Sátorozás Anatóliában, az ősmagyar nevű vulkán krátertavánál

2022. november 23. – 20:22

Sátorozás Anatóliában, az ősmagyar nevű vulkán krátertavánál
A Nemrut két krátertava – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Azúr és türkiz víztükör, csillogó fekete obszidiántömbök, 3000 m magas krátergyűrű, ez a Nemrut-vulkán Törökország keleti határánál. Kelet egyik legjobb sátorozóhelye. (A Szépkilátás blog korábbi, 2015-ös posztja alapján.)

Az Ararátra indultunk eredetileg, de Isztambulban tudtuk meg, hogy a kurd zavargások miatt a török hatóságok aznap lezárták a hegyet, sőt az előakklimatizációs túrának szánt Süphan-mászás is elmarad ugyanilyen okokból. Néhány cifra káromkodás után fél liter Raki és több üveg Efes sör segítségével tompítottuk az elkeseredésünket, majd elmerültünk az isztambuli történelmi belváros turistaforgatagában.

Isztambul – Fotó: Tenczer Gábor / Telex Isztambul – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Isztambul – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Erre a napra nem akarok sok szót pazarolni. A Hagia Sofia és a Kék dzsámi kiábrándító volt az áramló turistatömegben, dőlt rólunk a víz a hőségben. Bábeli dudakoncert szólt az utakról, aranyáron ivóvizet tukmáló (Szu-szu-szu-szu!) gyerekekben botladoztunk. Az embereknél több szelfibot volt mint a századfordulós budapesti korzón sétapálca. Szelfizett mindenki, ha kellett, ha nem (kedvencem egy csadorban szelfiző nő volt).

A legjobb hely a városban egy hatalmas, hűvös-nyirkos középkori ciszterna volt, meg a szultáni palota árnyas-szellős kertje, a Gülhane. Estére egy tetőteraszra keveredtünk, a tenger felől friss szél fújt, itt ettem az utazás két hetének legjobb ételét. A tulaj ottomán cserépköcsögben szolgálta fel forrón, és leginkább valamilyen nagyon finom padlizsános-lecsós gulyáshúsra emlékeztetett. Talán güvecs volt a neve.

Másnap a kelet-törökországi Van városáig újabb ezer kilométert hidaltunk át repülővel. Az első, ami a városhatárnál megütötte a szemem, egy óriási fehér macskaszobor volt, Mijazaki Hajao stílusában. Akkor még csak sejtettem, mi lehet ez, később meg is tudtam.

Van egy vadiúj, elképesztő iramban növekedő város, meg se látszik rajta, hogy pár éve földrengés rombolta porig a nagy részét. Van egy Váci utca jellegű központi korzója (műköves), ami egészen rendezettnek tekinthető, de a külső részek tökéletesen visszaadták azt, amit egész Törökországban látni lehetett: gombamód a földből kinövő emeletes házak, tökéletesen elhanyagolt közterek.

A város, sőt a környék, sőt az egész Örmény-felföld többségi lakossága kurd. Ezt egy helyi férfi úgy kommentálta, hogy a törökök ugyan kiirtották onnan az örményeket (az örmény holokauszt idején 1915-17-ben 1,5 millió örményt telepítettek ki és több mint 200 ezret mészárolhattak le), de csak azt érték el, hogy a helyüket lassan, de biztosan belakták a kurdok. Akikkel mostanában puskaporos a török állam viszonya. (Frissítés: azóta még puskaporosabb.)

A Van-tó és a híres vani úszó macska – Fotó: Tenczer Gábor / Telex A Van-tó és a híres vani úszó macska – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
A Van-tó és a híres vani úszó macska – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
A Van-tó és a híres vani úszó macska – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A kurdok jó ideje szabadságharcot folytatnak az önállóságukért Törökországban, aminek vezéralakzata a nemzetközileg is terrorszervezetnek minősülő Kurd Munkapárt (PKK). Az utóbbi években békülés jelei mutatkoztak, de amióta kiderült, hogy törökök nemigen támogatják a kurdok észak-iraki harcát az Iszlám Állam ellen, sőt a suruci merényletnél a kurdok szerint nem védelmezték őket, újra fellángoltak az utcai harcok. Ez volt az oka annak, hogy mi se tudtunk felmenni az Ararátra.

A Nemrut Anatólia legfontosabb alvó vulkánja, utoljára 550 éve ébredt fel egy kis zúzásra. Eredetileg 4100 méter lehetett a magassága, ám egy korai, pleisztocén kori kitörésekor csúcsa felrobbant, majd beomlott. A kráterből kitóduló 210 köbkilométer láva elzárta a lábainál a folyóvizek útját, ezért duzzadt fel a Van-tó. Szinte 360 fokban körbejárható a kalderája (kráterpereme), aminek legmagasabb pontja 2935 m. Neve egy babiloni uralkodó, Nimród nevéből származik, aki időszámítás előtt 2100-ban igazgatta birodalmát, és Kézai Simon szerint két fia (Hunor s Magor) révén ősatyja volt minden magyaroknak és hunoknak. (Az elmélet Arany János Rege a csodaszarvasról című költeményében vált közismertté.)

