Mizsur András

Mizsur András

Bayer Zsolt már ott tart, hogy tulajdonképpen még Horn Gyula és Gyurcsány Ferenc is jobb volt...
A fideszes publicista arról beszélt a Hotel Lentulai című műsorban, hogy ők legalább voltak valamilyenek, Magyar Péter bezzeg egy senki, és még pszichopata is.
Magyar Péter szerint Lánczi Tamás lemondott a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetéséről azzal, hogy...
Lánczi Tamás erre azzal reagált, hogy Magyar Péter elhódította a legbutább politikus címet.
Orbán Balázs szerint 12 ezren voltak a digitális polgári körök első gyűlésén
A Fidesz kampányfőnöke szerint a DPK arról szól, hogy megtalálják a sajátos magyar utat.
A Magyar Pétert Zelenszkijhez hasonlító plakátok után döntötték el a Loupe tagjai, hogy ezt már...
A színházi társulás népszavazási kezdeményezést adott be a politikai plakátok betiltásáért, vasárnapra pedig tüntetést szerveztek.
Trump kedvenc amerikai közvélemény-kutatóját veti be a Fidesz, ebben az Index lett a partnere
A Finkelstein-istállóban nevelkedett amerikai közvélemény-kutató a magyar kormánytól független intézetek méréseit PR-kutatásoknak minősítette, Amerikában épp őket érték hasonló vádak. Ráadásul az...
Rosszabbul élünk, és ez már a bűnözésen is látszik
A KSH adatai szerint 2021 után növekedni kezdett a regisztrált bűncselekmények száma Magyarországon. Főleg a vagyon elleni bűncselekmények, azon belül is a lopások száma lőtt ki. Nem arról van szó,...
Kövess minket Facebookon is!