Egy bukás miatt véget ért a második helyen álló Vingegaard Tour de France-a

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Egy bukás miatt fel kellett adnia a Tour de France-ot Jonas Vingegaardnak, aki az összetett második helyén állt.

A francia kerékpáros körverseny 15. szakaszán körülbelül 22 kilométer volt hátra, amikor Vingegaard egy terelőszigetnél bukott. Csoportja, túl nagy sebességgel jött ki egy körforgalomból, és a négy csapattársa mögött érkező dán bringás nem találta meg a helyes ívet. Miután elesett átbucskázott rajta csapattársa, Sepp Kuss is, majd az UAE csapatában versenyző Isaac del Toro is.

Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy Vingegaard nagyon odaverte magát az aszfalthoz, meg sem próbált felállni, a jobb vállát fájlalta. Később orvosi segítségével feltápászkodott, de fel sem merült, hogy visszaüljön a kerékpárjára, beült egy autóba, és feladta a versenyt.

Vingegaard korábban kétszer nyerte meg a Tour de France-ot, és idén arra készült, hogy visszavág a négyszeres győztes Tadej Pogačarnak. Az első szakaszt ugyan megnyerte, de hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a szlovén sokkal jobb erőben van, így Vingegaardnak inkább már arra kellett figyelnie, hogy megvédje a második helyét, de bukása miatt a dobogóról is le kellett mondania.

Del Toro esése után fel tudott zárkózni Tadej Pogačarék csoportjához, majd amikor az utolsó, körülbelül 14 kilométer hosszú emelkedőhöz értek, az UAE erősebb tempót kezdett diktálni, és Remco Evenepoel kivételével le is ráztak magukról mindenkit. Pogačar érezhetően tartalékolt, és Del Toro szakaszsikeréért dolgozott, illetve azért, hogy átvegye a vezetést a 25 éven aluliak különversenyében. A mexikói Paul Seixastól 31 másodperccel volt elmaradva a szakasz előtt, és ezt a különbséget sikerült gyorsan eltüntetniük. Az utolsó kilométeren Del Toro indult meg, de Evenepoel és Pogačar is át tudta venni a tempót, a mexikói még egyszer támadott, hiába, Evenepoel követni tudta. Az utolsó kétszáz méteren aztán a belga került az élre, Pogačar követte, de mintha meg sem próbált volna visszatámadni, nyugodtan gurult be a belga mögött a célba. A harmadik helyen végül Del Toro érkezett. A következő csoport körülbelül kétperces hátrányban érkezett.

Tadej Pogačar kényelmes előnnyel vezet összetettben, Evenepoel öt perccel van mögötte. Az UAE csapata tökéletesen elégedett lehet, mert Del Toro feljött a harmadik helyre, 58 másodperccel követi Evenepoelt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!