2023. augusztus 12. – 15:01
Mivel a Magas-Tátra déli, szlovák oldala földrajzilag közelebb van Magyarországhoz, mint az északi, lengyel oldal, a legtöbb hazai túrázó racionálisan a szlovák részt választja – amúgy is ott vannak a magasabb csúcsok. Megéri-e egy órával többet utazni a Lengyel-Tátráért? Ez a kérdés foglalkoztatott, amikor többedmagammal meghívást kaptam a Małopolska Turisztikai Szervezettől. A válasz röviden: igen, megéri. A nehéz csúcsmászás mellett levezetésnek egészen könnyű kiránduló útvonalakat is megnéztünk.
De miért is éri meg a Lengyel-Tátra?
- Látványos, csipkés ormok.
- Több belső csúcs, erősebb a „hegyek vesznek körül mindenhol”-érzés.
- Pazar tengerszemek, hegyi tavak.
- Merész, festői magashegyi útvonalak láncos biztosítással.
- Igazi outdoor főváros a hegy lábánál (Zakopane), bohém hangulattal.
- A lengyelek általános pozitív hozzáállása a magyarokhoz.
Lengyelország legmagasabb csúcsa a Tengerszem-csúcs (Rysy), amit a lengyel oldalról meredek és kitett túraútvonalon kell megmászni, így ha azon éppen sokan túráznak, akkor lefelé érdemesebb a nyugodtabb, jobban kiépített szlovák oldalt választani – legalábbis hegyi vezetőnk, Mateusz szerint. Ezzel el is árultam, hogy egy könnyed, bevezető dunajeci tutajozás után rögtön a nehezével kezdjük: irány a 2503 méter magas Rysy!
Az ország legmagasabb csúcsa nem adja könnyen magát. A buszvégállomástól (parkolótól) több mint 10 kilométerre fekvő Rysy-túra oda-vissza kiad 25 kilométert, ami nagyjából tízórányi menetelés, közben fel-le 1500 méternyi szintkülönbséggel. Az út nemcsak jó fizikai kondíciót igényel, hanem szédülésmentes, lépésbiztos pszichikai állapotot, a hosszú felvezető után ugyanis meredeken feltörő sziklákon kell felhágni. Sokszor a kezünk, sőt biztosítólánc segítségével.
A lengyelek viszont mintha nem tudnák ezt, már kora reggel ömlik a sok túrázó a hegy belseje felé. Ha nem a Tátrában lennénk, azt gondolnám, hogy valami fesztiválra tartunk, ahol sztárzenekarok lépnek fel. Az adatok szerint egy jó hétvégi napon tízezren is megfordulnak a Lengyel-Tátra területén.
Irigylésre méltó, hogy a túrázók minimum harmada 15–25 éves. A nőkön divat az élénk színű, feszesre felhúzott cicanadrág túracipővel, a fiúk inkább a klasszikus túracuccot hordják. Fontos információ, hogy a nemzeti park minden bejáratánál belépődíjat kell fizetni, ez felnőtteknek jelenleg 9 złoty (ami kb. 800 forint), azaz Lengyelországban a tátrai túrázás pénzbe kerül, ha nem is sokba.
Persze, ahogy közeledünk, eloszlik a nép. Van, aki leborít a Lengyel-Öt-tó völgye felé, ami egy nagyon szép túra, ha nem akarunk csúcsot mászni, csak tükörvizű hegyi tavak partján sétálgatni. Van, aki csak az aszfaltúton elérhető Halas-tavi menedékházig (Schronisko PTTK przy Morskim Oku) és a Halas-tóig (Morskie Oko) tesz meg 9 kilométernyi sétát, legfeljebb körbejárja még a Halas-tót is, és van, aki az eggyel feljebbi tószintre, a felső tóig (Czarny Staw pod Rysami) gyalogol.
