Az Eötvös-csúcs alatt a Dolomitok egyik legvadabb hágóján

Legfontosabb

2022. szeptember 24. – 19:31

frissítve

Az Eötvös-csúcs alatt a Dolomitok egyik legvadabb hágóján
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Eötvös Loránd világhírű magyar fizikus és hegymászó számos hegycsúcsot hódított meg elsőként a Dolomitokban az 1800-as évek végén. Teljesítményét azzal ismerték el, hogy 1902-ben kedvenc túrázó- és mászóhelyének, a vad szépségű Cadini-hegycsoportnak második legmagasabb, addig megmászatlan és névtelen csúcsát Eötvös-csúcsnak (Cima di Eötvös) nevezték el. A 2837 méter magas csúcsra nem visz jelölt túraútvonal, de nem sokkal alatta halad át a Del Nevaio-hágón a Durissini-ösvény, amit némi gyakorlattal egy hétköznapi túrázó is be tud járni, ha nem fél a magasságtól. Ezt célozzuk be, egyrészt a fantasztikus látvány miatt, másrészt a nagy tudós-hegymászó iránti tiszteletből.

A Dolomitok Magyarországról legkönnyebben megközelíthető részéről, a Sexteni Dolomitokról szóló három cikkünk első darabjában Európa egyik leghíresebb, legjellegzetesebb hegycsoportját, a Drei Zinnent (olaszul Tre Cime) és környékét mutattuk be. Már ebben a cikkben szó esett a Drei Zinnen alól is jól látható Cadini-hegycsoport gótikus sziklakatedrálisának felhőket szurkáló ezer sziklatűjéről és -tornyáról. Második túránk az ijesztő kőfogsor legmagasabb hágóján visz át, éppen a hegység egyetlen magyar nevű csúcsa, a 2837 méter magas Eötvös-csúcs alatt.

Bázisunkról, az osztrák oldalon fekvő Silliantól 40 perc (36 km) autóútra van a Misurina-tó melletti startpont. A tó déli partján felvonó indul a hegy oldalában álló Col de Varda menedékházig. Fejenként 9 euróért megspórolhatunk vele egy bő órás kaptatást és 370 méter szintet, mi a délutánra jósolt esős idő miatt a gyors verziót választjuk. A menedékházban elfogyasztott dupla kávé után kilövünk: még hosszú út, és meredek emelkedés vár ránk.

Col de Varda menedékház – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Col de Varda menedékház – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Az idő felhős-napos, de amikor a nap előbújik, perzselően süti a szabadon levő bőrfelületet. Nagyjából szintben, olyan 2000 méteres magasságban halad a széles hegyi út, ami egyébként az 500 km hosszú Cammino delle Dolomiti, azaz a Dolomitok El Caminójának, zarándokútjának a része is. Az út délről kerüli a hegytömböt, hogy aztán a zarándokútról letérve, délkeleti irányból a völgyben be tudjunk hatolni a hatalmas sziklatornyok közé, a hegy belsejébe. Ehhez azonban még egy félórás gyantaillatú sétával el kell érnünk a Città di Carpi menedékházat.

Középen: a Città di Carpi menedékház – Fotó: Tenczer Gábor / Telex Középen: a Città di Carpi menedékház – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Középen: a Città di Carpi menedékház – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Középen: a Città di Carpi menedékház – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Itt frissíthetünk egyet, mert a széles zarándokút innentől keskeny, felfelé kígyózó hegyi ösvénybe vált, ami törpefenyves szigetek között, alpesi réteken halad. Erőteljes kolompszót hallunk, jobbról tehenek csámcsognak a friss zöld gyepen. A felhő közül előbújnak az előttünk meredező csúcsok: a szűkülő völgy bal oldalán a Cima Cadin della Neve (2752 m), jobb oldalán pedig a Cima Eötvös tornya (2825 m), mögötte a főcsúccsal, a Cima Cadin di San Lucano (2839 m).

