Dévai László
Mesterséges intelligenciával készülhetett a fotó, amin Orbán borozik és karórát visel
A kép részben vagy egészben mesterséges intelligencia segítségével készülhetett, illetve módosíthatták.
A gép néhány másodperc alatt darabokra szakadt, a lezuhanó roncsok házakat, autókat semmisítettek...
A Pan Am Airways 103-as járata alig fél órával londoni felszállása után a levegőben felrobbant a skóciai Lockerbie fölött. A fedélzeten 259-en, a városban 11-en haltak meg, és magyarok is voltak az...
Halálos baleset történt a Bécsi úton, egy kerékpáros vesztette életét
Az autós az Árpád híd irányába haladt, amikor elvesztette uralmát a jármű felett, áttért a szemközti sávba, és összeütközött a szemből érkező kerékpárossal.
Az Orbán-kormány 200 millió forinttal támogatta a türk tudatú népek találkozóját
A Kurultájt szervező Magyar-Turán Alapítvány vezetője arról beszélt, hogy a 2026-os támogatás nem érkezett meg Hankó Balázs minisztériumától, ezért személyesen Orbán Viktort kereste meg.
Megállapodott a Sziget és a közmédia, az M1-en is láthatók lesznek a magyar előadók koncertjei
A koncertfelvételeket még a nyár folyamán sugározzák, és korlátozott ideig a Médiaklikken is vissza lehet majd nézni őket.
Kórházba került Perez Hilton, egy élő adás után a saját aggódó rajongói értesítették a rendőrséget
Az influenszer önmagában tehetett kárt.
Négy férfit késeltek meg London belvárosában, a rendőrség egy 47 éves nőt vett őrizetbe
Az állapotukról egyelőre nem közöltek részleteket.
Sokan azt hiszik, de valójában nem a pokoli hőség miatt válik egy terület sivataggá
Szenvedünk a 40 fokkal, és bolygónk egyes részei még ennél is jobban fel tudnak melegedni. Csakhogy nem ettől lesz egy sivatag sivatag.
Tények helyett bűntények: késes őrjöngő kergette a halálba, kattant a bilincs – megnéztük a TV2 új...
Hétfőtől megújult formában és új néven, TV2 Híradóként jelentkezik a korábbi Tények, mi pedig alámerültünk, hogy az olvasóknak már ne kelljen.
Zelenszkij szerint emberéletekbe kerül a Patriot rakéták hiánya
Legalább kilenc ember meghalt, további 23 pedig megsérült, amikor Oroszország szombatra virradóra ballisztikus rakétákkal támadta Kijevet.