A Halas-tó a Magas-Tátra legnagyobb tava. Dél felé szaggatott hegycsúcsok karéja koronázza, északi partján ódon menedékházban lehet megpihenni. Mély vize kristálytiszta, amint megsüti a nap, áttetszően kék, viharosabb időben fenyegetően fekete. Turistaúton teljesen körbe lehet sétálni alig három kilométeres partján. Lengyel nevének (Morskie Oko) magyar fordítása: Tengerszem, régi magyar neve Halas-tó, állítólag pisztrángok is élnek benne.
A felső tavat (lengyelül Czarny Staw pod Rysami, magyarra fordítva: Fekete-tó a Tengerszem-csúcs alatt) lényegében bárki, átlagos kondíciókkal megközelítheti, tulajdonképpen egy nagy séta az egész, az első 9 kilométeren aszfalton, utána pedig nagy, lapos szikladarabokból kirakott hegyi úton. Déli oldalán már egészen közel meredeznek a hegyek, északi oldala a „levegőben lóg”. Ezt a gleccsertavat csak félig lehet megkerülni kiépített túraúton. Régi magyar neve: Tengerszem (tehát van egy kis lengyel–magyar kavarodás a tónevekben), erről a tóról kapta magyar nevét a Tengerszem-csúcs, azaz Rysy. (Lengyel nevét valószínűleg a hegyoldalban látható, hatalmas képzeletbeli karmok okozta vájatokról kapta.)
A kezdeti nagy tömeg itt már rendesen megcsappan, de ha sorban állás nincs is, azért laza láncolatban kaptatunk felfelé többtucatnyi lengyel túratársunkkal. Egy páholyszerűen kiálló hatalmas szikla az út legpanorámaképesebb pihenője. Visszanézve tökéletesen látszik a szűkülő falú völgy a két lépcsőt alkotó tengerszemmel. (Apropó, sokan nem tudják, miért hívják tengerszemnek a mély hegyi tavakat: a természetes népek régebben úgy gondolták, hogy ezek olyan tavak, olyan mélyre nyúlnak, hogy biztos kapcsolatban vannak a tengerrel, ami a tükrükön kukucskál fel az égre.)
A maradék alig több mint egy kilométeren nagyot kell emelkedni. Feltűnnek a lazán lógó, sziklákra erősített láncok is. Vezetőnk, Mateusz, az út elején mindenkire egyformán ráparancsolta a biztosító via ferrata felszerelést, de engem inkább akadályoz a karabinercsattogtatás az A-B nehézségű (via ferrata szemmel nézve könnyű) falakon. Mindegy, ha már rajtam van, használom. A lengyelek láthatóan nem vesznek fel semmilyen biztosítást az útra, bár tény, hogy aki nem biztos magában, annak jól jöhet.
Hangosan lihegve kapaszkodunk az utolsó próbatételig: a Rysy alatti Kakasig, ami vélhetően keskeny, taréjszerű formájáról kapta a nevét. Innen pár lépés, és fent vagyunk a csúcson. A kúpos csúcsplatón 25-30 csúcsmászó kuporog vagy álldogál. Van, aki a panorámát szemléli, más a szendvicsét majszolja. Páran a fémdobozba tett csúcskönyvbe regisztrálják magukat, és természetesen mindenki szelfizik egyet.
Meglepődve veszem észre, hogy 50 méternyire egy ikercsúcs meredezik, hasonlóan teleszórva túrázókkal. Legutóbb a szlovák oldalról másztuk meg a Rysyt, ködben, így lényegében nem láttam semmit a környezetből, azt sem, hogy van egy hasonlóan magas ikercsúcsa a hegynek. Mateusz elmondja, hogy a lengyel oldali orom 2499 méter magas, a főcsúcs viszont a szlovák oldalon van: az 2503 méteres. Sebaj, úgyis arra megyünk.
