2022. szeptember 24. – 19:31
frissítve
Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
Eötvös Loránd világhírű magyar fizikus és hegymászó számos hegycsúcsot hódított meg elsőként a Dolomitokban az 1800-as évek végén. Teljesítményét azzal ismerték el, hogy 1902-ben kedvenc túrázó- és mászóhelyének, a vad szépségű Cadini-hegycsoportnak második legmagasabb, addig megmászatlan és névtelen csúcsát Eötvös-csúcsnak (Cima di Eötvös) nevezték el. A 2837 méter magas csúcsra nem visz jelölt túraútvonal, de nem sokkal alatta halad át a Del Nevaio-hágón a Durissini-ösvény, amit némi gyakorlattal egy hétköznapi túrázó is be tud járni, ha nem fél a magasságtól. Ezt célozzuk be, egyrészt a fantasztikus látvány miatt, másrészt a nagy tudós-hegymászó iránti tiszteletből.
A Dolomitok Magyarországról legkönnyebben megközelíthető részéről, a Sexteni Dolomitokról szóló három cikkünk első darabjában Európa egyik leghíresebb, legjellegzetesebb hegycsoportját, a Drei Zinnent (olaszul Tre Cime) és környékét mutattuk be. Már ebben a cikkben szó esett a Drei Zinnen alól is jól látható Cadini-hegycsoport gótikus sziklakatedrálisának felhőket szurkáló ezer sziklatűjéről és -tornyáról. Második túránk az ijesztő kőfogsor legmagasabb hágóján visz át, éppen a hegység egyetlen magyar nevű csúcsa, a 2837 méter magas Eötvös-csúcs alatt.
Bázisunkról, az osztrák oldalon fekvő Silliantól 40 perc (36 km) autóútra van a Misurina-tó melletti startpont. A tó déli partján felvonó indul a hegy oldalában álló Col de Varda menedékházig. Fejenként 9 euróért megspórolhatunk vele egy bő órás kaptatást és 370 méter szintet, mi a délutánra jósolt esős idő miatt a gyors verziót választjuk. A menedékházban elfogyasztott dupla kávé után kilövünk: még hosszú út, és meredek emelkedés vár ránk.
Az idő felhős-napos, de amikor a nap előbújik, perzselően süti a szabadon levő bőrfelületet. Nagyjából szintben, olyan 2000 méteres magasságban halad a széles hegyi út, ami egyébként az 500 km hosszú Cammino delle Dolomiti, azaz a Dolomitok El Caminójának, zarándokútjának a része is. Az út délről kerüli a hegytömböt, hogy aztán a zarándokútról letérve, délkeleti irányból a völgyben be tudjunk hatolni a hatalmas sziklatornyok közé, a hegy belsejébe. Ehhez azonban még egy félórás gyantaillatú sétával el kell érnünk a Città di Carpi menedékházat.
Itt frissíthetünk egyet, mert a széles zarándokút innentől keskeny, felfelé kígyózó hegyi ösvénybe vált, ami törpefenyves szigetek között, alpesi réteken halad. Erőteljes kolompszót hallunk, jobbról tehenek csámcsognak a friss zöld gyepen. A felhő közül előbújnak az előttünk meredező csúcsok: a szűkülő völgy bal oldalán a Cima Cadin della Neve (2752 m), jobb oldalán pedig a Cima Eötvös tornya (2825 m), mögötte a főcsúccsal, a Cima Cadin di San Lucano (2839 m).
Eötvös Loránd fizikus, politikus, akadémikus, egyetemi tanár, korának elismert tudósa volt, egyben ismert és tapasztalt hegymászó. Szerette a hegyeket, főleg a Dolomitokat. Elsőnek járta be Michael Innerkofler hegyi vezetővel a Croda de Lago, a Zwölfer, Elfer és Einser csúcsokat (mind a Sexteni Dolomitokhoz tartozik). Különösen szerette a Cadini-csoportot. Sziklamászó teljesítményei annyira elismertté tették a „magyar professzor” nevét a Dolomitokban, hogy 1902-ben, amikor Witzemann geológus és Innerkofler hegyi vezető felkapaszkodott a Cima Cadini eddig névtelen csúcsára, azt tiszteletből Eötvös-csúcsnak (Cima di Eötvös 2837 m) nevezték el. Eötvös Loránd eleve sportos életmódot folytatott: volt, hogy a nagy tudós a leányaival kerékpározott Budapestről a Dolomitokba. (Forrás: Turisták Lapja, 1927)
A kettő közötti nyergen fogunk átkelni, ami lentről még nem is tűnik veszedelmesnek. Ám minél feljebb érünk, annál ijesztőbbnek látszik. Időközben felérünk a köves-sziklás, törmeléklejtős szférába, zöldet már csak elvétve látunk. Több túrázóval is találkozunk. Egy a közös bennük: amikor odaérünk a Cadini-csoport koronáját gyűrűként körbefogó Durissini-ösvényhez, mindegyikük a könnyebb, nyugati oldalon haladó félkör irányába fordul, csak mi megyünk tovább a hegytömb belsejében átvágó keleti félkörön.
