Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
Szép tó, meredek sziklakilátó, bús düledékű vár, sötét legendák és érdekes történelmi emlékek (például a szlovákiai kínai falnak nevezett Fossa Giganteum). Ez várja a túrázót, aki elugrik a határtól alig egy órára fekvő Selmeci-hegység legmagasabb csúcsára, az 1009 méter magas Szitnyára, ahol az 1800-as években felfestették az első európai és egyben magyar turistautat. A hegy megmászása könnyű falat, tökéletesen kiegészíthető a mellette fekvő Selmecbánya megismerésével, amit az egyik legszebb szlovák városnak tartanak.
Nagyot fordult az idő azóta, hogy Mikszáth ezt írta: „Uraim, ha a pokolban egyszer az a gondolatjuk támadna az ördögöknek, hogy várost építsenek, az bizonyosan olyan lenne, mint Selmecbánya. Nyájas olvasó, ki még nem jártál e görbe országban, képzelj magadnak háromezer hegycsúcsot, ugyanannyi völgykatlant, egy tucat sziklát, mely sűrűn be van építve mindenféle alakú házakkal, melyeknek előrésze sokszor háromemeletes, míg ellenben a háta szerényen odalapul a hegyhez. Ha eső nem esik, szél sivít végig a zigzugos utcákon és sikátorokon.”
Az elmúlt 140 évben a bányák bezártak, az óvárost úgy kiglancolták, hogy UNESCO Világörökség-listás műemlékrezervátum lett, és mint ilyen, Szlovákia egyik legnagyobb turistamágnesévé vált. Novemberben szerencsére nincsenek tömegek, Selmecbánya éli nyugodt életét, és ha szerencsénk van, a késő ősz ellenére eső sem esik, szél se sivít. Nekünk pedig úgy tűnik, szerencsénk van, amikor megérkezünk ide, hogy megmásszuk a város melletti hegyet, az 1009 méter magas Szitnyát (szlovák nevén Sitnót).
Kiindulópontunk a Bacsófalvi-bányató (szlovákul Počúvadlianske tajch) melletti parkoló, ami hasonló távolságra van a magyar fővárostól, mint, mondjuk, a Bükk. Autóval 2,5 óra az utazás ide, busszal viszont ennek a duplája az út. Kiszállva a kocsiból nem szaladunk neki egyből a hegynek, egy rövid tókerülő sétával indítunk.
A parton a novemberi hűvösben is többen sétálgatnak, a bányató a selmeciek egyik kedvelt pihenőhelye. Nyáron persze sokkal többen vannak itt a strandon, tele van a tó úszkálókkal, most legfeljebb néhány kacsa krallozik hápogva. Titkos célom, hogy a tópartról egészében tükröződve csodáljam meg a zimankós Szitnyát, és lecsekkoljam Mikszáthot, akinek leírása szerint a hegy „erővel húzza aszott keblére felhő-szeretőit”, ha pedig tiszta az ég, mint jelen esetben, „duzzog a vénlány, fölfújja magát”. Sajnos a vénlányból nemhogy aszott keblet, de mást sem látni a költői képekre érzéketlen Petrov-hegy (949 m) takarása miatt.
A bányatótól a Blaskó-terasznál (Terasa u Blaškov) búcsúzunk, ahonnan a Z jelzésű túraút nekivág a hegyoldalnak. Széles, köves ösvényen kapaszkodunk fel a tölgy-, bükk- majd fenyőfák között a Kaňova-forrásig, aminek megkóstoljuk friss hideg vizét. A forrás után kiérünk az erdőből a csúcs alatt száz méterre fekvő Tatár-rétre (Tatárska lúka), aminek lapályáról már jól látjuk a Szitnya-plató szélét őrző Téry-torony sziklaszálát. Itt vált át az eddigi Z jelű túraút a K jelzésűbe, amin majd átszeljük a teljes hegyet.
Magna Germania, Fossa Giganteum, Csörsz-árka
A Téry-torony tetején helyet foglaló sziklakilátópontig meredek hegyoldalon kellene felmásznunk, de a nemzeti park kiépített fémlépcső-kígyóval kedveskedett az ide látogatóknak. Szóval csak fellépdelünk a 30 emelet magas meredélyen. Menet közben igen érdekes tájékoztató táblába botlok, amin Ptolemaiosz időszámítás előtti Magna Germania-térképe szerepel. A közepén mi látszik? Igen, a Szitnya, azaz akkori megfogalmazásban: a Setina. Bár a térkép pontatlan, történelmileg pedig finoman szólva bizonytalan, mit is mutat, egyes források szerint ez volt a Szitnya (Sitno) első említése.
