2023. június 17. – 13:06
Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
A Tátrai Nemzeti Park előírásai szerint a Magas-Tátra felső régiója baleset- és környezetvédelmi okok miatt minden évben zárva tart november elejétől június 15-ig. A határidő most letelt, nekiindulhatunk a csúcsoknak. Túraajánlónkban egy tátrai viszonylatban közepesen nehéz, de aránylag elhagyatott útvonalat mutatunk be, ami szinte végig hegyi tengerszemek és vízesések mellett halad: a Lorenz-hágó körutat.
A Lorenz-hágóról először egy magyar túrázótól hallottam, amikor a közeli Kriván csúcsot készültünk megmászni egyik fiammal. Arról meséltek este, hogy aznap a hágó alatt elkapta őket egy zápor, és ennek következtében a lefele utat átszelő patakok bokáig érőből derékig gázolóssá dagadtak. Volt ahol át se tudtak menni, felhalmozódtak vagy harmincan, szlovákok, lengyelek, magyarok.
Már-már helikopteres mentést akartak hívni, amikor néhányan összekapaszkodva nekiindultak az árnak. Végül csatárláncban, összefogódzkodva valamennyien átjutottak. Nem számított, ki milyen országból jött, együtt legyűrték az akadályt. A sztori nagyon tetszett, de reméltem, hogy ha arra járok, azért könnyebben megúszom. Ez tavaly következett be.
Barátnőmmel indulunk neki az útnak, nem akarunk nagyot szenvedni, inkább egy komfortosabb túra a cél. A startpont az 1345 méteren fodrozódó Štrbské Pleso (Csorba-tó), amit a 0 kilométerkőtől kocsival 4,5 óra alatt el lehet érni, busszal-vonattal pedig Poprádon át 5,5+1 óra az út. A tó környéke meglehetősen elturistásodott, a sok szuvenírbolt között szinte nehezebb kiigazodni, mint a fenti törpefenyvesben. Kocsi le, bakancs fel, irány a hegy.
Egy körtúra áll előttünk, a Magas-Tátra egy szép oldalágát, a Szoliszkó-gerincet fogjuk megkerülni úgy, hogy a régi magyar nevén Malompataki-völgyben (Mlynická dolina) felhágunk a 2300 méter magasan fekvő hágóba, átbukunk rajta, majd a szép Furkota-völgyben visszaereszkedünk a kiindulópontra. Ugye, milyen egyszerűen hangzik? Azért nem ennyire könnyű.
Elvileg a túrát csak egy irányban lehet megtenni, gyakorlatilag viszont nem találtam erre vonatkozó utalást a Tátrai Nemzeti Park honlapján, és az online túratérképek sem tesznek rá kötelező irányt mutató nyilakat. Így hétköznap, amikor kevesebb túrázó van az úton, szerintem nem probléma, ha valaki az óra járásával megegyező irányban vág neki a nyújtott U betű alakú körtúrának. Viszont. Naposabb, kirándulós hétvégéken jobb ha tartjuk magunkat a közszájon forgó hegyi etiketthez, és az óra járásával ellenkező irányban megyünk végig az útvonalon, mert a szűk, meredek, sziklás hágóban dugó alakulhat ki, amit csak bonyolíthatnak az egymással szembe mászó túrázók.
Ott állunk tehát a Csorba-tó hullámzó vizénél, előttünk magasodik a Magas-Tátra két oldalgerince, a 2400 méter magas Solisko és Bástya, valamint a szűk, komor falaik közé szorult Mlynická dolina, azaz Malompataki-völgy. Gyorsan kiküzdjük magunkat a tópartot ellepő, szuvenírboltokban válogató szandálos kirándulók közül, és nekivágunk a völgynek.
A sárga jelzést követve hatolunk egyre feljebb a Mlynica (Malom-patak) mentén. Először fenyvesekben tüdőzzük a friss, gyantaillatú levegőt, majd a törpefenyők közé napsütéssel vegyes szellőjárta térség következik. A patak csobogása végigkísér minket, ahogy felfelé haladva hátrafelé nézegetünk, egyre többet látunk a hátunk mögött hagyott tájból.
Nagyjából a hágóba vezető 8 kilométeres kaptató felénél érjük el az igazi magashegyi világ kapuját, a Fátyol-vízesést (Vodopád Skok). A Tátra egyik legnagyobb vízeséseként számon tartott természeti attrakció népszerű hely, sokan felsétálnak idáig azok is, akik az utána következő vadabb hágót már kihagyják. A Malom-patak vize egy hegyi tóban gyűlik össze egy sziklateraszon – ez a Felső-Fátyol-tó (Pleso nad Skokom) –, majd tízemeletnyi magasságból hullik alá (tavasszal inkább dübörög) a gránittáblákról. Elég grandiózus látvány, annyira, hogy az első turistaút már 1899-ben ki lett építve eddig a pontig.