A 40 négyzetkilométeren elterülő kráterben öt tó húzza meg magát. A legnagyobb (Nemrut krátertó) a kráternek szinte a felét elfedi, egy kisebb (Ilik krátertó) pedig a nagy tó felső csúcsánál fekszik. (A másik három nyáron kiszárad.) A kis tóban több forróvizes forrás fakad, ami kellemes meleggé teszi a vizét, ezért jót lehet fürdőzni benne. Ritka a világban az olyan hegyi tó, amiben 2400 méter magasságban úszkálni lehet.

Vanban (nem úgy mint később Dogubayazitban) nem sok nyoma van a villongásoknak. A városban a hatóság török, a lakosság kurd. Csak néhány katonai ellenőrző pont van, a törökök a turistáknak emberi hozzáállást akarnak felmutatni. Elég sok ugyanis a bakancsos-hátizsákos turista, főleg az Ararát miatt. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a Van-tó túloldalán magasodó Nemrut-krátert nem zárta le a katonaság az Araráthoz és a Süphanhoz hasonlóan, ezért reggel el is indulhattunk, hogy két napot töltsünk a belsejében. Tulajdonképpen ez a túra tűnt eleve a leglátványosabbnak az eredeti útitervből, ezért kíváncsian csaptunk bele.

Túra a krátertóhoz és a Nemrut csúcsára

A túra a kráterbe, a kis tó partján felütött táborunkig nem volt nehéz, tekintve, hogy az elmúlt években jó földutat építettek ki ide. Ezért cuccainkal együtt idáig hozott a kocsi. Rögtön beugrottunk a vízbe, ami tényleg olyan meleg volt, mint a Balaton egy kánikulai napon. A természetes startkő lyukaiból több helyen gázbuborékok törtek elő. Később felvertük a sátrakat, és elmentünk tűzifát és gejzíreket keresni. A gejzírek sajnos az aszálynak és az alacsony vízszintnek köszönhetően elbújtak, ezért be kellett érnünk a száraz gallyakkal. A tábortűznél ismét előkerültek a rakis üvegek, és hegyi vezetőnkkel, a kurd Musztafával, hosszas eszmecserébe merültem a kurd-török ellentétet illetően.

Tudni kell, hogy a kurdok a lázadó baloldali beütésnek köszönhetően (Kurd Munkapárt, Che Guevara kultusz, forradalmi hevület) sokkal kevésbé tartják az iszlám törvényeket, és bizony előfordul, hogy meg-meg emelik a rakis vagy a boros poharat is, annak ellenére, hogy mohamedánok. A kurd-török konfliktus lényege, ahogy Musztafa velősen összefoglalta, hogy a perzsa eredetű kurdok és az 1100 körül, az Altáj környékéről érkező szeldzsuk-törökök között van egy ősi szerződés, aminek köszönhetően a két nép testvérként élt Anatóliában, de ezt a szerződést a többségi törökök egy ideje nem akarják betartani. A kurdok pedig szabadságot, több jogot és valamekkora autonómiát szeretnének, de nem kapják meg. Jobban nem akarok belemenni, mindenesetre az biztos, hogy mi szerencsés helyzetben vagyunk, mert a magyarokat kedveli mindkét nép.

Ennek ellenére éjszaka a sátorban foguk közé szorított jatagánnal kúszó janicsárokkal álmodtam a folyamatos kinti neszezés miatt, de mint kiderült, a teknősbékák végezték hajnali őrjáratukat a tó felé a táboron keresztül. A következő napi kalderatúrára elég fáradtan ébredtem.

Felfelé a Nemrutra – Fotó: Tenczer Gábor / Telex Felfelé a Nemrutra – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Felfelé a Nemrutra – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Felfelé a Nemrutra – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A kaldera észak-keleti oldalán indultunk el felfelé, száraz füves, bogáncsos emelkedőn. A nap tűzött, de a 2000 méter feletti magasságnak köszönhetően nem volt hőség, a száraz, tiszta levegő és az enyhén fújdogáló szél kellemessé tette a klímát.

A kráterperem időről időre iszonyatos kilátással kecsegtetett. Beláttuk az egész krátert a mélykék Nemrut tóval, és a zöldesen csillogó Ilik tóval együtt. Olyan jó kedvem támadt, hogy kiültem a többszáz méter magas kráterperemre a lábamat lógatni.