De ezzel nincs vége. A Setina mellett a térképen a Sarmata montes nevű vonulat húzódik, ami a történelemmagyarázók szerint maga a Szarmata fal, azaz még érdekesebben a szlovákiai kínai fal (Óriások fala vagy Fossa Giganteum), ami a mai magyar területen fekvő egykori Csörsz-árka néven is ismert védrendszer északi folytatása volna. Az ókorban ezzel az árokból és töltésből álló, faszerkezettel is megerősített védősánccal védték magukat az Alföldön megtelepedett szarmata törzsek a germánok északi betörései ellen. Mára ezt a védvonalat inkább sejteni lehet, mint látni.
Akár igaz, akár nem, a Szitnya szélén meredező Téry-torony (Téryho veža) kitűnő kilátóhely, ahonnan még a szarmaták is messziről kisasolhatták a rossz szándékkal érkező germánokat. Mi közvetlenül magunk előtt csak a Tatár-réten bóklászó túrázókat látjuk, távolabbra tekintve a Selmeci-, valamint a Strázsói-hegység hasonló magasságú (ezer méter körüli) hegyeit, északkelet felé fordulva pedig az Alacsony-Tátra havas vonulatait.
A kilátóhely lényegében a Szitnya szétterülő, lapos tetejének a szélén van, ezért innen egy könnyed sétával megközelíthetjük a legmagasabb pontot. A hegy csúcsát egy filagória, azaz pihenő- és kilátópavilon uralja, ami egy kis dombon üldögél. Sajnos zárva van – legalábbis novembernek ezen a napján –, ezért nem tudunk bemenni, hogy körbenézzünk róla és megnézzük bent a Sitno-hegy történetét, állat- és növényvilágát bemutató kis kiállítást.
Európa első turistaútján
Annyit azért lehet tudni, hogy a fazsindelyes kilátó a mai Szlovákia területének, így az akkori Magyar Királyságnak is első turisztikai objektuma lehetett, 1736 körül építtette fehér andezitből Koháry András József főispán, a szitnyai vár tulajdonosa. Az épület 1852-ben egy villámcsapás következtében porig égett, majd 30 év múlva, az akkoriban Selmecbányán élő Téry Ödön és a helyi turistaegyesület kezdeményezésére Coburg Fülöp herceg újjáépíttette és a túrázóknak ajándékozta. De nemcsak az itteni kilátó volt az első a maga nemében, hanem ide kötődik az első hazai turistaegyesület, a Szitnya Klub megalapítása is. Sőt, Európa első jelölt turistaútvonalát is itt festették fel.
A tetőn a közelben áll egy másik, jóval nagyobb épület is, a Chata Andreja Kmeťa, a neves szlovák régész-geológus-botanikus papról elnevezett turistaház. Bemennénk, már csak a híres káposztalevese kedvéért, ami jólesne a hűvösben, de a ház a téli időszakban nincs mindig nyitva. Ezért eljövünk mellette és a tőle nem messze égnek meredő adótorony mellett, hogy lesétáljunk a hegy déli oldalán leszakadó sziklafal tetejére. Itt több sziklakilátópont is sorakozik, ahonnan feltárul a teljes magyarországi irány, a távolban kéklő Börzsönnyel.
A kilátóponttól az adótorony széles útján kanyargunk az enyhe lejtőn a szitnyai vár keleti sziklafalon álló romjáig. Az egykori vár sajnos a szlovákiai vármaradványokhoz képest eléggé erodálódott állapotban van, a kőhalom kontúrjaiból elsőre nehéz is kivenni, hogy milyen büszke vár állt a helyén egykor. Az erődítmény a 12. században épülhetett, de először 1548-ban említik az írások, amikor a császári (magyar) csapatok kiszorították a várból Balassa Melichar rablóbárót, mert féltek, hogy összeszűri a levet a törökökkel.
Kőlovagok a sziklacsarnokban
Egy régi legenda szerint a hegy belsejében levő sziklacsarnokban sokkal nagyobb vár található, ahol Stojmír herceg fiainak hatalmas lovagjai állnak kővé dermedve, egyik lábukkal a lovuk nyergében, és várják, hogy baj esetén szólítsák őket. A hírt az öreg kapuőr fogja elvinni nekik, aki hétévente feljön a Szitnya tetejére és a négy égtáj irányába beleüvölti a kérdést a levegőbe: Szükség van ránk? Ha nem érkezik válasz, visszabattyog a sziklacsarnokba, és vár a következő hét év végéig. Szerencsére mi nem találkozunk vele.