Ahogy egy régi Turista magazin hasábjain olvasom, a vízesés szlovák és lengyel elnevezése a régebbi (a „skok” mindkét nyelven „ugrás”-t jelent), magyar nevét Geyer Gyula javasolta 1878-ban. Kapcsolódik hozzá egy monda is, egy szerencsétlen leányzóról, akinek kedvese zergevadászat közben lelte halálát a hegycsúcs alatt. A lány azóta is siratja a legényt, ez táplálja a vízesést, mely egy sziklaküszöbről zúdul a mélybe.
A sziklaküszöbön felkapaszkodva leülhetünk egy kicsit a virágos tópartra azon merengeni, hogy miért is kell nekünk a zajos-szmogos városban élnünk, amikor ilyen helyek is vannak a világon, mint ez a tengerszem.
A vízeséstől a Lorenz-hágóig vezető túraút kiépítésére már jóval később került sor: egészen 1935-ig kellett várni rá. Ne gondoljunk kővel kirakott egyenes felületű útra, mint lentebb, inkább a sziklákat forgatták be úgy, hogy aránylag kényelmesen el lehessen haladni rajtuk. Innentől elfogy a zöld, eltűnnek a selymes fényű törpefenyvesek, a tó melletti virágos gyep, egy köves kietlenebb, és meredekebben emelkedő, egyre szűkülő völgyben hatolunk feljebb.
Jobbra, mintegy 400 méterrel fölöttünk a Bástya-hegygerinc legfélelmetesebb csúcsa, a karom formájú Sátán-csúcs (2422 m) meredezik. A csúcsra nem visz jelölt túraútvonal, csak egy vékony ösvény, amire legfeljebb tapasztalt hegyi vezetővel, vagy hegymászó engedéllyel lehet rálépni, ezért az egyszerű túrázók többségének tiltott terület. Meredek fala alatt újabb két tengerszem mellett lépkedünk el: a Kis-Zerge-tó (Malé Kozie pleso) és az Alsó-Zerge-tó (Nizné Kozié pleso, 1963 m) következik. Állítólag ezen a környéken látni a Tátrában a legtöbb zergét.
Kicsit feljebb a sziklás, törmelékes terepen kanyargó ösvényen újabb tengerszem kacsint ránk: a 17 méter mély Szentiványi-tó, ami a völgy egykori tulajdonosáról, Szentiványi József (1811-1906) Liptó vármegyei földbirtokosról kapta nevét. Mai szlovák neve (Capie pleso) a bakkecskékre utal. Tőle északabbra fekszik a szép, kör alakú, nyolc méter mély Döller-tó, aminek szlovák neve (Okrúhle pleso) Kerek-tavat jelent. (Régi magyar neve a poprádvölgyi Döller Antalnak állít emléket, aki az előző századforduló környékén rengeteg cikket írt a Tátráról a német nyelvű helyi sajtóban.)
Itt már egészen közel vagyunk a hágóhoz, amin épp egy kisebb csapat mászik át. Az utolsó sziklás szakaszon láncokba kapaszkodva lehet feljutni. Technikailag nem egy nehéz terep, de biztos láb, és szédülésmentes fej kell hozzá. Néhány kitettebb pontjáról könnyű leesni-lecsúszni, ezért fokozott figyelemmel mászunk át rajta.
A Lorenz-hágó (Bystré sedlo) legmagasabb pontja jó néhány tátrai csúcson túlnő. 2314 méter magasból szemlélhetjük a magunk mögött hagyott Malompataki-völgyet és tengerszemeit, valamint az éppen szemünk előtt kitáruló Furkota-völgyet, lefele vezető utunkat, amiben szintén csillog egy pár szép hegyi tó. A hágó a 2403 méter magas Furkota-csúcs (Furkotský štít) és a 2412 méteres Nagy-Szoliszkó (Veľký Solisko) közötti kis nyergen egy szűk sziklabemetszés.
Régebben 70-80 méterrel feljebb a Furkota-csúcs alatt vezetett, ám túl omladékosság vált, ezért 1993-ban új, biztonságosabb átkelőt jelöltek ki. Sajnos nagyon megpihenni, nézelődni nem lehet rajta, ha nem akarjuk az utánunk érkezőket feltartani a mászásban. Pár percig gyönyörködünk a kétfelé nyíló panorámában: keletre a Szentiványi-tó felett a Csorbai-csúcs (Štrbský štít, 2381 m), nyugat felé pedig a Kriván (2494 m) feszít.
