A TV2 új műsora olyan, mint egy állami Instagram-poszt

2020. október 23. – 15:36

A TV2 új műsora olyan, mint egy állami Instagram-poszt
A Tankcsapda zenekar tagjai és Till Attila halászlevet esznek a tiszacsegei halászcsárdában. Fotó: Road Movie Guide

Másolás

Vágólapra másolva

2020-ban a világ már eljutott oda, hogy nem tudjuk, mi az a tartalom valójában, mi az, amit emberek előállítanak, és amit aztán mások fogyasztanak. Persze, vannak filmek meg sorozatok, lehet üvöltve nézni a Walking Deadet, de aztán utána jött évekig az amerikai tévében a Talking Dead, ami a sorozatról szóló beszélgetős műsor volt. Manapság már nemcsak előzetesek vannak filmekhez, hanem előzetesek előzetesei, sőt, beharangozók az előzetesek előzeteseihez, amiket aztán a tartalomra vágyó oldalak megírnak, és pörög az egész mókuskerék, gyakorlatilag a semmivel, hiszen a terméktől még mindig messze vagyunk, sok dolog csak a reklám reklámjának reklámja.

És ez volt az érzésem a Road Movie Guide közben, ami csütörtökön éjfélkor ment le a TV2 műsorán, és olyan többszálú promóciós gordiuszi csomó, hogy nem hiszem, hogy van az az erős penge, ami át tudja vágni.

Először is: a Road Movie elnevezésű projekt arról szól, hogy felkérnek magyar zenészeket, hogy készítsenek klipeket, vagy adott esetben dalokat is az ország különböző régióiról, hozzájuk közel álló helyszínekről, amik sokat jelentenek nekik, ahol felnőttek, ahol a gyerekkorukat töltötték vagy a felnőtt életüket élik még most is. Az előző mondat rejtett alanya a valóságban nem annyira rejtett, az egész projektet a miniszterelnök lányához is köthető Magyar Turisztikai Ügynökség támogatja, hogy a szép magyar tájakról készült szép magyar klipek aztán szép hazánk hírét vigyék a Youtube-on. Egyéni ízlés kérdése, hogy kinek oké állami pénzzel kitömetni a popzenéjét, lehet támadni az NKA-támogatásokat is, vagy lehet pálcát törni az állami támogatásokkal megsegített gigafesztiválok himnuszai felett is. Én a Wellhellót egy tök szimpatikus színfoltnak tartottam a magyar popzenében, de azért nehéz volt nekem összeegyeztetni a NER-es aranyifjakat fikázó számaikat az Emlékszem Sopronban című Volt-promóval, de hát a döntés az övék, mit jövök én ehhez.

A Road Movie keretében eddig készült klip a Bagossy Brothersnek, a Margaret Islandnek, a Blahalouisiánának, Rúzsa Magdinak, de a videoklipek nem voltak elegek, egy Road Movie Guide nevű riportsorozat is lett belőle, főszerepben Till Attilával. A huszonperces filmekből online már meg lehetett korábban nézni az egész projekt honlapján, illetve a Youtube-on (itt van a Blahalouisiana és a Margaret Island például), de október 22-től a TV2-n is lehet vele találkozni csütörtökönként. A filmeket a Volt Film gyártja, a producerek Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, akikhez a Sziget Szervezőirodánál a portfóliójukba tartozik a Volt Fesztivál, a Nagyon Balaton programsorozat, a B. My Lake és a Strand fesztiválok, illetve a budapesti Akvárium Klub is.

Fotó: Road Movie Guide
Fotó: Road Movie Guide

Szóval mit is próbál eladni a Road Movie Guide? Egyszerre Magyarországot, egy magyar térséget vagy várost, egy zenekart, a zenekar klipjét, és úgy általában a saját létezésének magyarázatát. Az első tévébe kerülő rész, amiben a Tankcsapda szerepel, csak mérsékelten tud ezeknek a követelményeknek megfelelni, és ennek nem az a legfőbb oka, hogy Lukács Laciról ordít, hogy legszívesebben bárhol lenne, mint a kamerák előtt, hanem mert ez a műsor úgy akar egyszerre több lovat megülni, hogy a lovakon se kantár, se patkó, sőt, igazából úgy mennek négyfelé, mintha kivégezni szeretnének valakit.