Eötvös Loránd fizikus, politikus, akadémikus, egyetemi tanár, korának elismert tudósa volt, egyben ismert és tapasztalt hegymászó. Szerette a hegyeket, főleg a Dolomitokat. Elsőnek járta be Michael Innerkofler hegyi vezetővel a Croda de Lago, a Zwölfer, Elfer és Einser csúcsokat (mind a Sexteni Dolomitokhoz tartozik). Különösen szerette a Cadini-csoportot. Sziklamászó teljesítményei annyira elismertté tették a „magyar professzor” nevét a Dolomitokban, hogy 1902-ben, amikor Witzemann geológus és Innerkofler hegyi vezető felkapaszkodott a Cima Cadini eddig névtelen csúcsára, azt tiszteletből Eötvös-csúcsnak (Cima di Eötvös 2837 m) nevezték el. Eötvös Loránd eleve sportos életmódot folytatott: volt, hogy a nagy tudós a leányaival kerékpározott Budapestről a Dolomitokba. (Forrás: Turisták Lapja, 1927)

A kettő közötti nyergen fogunk átkelni, ami lentről még nem is tűnik veszedelmesnek. Ám minél feljebb érünk, annál ijesztőbbnek látszik. Időközben felérünk a köves-sziklás, törmeléklejtős szférába, zöldet már csak elvétve látunk. Több túrázóval is találkozunk. Egy a közös bennük: amikor odaérünk a Cadini-csoport koronáját gyűrűként körbefogó Durissini-ösvényhez, mindegyikük a könnyebb, nyugati oldalon haladó félkör irányába fordul, csak mi megyünk tovább a hegytömb belsejében átvágó keleti félkörön.

Fent: a jobb oldali hegyes csúcs a Cima Eötvös, bal oldalánál a becélzott nyereg – Fotó: Juhász Gabriella és Tenczer Gábor / Telex Fent: a jobb oldali hegyes csúcs a Cima Eötvös, bal oldalánál a becélzott nyereg – Fotó: Juhász Gabriella és Tenczer Gábor / Telex
Fent: a jobb oldali hegyes csúcs a Cima Eötvös, bal oldalánál a becélzott nyereg – Fotó: Juhász Gabriella és Tenczer Gábor / Telex
Fent: a jobb oldali hegyes csúcs a Cima Eötvös, bal oldalánál a becélzott nyereg – Fotó: Juhász Gabriella és Tenczer Gábor / Telex

Hm, le lenne zárva ez az irány? Nem utal rá semmi. Innentől azonban magunk maradunk a fenyegetően tornyosuló sziklákkal. Az ösvény először törmeléken, majd biztosítatlan, éles sziklákon emelkedik. Kézzel-lábbal küzdjük felfelé magunkat. Egy meredekebb részen vaslétrák segítik a mászást, majd sziklába rögzített drótkötelek teszik biztosabbá a kapaszkodást. Biztos, ami biztos, elhoztuk a via ferrata szettet, de még nincs szükség a felöltésére. A sisak viszont felkerül, mert a magasból potyogó kövek súlyos fejsérülést okozhatnak.

Újabb létrás szakaszok, majd megint drótköteles rész. A lábunk alatt tátongó mélység egyre nagyobb és szédítőbb, a messziről megcsodált kőtornyok és sziklatűk immár szinte karnyújtásnyira meredeznek. Felérünk az első nyeregbe (Forcella Verzi, 2550 m), de a természetes gyilokjárónak még nincs vége: a hágó még 70 méterrel felettünk. Kicsit szusszanunk, majd nekivágunk az utolsó, csúszós-törmelékes, kapaszkodós falrésznek. A hágó közeledtével egyre jobban élvezzük a mászást, tudjuk, hogy már nem lephet meg semmi minket felfelé.

Dolomitok: Az Alpok déli vonulatának legváltozatosabb része a Dolomitok csoportja. Nevét anyagának, a kalcium magnézium-kettős-karbonátnak [CaMg(CO3)2] köszönheti, bár „közönséges mészkő”, azaz kalcium-karbonát (CaCO3) is jócskán előfordul benne. A dolomit különben igen elterjedt kőzet, nálunk is bőven található, például a Gellérthegy, a Hármashatár-hegy, a Nagy-Kevély stb. jó részben dolomitból van. (Élet és Tudomány, 1982/30.)