Hm, le lenne zárva ez az irány? Nem utal rá semmi. Innentől azonban magunk maradunk a fenyegetően tornyosuló sziklákkal. Az ösvény először törmeléken, majd biztosítatlan, éles sziklákon emelkedik. Kézzel-lábbal küzdjük felfelé magunkat. Egy meredekebb részen vaslétrák segítik a mászást, majd sziklába rögzített drótkötelek teszik biztosabbá a kapaszkodást. Biztos, ami biztos, elhoztuk a via ferrata szettet, de még nincs szükség a felöltésére. A sisak viszont felkerül, mert a magasból potyogó kövek súlyos fejsérülést okozhatnak.
Újabb létrás szakaszok, majd megint drótköteles rész. A lábunk alatt tátongó mélység egyre nagyobb és szédítőbb, a messziről megcsodált kőtornyok és sziklatűk immár szinte karnyújtásnyira meredeznek. Felérünk az első nyeregbe (Forcella Verzi, 2550 m), de a természetes gyilokjárónak még nincs vége: a hágó még 70 méterrel felettünk. Kicsit szusszanunk, majd nekivágunk az utolsó, csúszós-törmelékes, kapaszkodós falrésznek. A hágó közeledtével egyre jobban élvezzük a mászást, tudjuk, hogy már nem lephet meg semmi minket felfelé.
Dolomitok: Az Alpok déli vonulatának legváltozatosabb része a Dolomitok csoportja. Nevét anyagának, a kalcium magnézium-kettős-karbonátnak [CaMg(CO3)2] köszönheti, bár „közönséges mészkő”, azaz kalcium-karbonát (CaCO3) is jócskán előfordul benne. A dolomit különben igen elterjedt kőzet, nálunk is bőven található, például a Gellérthegy, a Hármashatár-hegy, a Nagy-Kevély stb. jó részben dolomitból van. (Élet és Tudomány, 1982/30.)
Lényegében a Cima Eötvös felső részének meredek oldalában vagyunk, innen azért még egy jó kétszáz méterrel magasabban van a csúcs. Jó lenne felmászni, de semmi felszerelésünk nincs hozzá, és valószínűleg a tudásunk is kevés lenne – bár hegymászó vezetővel állítólag kezdők is feljuthatnak rá. Mindenesetre nekünk meg kell azzal elégednünk, hogy megközelítettük a neves csúcsot, amennyire csak lehet: a Del Nevaio-hágó elérésével 2620 méter magasra jutunk.
A szűk sziklanyereg északi oldalára lepillantva az ereszkedés sokkal könnyebbnek tűnik, mint a felvezető út. Nagyot szusszanva lepihenünk, és körülnézünk. Itt vagyunk a Cadini-csoport koronaszintjén, körben tüskés sziklataréj, hihetetlen, cápafogszerűen csipkézett formák. A távolban előbukkan a Drei Zinnen hármas tömbje. Közben lentről társaságot kapunk, három olasz túratárs érkezik, üdvözöljük őket, és átadjuk a szűk helyet.
Az ereszkedés a fix drótköteleket követve tényleg nem annyira nehéz, az északi völgyben kevesebb a meredek szikla, több a sivár törmeléklejtő. Teljes szépségében kibontakozik szemben a Drei Zinnen, a sziklás völgy egyre tágul. A jobb oldali szinte függőleges falról csapatnyi via ferratázó érkezik a vaslétrákkal telerakott Ferrata Merlonéről. (A ferrata út a Cadin északkeleti előcsúcsa alatt felállított csúcskereszthez vezet.) A karabinerüket csörgető ferratásokkal együtt érkezünk meg a völgy aljában, a Passo dei Tocci-átjáróban (2358 méteren) álló Fonda Savio menedékházhoz.
Ha választanom kellene, hogy a hátralévő életemet melyik menedékházban élném le, a Fonda Savio biztosan az első háromban lenne. A vidám, kék-fehér spalettákkal felszerelt, sziklatornyok alatt meghúzódó rifugióban olyan jó kedvünk támad, hogy Gabi legurít egy grappát, én meg befalok egy almás rétest. Innentől már rendesen kijárt, széles ösvény kanyarog le a Misurina-tóhoz. Útközben elbúcsúzunk az utat szegélyező sziklatornyoktól, és az egyre zöldülő völgyben lecsattogunk a településig. A tó melletti pizzériában betolunk egy pizzát, és bő ötórányi túrázás után elindulunk vissza Sillianba.
A túra részletes térképe:
További útvonalverziók:
Az útvonalat a nemrég kiadott a Hadi- és túraösvények a Dolomitokban című könyv alapján jártuk be, de ha újra el kellene indulnom rajta, valószínűleg a teljes Durissini-kört megtennénk, akár északról a Fonda Savio, akár délről a Col de Varda menedékház irányából. Ehhez jó eséllyel ott is aludnék valamelyik menedékházban (a szállás 30 eurót kóstál, félpanzióval a dupláját). Ha marad idő, talán még a Ferrata Merlone is beleférne. Könnyebb, de hangulatos sétának egy felvonóval körített Col de Varda–Città di Carpi menedékháztúrát tudnék ajánlani, némi kitérővel felfelé az Eötvös-csúcs felé.
További cikkek a Dolomitokból:
