2024. december 12. – 16:21
Szép tó, meredek sziklakilátó, bús düledékű vár, sötét legendák és érdekes történelmi emlékek (például a szlovákiai kínai falnak nevezett Fossa Giganteum). Ez várja a túrázót, aki elugrik a határtól alig egy órára fekvő Selmeci-hegység legmagasabb csúcsára, az 1009 méter magas Szitnyára, ahol az 1800-as években felfestették az első európai és egyben magyar turistautat. A hegy megmászása könnyű falat, tökéletesen kiegészíthető a mellette fekvő Selmecbánya megismerésével, amit az egyik legszebb szlovák városnak tartanak.
Nagyot fordult az idő azóta, hogy Mikszáth ezt írta: „Uraim, ha a pokolban egyszer az a gondolatjuk támadna az ördögöknek, hogy várost építsenek, az bizonyosan olyan lenne, mint Selmecbánya. Nyájas olvasó, ki még nem jártál e görbe országban, képzelj magadnak háromezer hegycsúcsot, ugyanannyi völgykatlant, egy tucat sziklát, mely sűrűn be van építve mindenféle alakú házakkal, melyeknek előrésze sokszor háromemeletes, míg ellenben a háta szerényen odalapul a hegyhez. Ha eső nem esik, szél sivít végig a zigzugos utcákon és sikátorokon.”
Az elmúlt 140 évben a bányák bezártak, az óvárost úgy kiglancolták, hogy UNESCO Világörökség-listás műemlékrezervátum lett, és mint ilyen, Szlovákia egyik legnagyobb turistamágnesévé vált. Novemberben szerencsére nincsenek tömegek, Selmecbánya éli nyugodt életét, és ha szerencsénk van, a késő ősz ellenére eső sem esik, szél se sivít. Nekünk pedig úgy tűnik, szerencsénk van, amikor megérkezünk ide, hogy megmásszuk a város melletti hegyet, az 1009 méter magas Szitnyát (szlovák nevén Sitnót).
Kiindulópontunk a Bacsófalvi-bányató (szlovákul Počúvadlianske tajch) melletti parkoló, ami hasonló távolságra van a magyar fővárostól, mint, mondjuk, a Bükk. Autóval 2,5 óra az utazás ide, busszal viszont ennek a duplája az út. Kiszállva a kocsiból nem szaladunk neki egyből a hegynek, egy rövid tókerülő sétával indítunk.
A parton a novemberi hűvösben is többen sétálgatnak, a bányató a selmeciek egyik kedvelt pihenőhelye. Nyáron persze sokkal többen vannak itt a strandon, tele van a tó úszkálókkal, most legfeljebb néhány kacsa krallozik hápogva. Titkos célom, hogy a tópartról egészében tükröződve csodáljam meg a zimankós Szitnyát, és lecsekkoljam Mikszáthot, akinek leírása szerint a hegy „erővel húzza aszott keblére felhő-szeretőit”, ha pedig tiszta az ég, mint jelen esetben, „duzzog a vénlány, fölfújja magát”. Sajnos a vénlányból nemhogy aszott keblet, de mást sem látni a költői képekre érzéketlen Petrov-hegy (949 m) takarása miatt.
A bányatótól a Blaskó-terasznál (Terasa u Blaškov) búcsúzunk, ahonnan a Z jelzésű túraút nekivág a hegyoldalnak. Széles, köves ösvényen kapaszkodunk fel a tölgy-, bükk- majd fenyőfák között a Kaňova-forrásig, aminek megkóstoljuk friss hideg vizét. A forrás után kiérünk az erdőből a csúcs alatt száz méterre fekvő Tatár-rétre (Tatárska lúka), aminek lapályáról már jól látjuk a Szitnya-plató szélét őrző Téry-torony sziklaszálát. Itt vált át az eddigi Z jelű túraút a K jelzésűbe, amin majd átszeljük a teljes hegyet.
Magna Germania, Fossa Giganteum, Csörsz-árka
A Téry-torony tetején helyet foglaló sziklakilátópontig meredek hegyoldalon kellene felmásznunk, de a nemzeti park kiépített fémlépcső-kígyóval kedveskedett az ide látogatóknak. Szóval csak fellépdelünk a 30 emelet magas meredélyen. Menet közben igen érdekes tájékoztató táblába botlok, amin Ptolemaiosz időszámítás előtti Magna Germania-térképe szerepel. A közepén mi látszik? Igen, a Szitnya, azaz akkori megfogalmazásban: a Setina. Bár a térkép pontatlan, történelmileg pedig finoman szólva bizonytalan, mit is mutat, egyes források szerint ez volt a Szitnya (Sitno) első említése.
