2022. október 7. – 09:06
frissítve
Európa egyik leglátványosabb tengeri szirti sétáját Írország nyugati partján lehet megtenni. A Moher-sziklák útja egy nyolc kilométer hosszú ösvény, közvetlenül a 200 méter magas, meredeken a tengerbe szakadó sziklafal szélén. (A Szépkilátás blog korábbi posztja alapján.)
Jó ideje terveztük barátnőmmel, hogy átugrunk Írországba egy hosszú hétvégére, Dublinban lakó unokatestvérét meglátogatni. Most novemberben eljött az idő. Mivel szinte mindegy volt, hogy melyik nap megyünk, a repülőjegyekhez igazítottuk az utat. A legolcsóbb retúrjegy november 24-27-re szólt, fejenként mindössze 34 ezer forintért meg is kaptuk.
Egy dublini nap tehát adott volt, viszont a többi napot valahol vidéken, a természetben szerettük volna eltölteni. Egy ismerősünk Galway városát, valamint az ahhoz közeli Moher sziklaszirtjeit ajánlotta a sziget nyugati oldalán. Ezért, ahogy leszálltunk dél körül, egyenesen a reptérről Galwaybe buszoztunk (20 euró per kopf). Aznap este már nem mentünk tovább, egy tőkehal (bake cod) és egy sült rája elfogyasztása után egy aránylag olcsó hostelben éjszakáztunk. (A tőkehal mennyei, a rája csalódás volt.)
Másnap reggel kibuszoztunk a sziklákhoz (szintén 20 euró volt a jegy). Addigra már sokat olvastam a Cliffs of Moherről. A lényeg: ez egy nyolc kilométer hosszú ösvény, közvetlenül a 200 méter magas, meredeken a tengerbe szakadó sziklafal szélén. Ez kellett nekünk!
Végigjárására több verzió van. A legbénább, hogy dublini turistabuszokkal reggel elindul az ember, 3,5 órát zötykölődik, a szikláknál kap egy órát, ami alatt max a közeli tornyot, meg a kiépített partszakaszt tudja megtekinteni, aztán zötyi vissza Dublinba. Ez teljesen felejtős.
A másik lehetőségen hosszan gondolkoztam. Ez az lett volna, hogy a sziklaösvény elején, Doolin falucskába megszállunk, reggel felkelünk, és oda-vissza, teljes 20 kilométeres hosszában legyalogoljuk a gyalogutat. Mivel azonban Galwayra is kíváncsiak voltuk, inkább ott szálltunk meg. Utólag egy kicsit bánom, hogy nem az amúgy 3 hostellel és jó néhány vendégházzal ellátott Doolint választottuk, az igazi tengerparti halászfalu hangulata miatt.
A harmadik, kompromisszumos lehetőség volt a mi utunk: tömegközlekedéssel Galwayba, majd onnan a parti ösvény közepén található látogatóközpontba utazás, és oda-vissza végigtúrázni a leglátványosabb 5 kilométeres partszakaszon. Dél körül szálltunk ki a buszból, és mielőbb magunk mögött akartuk tudni a turistáktól zsúfolt szakaszt.
Moher
Ez hihetetlenül gyorsan ment. Egy kilométer után már csak néhány túrázó jött szembe. Valószínűnek tartom, hogy a Moher déli kiszögeléséről a Hag's Headtől jöttek ők is, ahova mi igyekeztünk.
Ahogy gyérült az emberhad, vissza-visszafordultunk a látogatóközpont és a mellette álló O'Brien-torony felé. Arra felé sütött a nap, tökéletesen megvilágítva a szaggatott partfalat. A szirtfal legmagasabb pontja az O'Brien-torony 214 méterrel emelkedik az Atlanti-óceán fölé. Onnan lejt dél felé a partszakasz magassága egészen az öt kilométer távolságra fekvő a Hag's Head-ig, ami már csupán 125 méter magasan mered a hullámok fölé.
A szédítően magas parton sétálni eszméletlen érzés. 2016-ban történt néhány komolyabb baleset, ezért egy figyelmeztető tábla a biztonsági kerítés mögötti haladást javasolta. Mivel azonban se szél, se köd nem volt, nem találtam veszélyesnek a szédítő szirtet, és közvetlen a szélén sétáltam egy vékony ösvényen. Sőt egy-egy kiálló szirtre még ki is ültem. Úgy éreztem, mintha az alattam dübörgő tengert lovagolnám meg egy rodeóversenyen. Azért amikor lenéztem a mélységbe, átszaladt egy kis borzongás a gerincemen.
A Hag's Head-nél pár ember lézengett, és szerencsére ők is gyorsan tovább álltak. Ez a hely tényleg olyan, mint a világvége. Egy elaggott torony, egy szakadék, és aztán ameddig a szem ellát, az óceán.