Lényegében a Cima Eötvös felső részének meredek oldalában vagyunk, innen azért még egy jó kétszáz méterrel magasabban van a csúcs. Jó lenne felmászni, de semmi felszerelésünk nincs hozzá, és valószínűleg a tudásunk is kevés lenne – bár hegymászó vezetővel állítólag kezdők is feljuthatnak rá. Mindenesetre nekünk meg kell azzal elégednünk, hogy megközelítettük a neves csúcsot, amennyire csak lehet: a Del Nevaio-hágó elérésével 2620 méter magasra jutunk.

Fent: a Del Nevaio-hágóban, alatta: a Fonda Savio menedékház – Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fent: a Del Nevaio-hágóban, alatta: a Fonda Savio menedékház – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fent: a Del Nevaio-hágóban, alatta: a Fonda Savio menedékház – Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fent: a Del Nevaio-hágóban, alatta: a Fonda Savio menedékház – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fent: a Del Nevaio-hágóban, alatta: a Fonda Savio menedékház – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A szűk sziklanyereg északi oldalára lepillantva az ereszkedés sokkal könnyebbnek tűnik, mint a felvezető út. Nagyot szusszanva lepihenünk, és körülnézünk. Itt vagyunk a Cadini-csoport koronaszintjén, körben tüskés sziklataréj, hihetetlen, cápafogszerűen csipkézett formák. A távolban előbukkan a Drei Zinnen hármas tömbje. Közben lentről társaságot kapunk, három olasz túratárs érkezik, üdvözöljük őket, és átadjuk a szűk helyet.

Az ereszkedés a fix drótköteleket követve tényleg nem annyira nehéz, az északi völgyben kevesebb a meredek szikla, több a sivár törmeléklejtő. Teljes szépségében kibontakozik szemben a Drei Zinnen, a sziklás völgy egyre tágul. A jobb oldali szinte függőleges falról csapatnyi via ferratázó érkezik a vaslétrákkal telerakott Ferrata Merlonéről. (A ferrata út a Cadin északkeleti előcsúcsa alatt felállított csúcskereszthez vezet.) A karabinerüket csörgető ferratásokkal együtt érkezünk meg a völgy aljában, a Passo dei Tocci-átjáróban (2358 méteren) álló Fonda Savio menedékházhoz.

Ha választanom kellene, hogy a hátralévő életemet melyik menedékházban élném le, a Fonda Savio biztosan az első háromban lenne. A vidám, kék-fehér spalettákkal felszerelt, sziklatornyok alatt meghúzódó rifugióban olyan jó kedvünk támad, hogy Gabi legurít egy grappát, én meg befalok egy almás rétest. Innentől már rendesen kijárt, széles ösvény kanyarog le a Misurina-tóhoz. Útközben elbúcsúzunk az utat szegélyező sziklatornyoktól, és az egyre zöldülő völgyben lecsattogunk a településig. A tó melletti pizzériában betolunk egy pizzát, és bő ötórányi túrázás után elindulunk vissza Sillianba.

A túra részletes térképe:

További útvonalverziók:

Az útvonalat a nemrég kiadott a Hadi- és túraösvények a Dolomitokban című könyv alapján jártuk be, de ha újra el kellene indulnom rajta, valószínűleg a teljes Durissini-kört megtennénk, akár északról a Fonda Savio, akár délről a Col de Varda menedékház irányából. Ehhez jó eséllyel ott is aludnék valamelyik menedékházban (a szállás 30 eurót kóstál, félpanzióval a dupláját). Ha marad idő, talán még a Ferrata Merlone is beleférne. Könnyebb, de hangulatos sétának egy felvonóval körített Col de Varda–Città di Carpi menedékháztúrát tudnék ajánlani, némi kitérővel felfelé az Eötvös-csúcs felé.

További cikkek a Dolomitokból:

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!