De ezzel nincs vége. A Setina mellett a térképen a Sarmata montes nevű vonulat húzódik, ami a történelemmagyarázók szerint maga a Szarmata fal, azaz még érdekesebben a szlovákiai kínai fal (Óriások fala vagy Fossa Giganteum), ami a mai magyar területen fekvő egykori Csörsz-árka néven is ismert védrendszer északi folytatása volna. Az ókorban ezzel az árokból és töltésből álló, faszerkezettel is megerősített védősánccal védték magukat az Alföldön megtelepedett szarmata törzsek a germánok északi betörései ellen. Mára ezt a védvonalat inkább sejteni lehet, mint látni.
Akár igaz, akár nem, a Szitnya szélén meredező Téry-torony (Téryho veža) kitűnő kilátóhely, ahonnan még a szarmaták is messziről kisasolhatták a rossz szándékkal érkező germánokat. Mi közvetlenül magunk előtt csak a Tatár-réten bóklászó túrázókat látjuk, távolabbra tekintve a Selmeci-, valamint a Strázsói-hegység hasonló magasságú (ezer méter körüli) hegyeit, északkelet felé fordulva pedig az Alacsony-Tátra havas vonulatait.
A kilátóhely lényegében a Szitnya szétterülő, lapos tetejének a szélén van, ezért innen egy könnyed sétával megközelíthetjük a legmagasabb pontot. A hegy csúcsát egy filagória, azaz pihenő- és kilátópavilon uralja, ami egy kis dombon üldögél. Sajnos zárva van – legalábbis novembernek ezen a napján –, ezért nem tudunk bemenni, hogy körbenézzünk róla és megnézzük bent a Sitno-hegy történetét, állat- és növényvilágát bemutató kis kiállítást.
Európa első turistaútján
Annyit azért lehet tudni, hogy a fazsindelyes kilátó a mai Szlovákia területének, így az akkori Magyar Királyságnak is első turisztikai objektuma lehetett, 1736 körül építtette fehér andezitből Koháry András József főispán, a szitnyai vár tulajdonosa. Az épület 1852-ben egy villámcsapás következtében porig égett, majd 30 év múlva, az akkoriban Selmecbányán élő Téry Ödön és a helyi turistaegyesület kezdeményezésére Coburg Fülöp herceg újjáépíttette és a túrázóknak ajándékozta. De nemcsak az itteni kilátó volt az első a maga nemében, hanem ide kötődik az első hazai turistaegyesület, a Szitnya Klub megalapítása is. Sőt, Európa első jelölt turistaútvonalát is itt festették fel.
A tetőn a közelben áll egy másik, jóval nagyobb épület is, a Chata Andreja Kmeťa, a neves szlovák régész-geológus-botanikus papról elnevezett turistaház. Bemennénk, már csak a híres káposztalevese kedvéért, ami jólesne a hűvösben, de a ház a téli időszakban nincs mindig nyitva. Ezért eljövünk mellette és a tőle nem messze égnek meredő adótorony mellett, hogy lesétáljunk a hegy déli oldalán leszakadó sziklafal tetejére. Itt több sziklakilátópont is sorakozik, ahonnan feltárul a teljes magyarországi irány, a távolban kéklő Börzsönnyel.
A kilátóponttól az adótorony széles útján kanyargunk az enyhe lejtőn a szitnyai vár keleti sziklafalon álló romjáig. Az egykori vár sajnos a szlovákiai vármaradványokhoz képest eléggé erodálódott állapotban van, a kőhalom kontúrjaiból elsőre nehéz is kivenni, hogy milyen büszke vár állt a helyén egykor. Az erődítmény a 12. században épülhetett, de először 1548-ban említik az írások, amikor a császári (magyar) csapatok kiszorították a várból Balassa Melichar rablóbárót, mert féltek, hogy összeszűri a levet a törökökkel.
Kőlovagok a sziklacsarnokban
Egy régi legenda szerint a hegy belsejében levő sziklacsarnokban sokkal nagyobb vár található, ahol Stojmír herceg fiainak hatalmas lovagjai állnak kővé dermedve, egyik lábukkal a lovuk nyergében, és várják, hogy baj esetén szólítsák őket. A hírt az öreg kapuőr fogja elvinni nekik, aki hétévente feljön a Szitnya tetejére és a négy égtáj irányába beleüvölti a kérdést a levegőbe: Szükség van ránk? Ha nem érkezik válasz, visszabattyog a sziklacsarnokba, és vár a következő hét év végéig. Szerencsére mi nem találkozunk vele.