A Hag's Head egyébként Boszorkányfejet jelent. Váracska volt itt régen, innen figyelték a tengert, milyen ellenség próbál a közelbe hajózni. Az erődítményt aztán egy jeladó torony váltotta, ahol a Napóleon inváziójától tartó britek figyelték a hullámokat. Visszafelé a hátunk mögül sütött a nap, hogy még jobban kiélvezzük a látványt. Nem volt egy nagy út, körülbelül 2,5 óra, de életem leglátványosabb túráinak egyike.
Ha valaki nyáron látogat el Moher-szirtjeire, tudnia kell, hogy ez a természeti látványosság Írország 3. legnépszerűbb turistacélpontja a dublini Guinness Storehouse és a dublini állatkert után (évente egymillió látogatót vonz). Novemberben csak a látogató központ környékén voltak sokan, de nyáron gondolom hatványozott a tömeg. Az időjárással óriási mákunk volt. Eső nulla, ragyogott a nap. Aki Írországot ismeri, az azt mondja, hogy ez elég ritka felállás.
Visszafelé a Visitor Center parkolójában a galwayi buszra várva megkérdeztük egy turistabusz sofőrjét elvisz-e. Azt mondta, hogy van két üres helye, elvinne, de ő Dublinba megy. Az még jobb, mondtuk, és fele áron, mint a tömegközlekedés el is vitt. Izgalmas volt az út, félúton egy benzinkútnál felszállt egy fickó, akinek a kocsiját leszorította az útról, üvöltöztek, bunyóztak, aztán tovább mentünk.
Howth
Dublinban egy bizonyos ok miatt minél kevesebb időt akartam eltölteni, ezért másnap elgurultunk a helyi érdekű Dart vasúttal a Howth-félszigetre, ami első látásra Írország Szentendréjének felel meg. Kikötője tőről metszett ír tengeri kikötő, világítótoronnyal, iszonyú jó tengeri ételeket kínáló kajáldákkal.
Kicsit feljebb haladva a sziget keleti oldaláról is megnézhettük a tengert. Felmásztunk a legmagasabb csúcsra (kb 200 méter) kiálltunk az oromra és szívtuk teli tüdővel a tenger illatát. Nem lehet betelni vele. A sirályok meg közben méltatlankodva röpködtek körülöttünk.
Visszatérve a kikötőbe megebédeltünk, méghozzá a helyi halászlevet, azaz a nevezetes seafood chowdert, ami egy tejszínes hallé tele haldarabkákkal, rákkal és kagylóval. Kevés volt az időnk, ezért kihagytuk a déli világítótornyot (Bailey), meg a sziget közepét, és sajnos az itt gyakori fókákat is, de a félszigetet nagyon ajánlom, ha valaki erre jár.
Késő délután visszavonatoztunk Dublinba (negyed óra), ahol már edzett a fél város a szokásos szombat esti ereszdelahajam-bulira. Másnap korán reggel indult a repülőnk, meg amúgy is száraz novembert tartottam, ezért csak belekóstoltunk az éjszakába. Edzett bulistának tartom magam, de ilyet még nem láttam. A szmokingos aranyifjú a munkásgyerekkel együtt itta magát (a talajjal) egyenlővé. Az egész város sportból vedelt.
Egy templom előtt kidobó irányított el, hogy merre van a kocsmabejárat. Micsoda? (Igen, a dubliniak egy komplett templomot alakítottak át kocsmává, így született a Church Pub.) Állítólag még a miseidőt is eltolták egy órával, hogy a másnaposságot aránylag ki tudják aludni. Hajnalban buszoztunk ki a reptérre, át a városon. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy egy zombifilmben éreztem magam az úton tántorgó részegek között: az egyik figura a kezében tartott véres agyból falatozott. (Közelebb érve kiderült, hogy nem agyvelő, hanem egy extraketchupos, szétcsócsált hamburger volt.)
A Moher szirti túra nagyítható térképe:
Költségek:
Írország nem olcsó hely. Drága a szállás (a hostel szoba Galwayban 55 euró volt), drága a busz, még drágább a vonat, drága a kaja, drága a pia, másfél-kétszer annyi, mint Magyarországon. A repjegyet meg lehet úszni olcsón, ha kifigyeli az ember, mikor mennek le az árak. Mi a négy napot mindennel együtt körülbelül 80 ezer forintból hoztuk ki fejenként, ami viszont még annyira nem is sok.
A Szépkilátás – A Telex túrarovata friss anyagokból, valamint a korábbi blog.hu-s Szépkilátás blog túraleírásainak az archívumából állt össze. Ez a poszt 2016-ban jelent meg, de hangulatában most is ugyanilyen végigjárni az útvonalat.
Hasonló nagy túrák északon: