Fabók Bálint

Már fegyveresek támadják a Coca-Cola egyik központját a mexikói drogháborúban
Annyira eldurvult a világ egyik legdurvább fegyveres konfliktusa, hogy már multikat is zsarolni próbálnak a kartellek.
Csődbe menekül a legrégebbi amerikai fegyvergyár, mivel Trump óta bezuhantak az eladásai
A Remingtonnak főszerepe volt a két világháborúban, de a fegyvergyártók igaz barátjának hatalomra kerülését már nem bírta el.
A luxusvadászat, amely felforgatta a Közel-Keletet
A katari uralkodócsalád pár tagja vadászni indult, aminek végül hatása lett a szíriai háborúra és a katari blokádra is.
Annyira olcsó lett szélerőművet építeni, hogy már állami támogatás nélkül is megéri
A vártnál jelentősebb árcsökkenés miatt Németországban és Hollandiában is piaci alapon építenek szélerőmű farmokat.
Nem számít, hol vagy, már a barátaidról is tud a kínai arcfelismerő rendszer
Pár év múlva az egész ország be lesz kamerázva. Amint kilépsz az utcára, azt is látják majd, hogy kik a rokonaid.
Négy éve nem zuhant ekkorát a Facebook a tőzsdén
Újabb botrány van a Facebook körül: most éppen 50 millió felhasználójuk adatait lophatta le és használhatta fel kampányhirdetésekre egy republikánus adatbányász cég.
Magyar cégek építenek meg egy mongol üzemet az Eximbank hatmilliárdos hiteléből
A beruházásban részt vevő magyar vállalatokat Mongólia választja ki a magyar kormány javaslatai közül.
A legnagyobb cégek kevesebb, az emberek több adót fizetnek a 2008-as válság óta
Kedvezmények és kiskapuk sora segíti a nagyvállalatokat, ezért egyre kevesebbel szállnak be a közösbe.
Kínzással szedtek ki dollármilliárdokat a trónörökös luxusfoglyaiból
Bin Szalmán nagy reformernek állítja be magát, de a módszerei finoman szólva nem egészen tiszták.
Trump 99-szeresen és 99 milliárd dollárral lőtt mellé újabb tweetjében
A világról alkotott képét leginkább 280 karakteres Twitter-üzenetekben közvetítő Donald Trump szerdai bejegyzésében 99-szeresen és 99 milliárd dollárral lőtt mellé. Az amerikai elnök tweetjében arr...
Kövess minket Facebookon is!