Átvergődünk egy keskeny sziklanyergen, és már fenn is vagyunk a másik oldalon. Itt látszik a két oldal közötti különbség. Míg a lengyel oldalon, észak felé inkább csúcsokat láttunk, a hegyek körben elég jól lezárták a kilátást, a szlovák részen dél felé jól rálátni a Magas-Tátra lába előtti zöld síkságra a hegyek között. Elkezdjük az ereszkedést. Nem hinném, hogy ezen az oldalon sokkal kevesebben lennének, viszont a szűk átjárók, láncos szakaszok kétirányúak, így nem torlódik fel balesetveszélyesen a sor. Az viszont igaz, hogy ez az oldal kevésbé kitett és meredek.
Itt is benyalnak a hegyoldalba az árnyékos zugokban megmaradt, szikkadt hónyelvek, sőt, nem sokkal a Rysy menedékház előtt (2250 méteren) némelyik felületén át is kell gázolni. A háznál zajlik az élet. A sörért, radlerért kígyózó sorba be sem állok, ellenállhatatlan késztetés tol egyenesen a Tátra legszebb panorámabudija felé. Hoppá, az üvegfalával az elhagyott völgyre néző budi előtt szintén nagy sor áll. Ha a fene fenét is eszik, kiállom, és bár fél órámba telik, végül egy Szépkilátás matrica felhelyezésével vigasztalódom: hol lenne jobb helyen, mint a panorámabudi ablakkeretén a többi matrica között?
A ház előtt a sziklákon olyan a hangulat, mint egy medence nélküli strandon. Egy félmeztelenül napozó sráctól nem messze két – természetesen szűk és élénk színű cicanadrágban feszítő – lány pózol-szelfizik a völgyből tréfából felcipelt buszmegálló tábla mellett. Szlovák népszokás egyébként a völgyben külön kis kutricában elhelyezett árut felcipelni a házba, a könnyebb darabokért (például zöldségek) egy teát, a nehezebbekért (rekesz sör) egy rumos teát ad a házvezető.
Innentől lefelé már tényleg egy jól járható hegyi ösvény szerpentinezik le a szlovák Csorba-tóig (Štrbské Pleso). Hogy örüljünk, még egy zerge is kidugja a fejét a hegyoldal sziklái közül. A Csorba-tónál vár a kocsi, ami visszavisz Zakopanéba, de van tömegközlekedési járat is, ami megteszi ezt az egyórás utat.
A következő napra kettőnknek a hírhedt Sas-út van betervezve, ami a Lengyel-Tátra középvonalában felfűzi a legmagasabb és legnyaktörőbb csúcsokat. De mivel vihar várható, és a csapkodó villámok elől a sziklataréjokon nincs hova menekülni (évente meg is hal emiatt valaki), ezért inkább egy tónéző túrát vállalunk be a Sas-út bérceinek a lábánál. Nem is baj, mert előző este a Mateusz által ajánlott kézműves sörfőző üzem (Browar Watra) sörözőjében kóstolgattuk össze a lengyel vodkákat a zakopanei sörökkel, aminek az lett a vége, hogy vagy ötvenen vonatoztunk a lakodalmas rockra összekapaszkodva a szintén nem szomjas lengyel vendégekkel.
Zakopane Kuźnice nevű külső részéről indulunk a másik nagy és szép tátrai gleccsertóhoz, a jégkorszaki eredetű Gąsienica-Fekete-tóhoz. Ez inkább egy közepes nehézségű menet, oda-vissza 14 kilométeres hosszal, és hatszáz méternyi szintemelkedéssel.
Lépcsőszerűen kialakított széles sziklás úton indítunk a fenyvesben. Útközben nagy örömömre találkozom végre azzal, amire egy évtizede várok: egy kő árnyékában havasi gyopár virul. A fenyőerdők fölött a távolban a lengyelek szent hegye, a Giewont áll büszkén. Később kiemelkedünk a fák közül, és egy egy lustán emelkedő, füves gerincen gyalogolva érjük el a nyerget, utunk legmagasabb pontját (1499 m). Innen csak beereszkedünk a tóhoz és a partján álló, nehéz kövekből összerótt ódon Murowaniec turistaházhoz.
