Bakró-Nagy Ferenc
Halottak napi ünnepségen lőttek le egy mexikói polgármestert
A polgármester 2024 decembere óta védelem alatt állt, amit tavaly májusban meg is erősítettek.
Megérkeztek Ukrajnába a Patriot légvédelmi rendszerek
Zelenszkij szerint további rendszerekre van szükségük.
Megfulladt huszonhét konténerbe zárt vadászkutya egy spanyol hajón
Az első vizsgálatok szerint a szállítókonténerben nem volt megfelelő szellőztetés.
Ötven százalékkal lettek drágábbak a halottak napi virágok
Az árusok szerint annyira felment egy év alatt az alapanyagok ára, hogy kénytelenek voltak árat emelni.
Csak Magyarország nem írta alá az újvidéki tragédiára emlékező részvétnyilvánító közleményt
Így csak 26 EU-s ország szignálta az EU szerbiai küldöttségének levelét.
Gázolt a Napfény InterCity, pótlóbuszokat vetett be a MÁV
A baleset miatt a szegedi fővonalon hosszabb eljutási időre kell számítani.
Négy évre ítélték a 60 éves magyar nőt Máltán, aki kábítószert vitt búzadarás zacskókban
Heroin tartalmú kapszulát is találtak nála elrejtve.
Bankautomatákat belezhettek ki Sárváron
Az elkövetők a kamerákat kikerülve a Tesco áruház melletti ártéri mederben közlekedtek.
A NASA Kim Kardashiannak bizonygatja, hogy a holdra szállás nem volt kamu
Üzengetésbe torkollt az adok-kapok, a NASA meghívta a celebet az Artemis-misszió indulására.
Keserű történet: 500 milliárd forintnyi részvényt foglaltak le a Camparit tulajdonló cégtől
Ez a komoly summa a Lagfin SCA tőkéjének körülbelül 16 százalékát teszi ki.





