
A Soproni-hegységben található Muck Turistaház nyerte el 2026-ban az Év Turistaháza címet. Az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ hetedik alkalommal meghirdetett közönségszavazásán 9005 voks érkezett a tíz döntősre, áll a szervezet közleményében. A győztes turistaház 3656 szavazattal, az összes voks 41 százalékával végzett az első helyen.
A házban tavaly tavasszal, még a legendás „poloskázós” időkben lapunk is meghúzta magát éjszakára a fantasztikus nyugati panorámát kínáló Poloskás-hegy felé menet. Akkor ezt írtuk a 2022-ben átadott épületről: az 522 méter magas Muck-hegy oldalában áll a modern Muck Turistaház, amit nem a mesebeli apró legénykéről, hanem Muck Endréről, „a soproni erdők atyjáról” neveztek el, és ami közepes árfekvésben kínál magaslati szállást a kirándulóknak. A házig fel lehet menni kocsival, a ház mellett álló romos Muck-kilátó le van kerítve.
Az október 1. és 12. között zajló szavazáson a közönség tíz természetközeli szálláshely közül választhatta ki a kedvencét. A legtöbb voksot a Muck Turistaház kapta, 3656 szavazattal. A második helyen a bükki Stimecz-ház végzett 1292 szavazattal, a harmadik pedig a Körös-vidéken található Bihari Madárvárta lett 1176 vokssal.
A győztes Muck Turistaház a Soproni-hegységben, a Muck-magaslaton, az Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközpont és Vadaspark szomszédságában található. A szálláshelyet a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. üzemelteti. A közlemény szerint a 40 férőhelyes Muck-ház jó példája annak, mennyit változott az elmúlt években a turistaházakról kialakult kép. Ezek a szálláshelyek ma már sok esetben kényelmes, többnapos kikapcsolódásra is alkalmas bázisok, közvetlen kapcsolatban a természettel.
Így alakult a 2026-os szavazás:
- Muck Turistaház (Soproni-hegység): 3656 szavazat
- Stimecz-ház (Bükk): 1292 szavazat
- Bihari Madárvárta (Körös-vidék): 1176 szavazat
- Gunyakúti kulcsosház (Zemplén): 860 szavazat
- Pusztabánya Kulcsosház (Mecsek): 460 szavazat
- Pénzásási Erdei Turistaház (Börzsöny): 456 szavazat
- Balatoncsicsói Kulcsosház (Balaton-felvidék): 412 szavazat
- Tiszolczy-ház (Pilis): 287 szavazat
- Hamuház (Bakony): 249 szavazat
- Vízvári Vendégház (Dráva mente): 157 szavazat
A Muck Turistaház a hetedik helyszín, amely elnyerte az Év Turistaháza címet. Elsőként az Annafürdői Vendégház nyert 2020-ban, majd a Szelcepuszta Turistaház 2021-ben, a Fehérkőlápa Turistaház 2022-ben, a Rostallói Ökotudatos Nevelési Központ 2023-ban, a Turistapark Szentlélek 2024-ben, 2025-ben pedig a Karancs–Medves vidékén található Somoskői Kirándulóközpont lett a közönség kedvence.
A turistaházaknál kicsit többen, ötvenezren szavaztak az idei Év kilátója „versenyen”, aminek eredményét szeptember végén hirdették ki. Itt szoros hajrában, 20067 szavazattal a zempléni János-vára kilátó győzött, a soproni Várhely-kilátó 17026 vokssal végzett a második helyen.