A hiba nem Till Attilában van, akit én még nem láttam bármilyen tévés helyzetben nem professzionálisnak, Tilla valószínűleg csak akkor kerülne gondba, ha a saját klónjával kellene interjút készíteni, és a tartalom helyett csak lazáskodó felvezető kérdések lennének a műsoridő végéig. Valamennyire a feladata is hálátlan, mert egyszerre kell úgy tennie, mintha minden roppantul érdekelné, illetve mintha minden dolog a meglepetés erejével hatna rá, annak ellenére, hogy többször elmondja, azért szokott erre járni.

A Tankcsapda három tagjában sincsen hiba, habár Lukácsnak egészen különleges képessége van arra, hogy ha valaki mond valami félig vicceset, akkor azt ő nem sokkal később megismétli, kicsit máshogy, kicsit rekedtebben. A legérdekesebb figura a gitáros Sidlovics Gábor, akinél beindul Tilla szimata, és tökéletes érzékkel kérdez bele az ő múltjába, és amíg a többiek elkezdenek irtó bénán viccelődni rajta, addig Sidlovics elmeséli, hogy a katona apja miatt keresztbe kasul élt Magyarországon, és a családja megérezte azt, amikor Debrecenbe kellett költözniük a Tankcsapda miatt. Kár, hogy ez a Road Movie Guide nem erről szól.

Hanem talán arról, hogy megmutassák Debrecen és a környék legnagyobb nevezetességeit? Kérdezem, nem állítom. A rész a Nagyerdei Víztorony tetején indul (Lukács Laci nem volt még ilyen magasan a tornyon, és egyébként nem nagyon tudja, hogy használatban van-e még egyáltalán), aztán elmegyünk a Roncs nevű romkocsmába, onnan a Főnix Sportcsarnokba („Ezen a helyen rendszeresen vannak komoly sportesemények” – mondja Lukács komoly arccal egy sportcsarnok közepén állva), ahol a Tankcsapda tizenöt teltházat csinált, onnan autózunk és kompozunk Tiszacsege felé, ahol aztán mindenki halászlevet eszik. A turisztikai része nagyjából annyira mély a filmnek, mint egy szponzorált Insta-videónak, szerencsére drón itt is akad dögivel, a magyar videoklipek jelentős részében elengedhetetlen veteránautót pedig a dobos Fejes Tamás Fordja szállítja.

Fotó: Road Movie Guide
Fotó: Road Movie Guide

De hogy pontosan mi az a csárda, tényleg ezeréves-e az átkelő a Tiszán, melyik úton autóznak, mit lehet látni a víztoronyból, és melyik utcáról lehet bemenni a Roncsba – ezeket a dolgokat nem hogy nem tudjuk meg, hanem egyszerűen nem is tűnnek fontosnak, holott az utazós tévéműsorok legnagyobb kliséi lennének ezek, itt mégsem sikerült megugrani.

Ha már az volt a dilemmám, hogy pontosan mit is reklámoz a Road Movie Guide, és mi a tartalma, hát ennek a megállapítását még jobban összezavarja, hogy egy kompakt werkfilmet is láthatunk az elkészült kliphez, amit egészen véletlenül Till Attila rendezett. Szóval itt vagyunk egy turisztikai célból készült klip ürügyén készült utazós műsorban, ahol azt is megnézhetjük, hogy turisztikai célból készült klip hogyan készült, és az egész szinte kibogozhatatlan lesz. Miről szól a Road Movie Guide? Arról, hogy egy profi műsorvezető valahogy a szülővárosukról beszéltesse a zenészeket, akik láthatólag csak és kizárólag közhelyekben tudnak gondolkodni? Hogy promózza a klipet? Hogy megmutassa ebben a nyomorult időszakban, hogy ha már nem tudunk menni sehova ebből az országból, legalább drónfelvételeket lássunk a Tiszáról? Nem derül ki.

Nem is lenne baj, ha a Road Movie Guide ha mondjuk egy sorozat lenne a Youtube-on, egy érdekes tartalom azoknak, aki hallani akarja Fejesről, hogy ő amúgy autószerelő, nem pedig az ország azon kereskedelmi tévéjén menne, ahol a híradó leginkább egy bizarr alternatív valóságra hasonlít, és amúgy szintén különböző állami szereplők forró krumplija volt az utóbbi néhány évben. A Road Movie Guide egy apróság, tényleg egy súlytalan, pimf valami, de a létezésére nem sok magyarázat van. Az a korhely halászlé az ikrával amúgy tényleg jól nézett ki. De mint sok más dologról, erről sem derült ki, hogy mondjuk mennyibe került.

A műsort teljes egészében meg lehet tekinteni a Tankcsapda Youtube-csatornáján:

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!