A házban ugyanolyan nagyüzem van, mint előző nap a Halas-tavi menedékházban, közel százan esznek-isznak a könnyű tóséta után. A Gąsienica-Fekete-tó ugyanis negyedórányira fekszik innen. Lesétálunk, elmerülünk a látványban. A tó felett magasan a kihagyott Sas-út ormai meredeznek. A Gránát-fal környékén a magasban egy fura, tört alakú bércet látok. Mateusz szerint ez a Magas-Tátra egyetlen, nem természeti folyamatok által kialakult csúcsa: a második világháborúban egy amerikai bombázó valamiért úgy döntött, hogy fölötte szabadul meg a terhétől – innen a széttört forma.
Az úton, amin jöttünk, visszasétálunk Zakopanéba. Most kicsit több időnk van körülnézni. Érdekes, hogy a város külső közterületeinek nagy részéről száműzték a parkoló autókat, így az egyik legnagyobb üzlet a privát parkolóudvarok üzemeltetése lett. Az udvarok előtt általában egy felhajtó ember áll, és mellényében próbálja beterelgetni az autókat. A házak egy része úgynevezett zakopanei stílusban épített faház, szinte mindegyik homlokzatán stilizált felkelő nap virít. Meglepve fedezem fel, hogy a szlovák Poprádi-tavi menedékház is hasonló stílusban épült.
Utolsó napi utunk már inkább csak egy könnyed búcsúkorzózás: a lanovkával szépen megúszható, és így roppant népszerű, 1987 méter magas Kasprowy Wierch (Gáspár-csúcs) az úti cél. A nagy befogadóképességű felvonó bejáratánál óriási sor vár a bejutásra, pedig hétköznap van. Felfele menet az egyik törpefenyves alól kidugja a fejét egy medve, a lanovka kocsija alig 30-40 méterre megy el tőle.
Mateusz elmondása szerint a Tátrában is van 100-200 medve, de messzire nem okoznak akkora gondot, mint például Romániában. Egyikőjüket, név szerint Iwót a magyarok is jól ismerik, mert éves körútján az Északi-közép-hegységet rendszeresen útba ejti, legutóbb (idén májusban) Aggtelek környékén járt.
A lanovka felső megállójától kemény pár száz méteres könnyű lépcsőzés a csúcs. A széles gerincen nagykörútnyi ember közlekedik. Teszünk egy kört a friss levegő és a kilátás kedvéért, majd visszasétálunk a felvonóhoz, reménykedve abban, hogy lefelé ismét benéz a maci. Sajnos lefelé elmarad a mutatvány.
A Lengyel-Tátrában tett körút elég komplexre sikeredett: volt benne kemény csúcs és könnyed grasszálás, azaz mindenki megtalálhatja a magának megfelelő nehézséget. Zakopane kicsit olyan volt, mint egy hosszúra nyúlt lakodalmi buli a vidéki rokonoknál, ahol először csak méregetnek, aztán ölelgetnek, végül alig akarnak elengedni. Az tuti, hogy még visszamegyek párszor.
Az útvonal nagyítható térképen:
Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szép kilátás! Facebook-oldalán is, sőt lájkold a blogot, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek.
További hasonló túrák a Magas-Tátrában:
- Félelem és reszketés a Vörös-torony-hágón
- Nyit a Magas-Tátra, irány az egyik legkönnyebb és legszebb csúcsa: a Kapor
- Rysy: a Tátrában van Európa legszebb panorámájú budija
- Menedékház a Karbunkulus-torony alatt, a Zöld-tó partján
(A cikk elkészítéséhez elfogadtuk a Lengyel Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet és a Malopolska Organizacja Turystyczna felajánlását, a szervezetek fizették újságírónk kint tartózkodásának költségeit, a teljes egészében szerkesztőségi tartalom készítésére azonban semmilyen befolyással nem bírtak.)