A vártól folytatjuk lefelé az utat a K jelzés nyomában a Vlčia jama (Farkas-gödör) nevű nyeregig, ahol átható, szinte harapható fenyőfaillat fogad. Itt rátérünk a Szitnyát dél felől, a lábánál megkerülő S jelű túraösvényre. A lassan hanyatló nap aranyló fényében eszembe jutnak a legendák a hegy mélyébe ásott kincsekről, a megnyúló árnyékok pedig felidézik, hogy a régi hiedelmek szerint a Szitnya maga a pokol kapuja. Bél Mátyás 18. századi író és tudós konkrétan azt állította, hogy a Sitno szó a „pokol” szóhoz kapcsolódik, és elméletét egy általános szlovák átokkal támasztotta alá: „Sitno with you”.
Hogy a hangulat még teljesebb legyen, koromsötétben érünk vissza a Bacsófalvi-bányató melletti Blaskó-teraszhoz, aminek vidám fénye és forró gulyáslevese messzire űzi az árnyakat. A vacsora után bemegyünk Selmecbányára, hogy megvizsgáljuk a szállásunk környékén található vendéglátóhelyek kínálatát.
Az útvonal nagyítható túratérképen:
Ahol a trombita szól harang helyett
Másnap az óvárosi Szentháromság téren kezdünk, ami Selmecbánya központja. A ferdén emelkedő, ék alakú tér egymáshoz nőtt reneszánsz és barokk házait-palotáit nézve nehéz elképzelni, hogy régebben itt tárnák voltak, ahonnan többek között a Selmecbánya meggazdagodásának hátterében álló ezüstöt bányászták. Mindenesetre a helyrehozott műemlék épületek nem a mikszáthi sikátorokat, hanem a város fénykorát idézik. A tér szélesebbik végében áll a hatalmas Pestis-emlékmű, ami az 1710-es járvány 6000 selmecbányai áldozatának állít emléket.
A térről fellépcsőzünk az Óvárhoz, ami eredetileg plébániatemplomnak épült a 12. század végén, de a török fenyegetés idején átépítették erődítménnyé. Nehéz kapuja sajnos zárva, így lógó orrú janicsárként elindulunk a szomszéd domb utcáira, ahonnan legalább beláthatunk egy kicsit. Ehhez a dimbes-dombos várost behálózó számtalan kis lépcsősor egyikét választjuk, amik attól érdekesek, hogy a tetejükhöz érve általában valami jó kis kilátóponthoz jut az ember, ahonnan különböző szögekből beláthatja egész Selmecbányát.
A selmeci polgárok a török időkben nem elégedtek meg a templomerőddé alakított Óvárral, építettek nem messze tőle egy másik várat 1571-ben, amit egyszerűen csak Újvárnak neveztek el. Fehér színű, érdekesen tömzsi alakja meghatározza az egész város karakterét, az pedig külön öröm a közelben lakóknak, hogy nyáron negyedóránként trombitaszóval jelzik az idő múlását. Igaz, ez még mindig jobb hanghatás, mint a közeli zsindelytetős Klopačkáé, ahol régen egy fatáblát csapkodtak hajnalonta jó hangosan, hogy jelezzék a bányászoknak: ideje munkába indulni. Novemberi turistaként az Újvárba sem jutunk be, kezdjük megszokni.
Városi túránk harmadik céljához át kell gyalogolnunk az egész felsővároson, majd a keleti oldalon felmászni jó magasra, a 726 méter magas Scharfenberg tetején álló felső templomig, ami Európa egyik legszebb és legimpozánsabb Kálváriájának koronája. Ide már csak a kilátásért is érdemes eljönni, de a Kálvária stációinak a szobrai is érdekesek, a régi feliratok rajtuk magyar nyelvűek.
Magyar nyelvű feliratot még számos helyen találunk, egy például az evangélikus líceum oldalán hirdeti a Szentháromság térnél, hogy ott diákoskodott Petőfi Sándor, és több helyen beszélnek magyarul is. Nyolc kilométeres, és 350 méternyi szintemelkedést magában foglaló városi túránk végül a központ felett szemfülesen felfedezett ingyenes parkolónál ér véget, ahol a kocsiba pattanva elindulunk Magyarország felé.
A Szitnya megmászása oda-vissza utazással is belefér kényelmesen egy napba, és nem hal bele az ember. Ha már ott vagyunk, akkor viszont Selmecbánya megér egy plusz napot. Az árszínvonal baráti, a látvány is pazar, és még magyarul beszélőkkel is találkozhatunk.
Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szépkilátás Facebook-oldalán is, és lájkold az oldalt, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek. Vizuálisabbaknak ott a YouTube-, az Instagram- vagy a TikTok-oldalunk. A Szépkilátás heti túraajánló hírlevelére pedig itt iratkozhatsz fel.
További túracikkek a térségből:
