Barnóczki Brigitta

Barnóczki Brigitta

Magyar Péter: A volt főügyész állításai alapján újabb kihallgatásoknak kellene következnie az...
Azután posztolta ezt, hogy Fürcht Pál volt főügyész nyílt levélben reagált Baka András hétfői elnöki beszédére.
A Fidesz és a KDNP nem ül be Baka András napirend előtti felszólalására a Parlamentben
Ezt a Fidesz frakcióvezetője, Bóka János jelentette be, azt mondta, „nem fogják jelenlétükkel legitimálni” azt, amit elfogadhatatlannak tartanak.
Roska Botond kapta a világ egyik legfontosabb látástudományi díját
A HUN-REN kutatója José-Alain Sahellel együtt kapta meg a díjat.
Öt feljelentést tett a Belügyminisztérium a Nemzeti Sportügynökséghez kapcsolódó ügyekben
Pósfai Gábor azt mondta, az esetekben közös, hogy mindegyik valamilyen módon kötődik a Nemzeti Sportügynökség tevékenységéhez, illetve az általa kezelt ingatlanokhoz és ingóságokhoz.
Kikerült a YouTube-ra Orbán kötcsei beszéde, a volt miniszterelnök a választási vereség okáról...
Mindenkit emlékeztetnék arra, hogy luxizásra vonatkozó vád akkor is volt, amikor nyertünk. Akkor is volt simicskázás, amikor nyertünk. Úgy is nyertünk választást, hogy mészárosoztak, mondta, majd...
38 milliós bárpult, milliós székek – csak a berendezés 1,27 milliárd forintba került Rogán Antal...
A Várkapitányság kiadta az adatokat a 444-nek, a lap összesítése szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda teljes kialakítása 27 milliárd forintba került.
Az Integritás Hatóság elnöke ellenkérelmet nyújtott be a leváltása ellen
Szerinte az elmozdítására irányuló kérelem veszélyezteti a hazahozott uniós pénzeket.
Megöltek egy férfit a VII. kerületben, az elkövetőt forró nyomon keresi a rendőrség
A gyilkosság hajnalban történt, a rendőrség emberölés miatt nyomoz.
Kövess minket Facebookon is!