A hágó első három ismert átkelője Kövi Imre iglói tanár, Róth Márton és Havas Péter erdész volt 1879. augusztusában. Róth Márton később a Magyarországi Kárpát Egyesület évkönyvében részletesen leírta az átkelésüket, és mivel névtelennek vélte a nyerget, az egyik legelső, morva származású tátrajáróról, Viktor Lorenzről (1843-1915) nevezte el azt.
A hágóból a Furkota-völgybe ereszkedünk be, aminek a tetején a Wahlenberg-tavak (Wahlenbergove plesá) sötét vízfelszíne csillog. A Felső-Wahlenberg-tó a maga 2158 méteres tengerszint feletti magasságával a második legmagasabban fekvő állandó tó a Magas-Tátrában. Partjáról visszanézve még jól látjuk a Lorenz-hágót és rajta a hangyaként átmászó túrázókat. Ez a tó valamiért komorabb hangulatú, kevésbé kényelmesen heverészős, mint túloldali társai, pedig semmilyen szomorú legenda nem kapcsolódik hozzá. A két tengerszemet az 1800-as évek végén nevezték el Göran Wahlenberg svéd tudósról, az uppsalai egyetem tanáráról, aki 1813-ban a Tátrában sikeres botanikai kutatásokat végzett.
A tavak mellett megkezdjük a fárasztó ereszkedést a sziklás-törmelékes lejtőn, majd lejjebb beérünk újra a zöld övezetbe, ahol az első törpefenyők derűsen üdvözölnek minket. Hamarosan csatlakozik mellénk a hangos Furkota-patak is. Érdekes, hogy a Szoliszkó-tömb két oldalán párhuzamosan, délnek lefutó, gleccservájta völgy két vízfolyása ugyan közel folyik egymáshoz, és a völgyekben még egy irányba tart, de a hegy lábánál hátat fordít egymásnak: a Furkota nyugat, majd dél felé a Vágon és a Dunán át a Fekete-tengerbe folyik, míg a Malom-patak kelet felé a Poprádba, majd a Visztulába torkollva a Balti-tenger felé utazik.
1800 méteres magasságban a sárga jelű túraútból balra egy kék jelű túraösvény válik ki, amin 15 perc alatt a Szoliszkó-menedékházhoz (Chata pod Soliskom) juthatunk. A hangulatos hegyi menedékház nemcsak frissítő ételt-italt és szállást kínál, hanem fel lehet ülni itt a lanovkára is, amivel percek alatt leérünk a Csorba-tói kiindulóponthoz. Tudom, papírkutya hozzáállás, de mi is a kényelmesebb és élvezetesebb verzió mellett döntünk, megspórolva 350 méternyi szintet és körülbelül 4 kilométernyi hátralevő utat.
A lentről kényelmesen, felvonóval megközelíthető menedékháznál ismét megnövekszik a népsűrűség. Eredeti terveink között szerepelt az innen a gerincen aránylag könnyen megközelíthető 2117 méteres Elülső-Szoliszkó-csúcs megmászása, de ez időhiány miatt máskorra marad.
A túraútvonal nagyítható túratérképen:
Konklúzió: a felvonóval könnyített körtúra a Tátra legszebb részeinek egyikét járja be. Igaz, csúcs nincs benne, hacsak a Szoliszkó 2117 méteres előcsúcsával nem turbózzuk fel, de mászhatunk át izgalmas, meredek hágón, és a hegység legszebb tengerszemeinek partján ejtőzhetünk. A túra 5-6 óra hosszú, felfelé 1000 méter szintet kell megtenni, a hágó pedig veszélyes lehet, tehát inkább a gyakorlottabbak induljanak el egyedül rajta. Eltévedni viszonylag nehéz az úton, ami felfelé és lefelé is egy völgy vályújában halad. Aki egy könnyebb fokozattal kezdené, túrázzon fel a Furkota-völgyben, vagy lanovkázzon fel a menedékházig, és hódítsa meg az Elülső-Szoliszkót, illetve a másik oldalon, a Malompataki-völgyben is megtehető egy könnyű séta a szép Fátyol-vízesésig.
Kommentelheted a cikket, és ajánlhatsz más jó helyeket a Szép kilátás! Facebook-oldalán is, sőt lájkold az oldalt, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek.
További hasonló túrák a Magas-Tátrában:
