. A hatszögek többségén síneket találunk, de vannak városok, bányák, piacok is. A síneken különböző színű megállók is lehetnek, a színnek megfelelő árut kapjuk, ha ott áll meg a mozdonyunk. A kör elején mindenki kap némi szenet és aztán a játékosok sorban lépnek.

Fotó: Nádori Gergely / Telex

A saját körében mindenki mozgathatja a vonatait, amihez szenet kell beadnia, a szénnel csak északra, délre és nyugatra mehetünk mindig csak a következő megállóig, szén helyett használhatunk sípot is, ezzel két megállót mehetünk és akár visszafelé, keletre is, egy körben négy anyagot (szenet és/vagy sípot) használhatunk fel. Ha vonatunk olyan helyre menne, ahol véget ér a sín, a kezünkben levő három hatszögből egyet lerakhatunk folytatva a pályát. Vannak speciális mezők, ide érve győzelmi pontot érő aranyat, szenet vagy éppen sípot kaphatunk, esetleg csereberélhetjük a kezünkben levő árucikkeket. A városba és a nyugati célra belépéshez bizonyos árucikkeket kell beadnunk, ez lesz a győzelmi pontok fő forrása. Ha nem tudjuk beadni a kívánt árut, negatív pontokat kapunk. Az egyes városokba beérve még részvényeket is kapunk az adott város vasúttársaságából, a játék végén majd ezek is pontokat érnek annak, aki az adott társaságból a többséggel rendelkezik. Mindezen felül még színesítik a játékot a megvásárolható fejlesztések, amik mindenféle speciális lehetőségeket adnak a birtokosuknak (pl. árut szénre válthat). A játék addig tart, amíg valaki az összes vonatját el nem juttatja nyugatra.

A Whistle Stop kifejezetten pörgős és izgalmas játék, amit az első szabálymagyarázat után könnyen meg lehet érteni. A többiek kicsit be tudnak zavarni a játékunkba, de azért nem kell arra számítani, hogy egy húzásukkal romba döntik, amit addig terveztünk. Ez amúgy az egész játékra igaz: mindig lesz min töprengenünk, de soha nem fogjuk úgy érezni, hogy nincs mit tennünk. A szén többnyire pont elég, de néha kell vakarni a fejünket, hogy honnan szerezzünk még. A kacskaringózó sínek mindig lehetővé teszik, hogy eljussunk oda, ahova akarunk, de az optimális útvonalon van mit gondolkodni. Az egyre terbélyesedő térkép, ami a megszabott keret miatt mégsem lesz olyan amőbaszerű, mint például a Carcasonne, és a lassan, de biztosan nyugat felé tartó mozdonyok kifejezetten jól néznek ki. Ha valaki a Ticket to Ride-nál komolyabb vasútélményre vágyik, de nem szeretne elmerülni a 18xx játékok mélységeibe, nem bánja, ha a térkép absztrakt, és nem kíván nagyon kiszúrni a többiekkel, a Whistle Stop tökéletes választás neki.

(A Whistle Stop játékot a Metagame-től kaptuk kipróbálásra.)

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!