A vége felé többször megpihentünk a hatalmas obszidián köveken. Nem mondom, hogy nem örültem, amikor végre elérhető közelségbe került a Nemrut-csúcs. A csúcsnapló dobozában találtunk egy csúcspólót – ilyet még nem láttam sose -, amit sorra mindenki felpróbált.

A képen éppen Gabin feszül. Innen még hosszan gyalogoltunk a kráterperemen, élvezve a kilátást.

Nemrut-csúcs – Fitó: Tenczer Gábor / Telex
Nemrut-csúcs – Fitó: Tenczer Gábor / Telex

A kaldera néhol meredeken a tó fölé hajolt. Ha nekifutottam volna, egy nagy dobbantással ugorhattam volna egy 400 méteres fejest. A perem közepe tájékán találtunk egy meredek kőomlásos lefelé utat, és a tónak fordultunk. A kőomlás meredek, laza talajú nyírfás-bozótos részbe torkollott.

Legalább háromszor kicsúszott a lábam alól a talaj, a bakancsom telement száraz gyomtörekkel, a térdemet összevissza karcolták a faágak, de sikerült levergődni a tópartra. Elfogyott az ivóvizem, ezért a hátralevő másfél-két órát vattát köpve, porzó torokkal tettem meg a táborig, úgy hogy közben mellettem hullámzott szelíden a tó kesernyés vize, amibe nem mertem beleinni.

Egy üdítő úszás után fáradtan a sátrunkba dőltünk. Ekkor vettem észre, hogy felfújhatós derékaljam leeresztett, az anyaga ugyanis elengedett a fújókánál. Basszus. Janicsárok helyett ezúttal kőtüskék uralták az álmomat. Visszafelé Van városába megálltunk fürödni egy Van-tavi strandnál. Ne a Palatinust vagy a Balatont képzeljük magunk elé. Nagyjából csak a férfiak fürödhettek, a nők osztályrészéül az ebéd elkészítése jutott, amit a parton nagy asztaloknál és grillsütők mellett végezhettek. Fürdőruhás nőt nem láttam, kivéve három túratársamat, akiket vízbe esett légyként dongtak körül a fiatal kurdok a vízben.

A víz valami egészen furcsa volt: mintha langyos mosószeres lébe merültem volna. A lefolyástalan tóban ugyanis feloldódtak az ásványok, a víz nátrium-karbonátban és sókban gazdaggá vált az elmúlt évezredek alatt. A bőröm olyan sikamlós lett a víztől, mintha beszappanoztam volt, a számba jutott víznek pedig kesernyés-savanykás íze volt. Ettől eltekintve kellemes volt benne fürdőzni.

Fent: kráterperem, lent: a krátertó – Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fent: kráterperem, lent: a krátertó – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fent: kráterperem, lent: a krátertó – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fent: kráterperem, lent: a krátertó – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A strandolás után a város felé autózva még megálltunk a híres Van-tavi macskák tenyésztőhelyénél. Mint megtudtam, ezek a macskák arról híresek, hogy tudnak, sőt szeretnek úszni, és hogy kétszínű (kék és zöld) szemük van. (A városszéli óriás macskaszobor itt nyert értelmet.)

Szombat késő délután értünk vissza Vanba, mintha hazatértem volna. Az egész város jókedvűen zsibongott, a teázók teraszán sámlin üldögélő férfiak szorongtak a kisasztal mellett, alaposan (persze helyi szokás szerint köpenybe és kendőbe) kiöltözött nők járkáltak összevissza az utcákon, Van bulira készült. Barátnőmet, Gabit mindenhol alaposan megnézték: a nők kíváncsian, a férfiak pedig egy másféle kíváncsisággal.

Gabi azt mesélte, hogy amikor európai szokás szerint visszanézett egyenesen, a harcias kurdok gyorsan lesütötték zavarukban a szemüket. Bekeveredtünk egy poposabb kurd népzenét játszó gitáros koncertjére is este. A férfiak és nők összeölelkezve, egy nagy kört alkotva ropták a táncot. Beinvitáltak minket is, de nem akartam raki-kipárolgásommal összezavarni leendő táncszomszédaim ütemérzékét, ezért inkább kihagytuk. Ma már bánom.

Az útvonal térképe:

A következő nap elhagytuk a Van-tó térségét, hogy eredeti célunk, az Ararát helyett kiválasztott Kacskar csúcs felé vegyük az irányt a Fekete-tenger melletti, Török-Alpoknak is nevezett hegyekbe. De az már egy következő poszt, ami ide kattintva olvasható >>

A Szépkilátás – A Telex túrarovata friss anyagokból, valamint a korábbi blog.hu-s Szépkilátás blog túraleírásainak az archívumából állt össze. Ez a poszt 2015-ben jelent meg, de hangulatában most is ugyanilyen végigjárni az útvonalat.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!