A vártól folytatjuk lefelé az utat a K jelzés nyomában a Vlčia jama (Farkas-gödör) nevű nyeregig, ahol átható, szinte harapható fenyőfaillat fogad. Itt rátérünk a Szitnyát dél felől, a lábánál megkerülő S jelű túraösvényre. A lassan hanyatló nap aranyló fényében eszembe jutnak a legendák a hegy mélyébe ásott kincsekről, a megnyúló árnyékok pedig felidézik, hogy a régi hiedelmek szerint a Szitnya maga a pokol kapuja. Bél Mátyás 18. századi író és tudós konkrétan azt állította, hogy a Sitno szó a „pokol” szóhoz kapcsolódik, és elméletét egy általános szlovák átokkal támasztotta alá: „Sitno with you”.
Hogy a hangulat még teljesebb legyen, koromsötétben érünk vissza a Bacsófalvi-bányató melletti Blaskó-teraszhoz, aminek vidám fénye és forró gulyáslevese messzire űzi az árnyakat. A vacsora után bemegyünk Selmecbányára, hogy megvizsgáljuk a szállásunk környékén található vendéglátóhelyek kínálatát.
Az útvonal nagyítható túratérképen:
Ahol a trombita szól harang helyett
Másnap az óvárosi Szentháromság téren kezdünk, ami Selmecbánya központja. A ferdén emelkedő, ék alakú tér egymáshoz nőtt reneszánsz és barokk házait-palotáit nézve nehéz elképzelni, hogy régebben itt tárnák voltak, ahonnan többek között a Selmecbánya meggazdagodásának hátterében álló ezüstöt bányászták. Mindenesetre a helyrehozott műemlék épületek nem a mikszáthi sikátorokat, hanem a város fénykorát idézik. A tér szélesebbik végében áll a hatalmas Pestis-emlékmű, ami az 1710-es járvány 6000 selmecbányai áldozatának állít emléket.
A térről fellépcsőzünk az Óvárhoz, ami eredetileg plébániatemplomnak épült a 12. század végén, de a török fenyegetés idején átépítették erődítménnyé. Nehéz kapuja sajnos zárva, így lógó orrú janicsárként elindulunk a szomszéd domb utcáira, ahonnan legalább beláthatunk egy kicsit. Ehhez a dimbes-dombos várost behálózó számtalan kis lépcsősor egyikét választjuk, amik attól érdekesek, hogy a tetejükhöz érve általában valami jó kis kilátóponthoz jut az ember, ahonnan különböző szögekből beláthatja egész Selmecbányát.
A selmeci polgárok a török időkben nem elégedtek meg a templomerőddé alakított Óvárral, építettek nem messze tőle egy másik várat 1571-ben, amit egyszerűen csak Újvárnak neveztek el. Fehér színű, érdekesen tömzsi alakja meghatározza az egész város karakterét, az pedig külön öröm a közelben lakóknak, hogy nyáron negyedóránként trombitaszóval jelzik az idő múlását. Igaz, ez még mindig jobb hanghatás, mint a közeli zsindelytetős Klopačkáé, ahol régen egy fatáblát csapkodtak hajnalonta jó hangosan, hogy jelezzék a bányászoknak: ideje munkába indulni. Novemberi turistaként az Újvárba sem jutunk be, kezdjük megszokni.
Városi túránk harmadik céljához át kell gyalogolnunk az egész felsővároson, majd a keleti oldalon felmászni jó magasra, a 726 méter magas Scharfenberg tetején álló felső templomig, ami Európa egyik legszebb és legimpozánsabb Kálváriájának koronája. Ide már csak a kilátásért is érdemes eljönni, de a Kálvária stációinak a szobrai is érdekesek, a régi feliratok rajtuk magyar nyelvűek.
Magyar nyelvű feliratot még számos helyen találunk, egy például az evangélikus líceum oldalán hirdeti a Szentháromság térnél, hogy ott diákoskodott Petőfi Sándor, és több helyen beszélnek magyarul is. Nyolc kilométeres, és 350 méternyi szintemelkedést magában foglaló városi túránk végül a központ felett szemfülesen felfedezett ingyenes parkolónál ér véget, ahol a kocsiba pattanva elindulunk Magyarország felé.
A Szitnya megmászása oda-vissza utazással is belefér kényelmesen egy napba, és nem hal bele az ember. Ha már ott vagyunk, akkor viszont Selmecbánya megér egy plusz napot. Az árszínvonal baráti, a látvány is pazar, és még magyarul beszélőkkel is találkozhatunk.
Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szépkilátás Facebook-oldalán is, és lájkold az oldalt, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek. Vizuálisabbaknak ott a YouTube-, az Instagram- vagy a TikTok-oldalunk. A Szépkilátás heti túraajánló hírlevelére pedig itt iratkozhatsz fel.
További túracikkek a térségből:
