Csirkét is melegen tartó KFC-vödör-alakú konzolt kaphatnak a gamerek

2020. december 23. – 20:58

Másolás

Vágólapra másolva

A Kentucky Fried Chicken (KFC) és a Cooler Master tökéletesnek látszó PC-t épített a fél napokra a monitorok előtt ragadó gamereknek, a KFC vödreit idéző gépben a csirkét is meg lehet melegíteni.

A konzol legmeglepőbb eleme valóban az a kamrának nevezett rész, amelyben melegen tartható a gyorsétteremlánc csirkéje is, de nem a KFC plecsnijétől lesz igazán alkalmas a játékra a gép. A Cooler Master leírása szerint a gép lelke a Intel Nuc 9 Extreme Compute Element, amihez két egyterrabájtos meghajtó csatlakozik.

A KFConsole
A KFConsole

A gyártó azt írta, hogy a gép nagyon jól kezeli a virtuális valóság játékokat, hiszen 240 képkockát tud másodpercenként feldolgozni, és kompatibilis a 4K monitorokkal.

Azt egyelőre nem közölte sem a KFC, sem az Intel, hogy mikor dobják piacra a vödör PC-t, és azt sem tudni, hogy mennyibe kerül majd.

A KFC nem először jelenik meg együtt más bejáratott brandekkel, februárban a papucsairól ismert Crocs-szal dolgoztak össze, és születtek rántott csirkés papucsok, tavaly decemberben pedig a faszénben utazó Enviro-Loggal állt össze.

A Telex friss híreit itt találja >>>

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!