Vingegaard az első szakaszon megverte az ötödik Tour de France-győzelmére készülő Pogačart

A Tour de France első szakaszát, a barcelonai csapatidőfutamot Jonas Vingegaard révén a Visma-Lease a Bike nyerte, de ami ennél fontosabb lehet a dán bringásnak, hogy a legnagyobb favorit Tadej Pogačarnak 11 másodpercet adott.
A francia kerékpáros körverseny idén Spanyolországból indult, a nyitány egy 19,6 kilométeres csapatidőfutam volt Barcelonában. A pálya nagy része síknak volt tekinthető, a célhoz viszont egy meredekebb, 800 méteres emelkedő vezetett, amin könnyebb volt veszíteni és nyerni is másodperceket. Míg korábban legalább három versenyzőnek kellett áthaladnia egyszerre a célvonalon, az új szabályok szerint már nem kell bevárni egymást, és mindenki annyi időt kap, amennyit a pályán töltött.
Sokáig úgy tűnt, hogy a kétszeres időfutam világbajnok Filippo Ganna megszerzi az első helyet a Netcompany-Ineosnak a 21 perc 54 másodperces idővel, de az utolsó előttiként indult Visma-Lease a Bike és Vingegaard áthúzta a számításait. A dán nagyon erős volt az emelkedőn és 7 másodperccel megelőzte Gannát. Nagy kérdés volt, hogy mire képes Pogačar. Csapata, az UAE már a sík részen kapott bő tíz másodpercet, amit aztán még a szlovén sem tudott lefaragni, a szakaszon harmadikként, 12 másodperces hátránnyal futott be. Az összetett győzelemre pályázók közül Juan Ayuso (Lidl-Trek) is jól teljesített, csak 16 másodpercet kapott Vingegaardtól, Remco Evenepoel (Red Bull-Bora-Hansgrohe) 19-et míg a franciák nagy reménysége, Paul Seixas (Decathlon CMA CGM) 39 másodperc hátrányt szedett össze.
Az idei Tournak is Pogačar legnagyobb esélyese, ő lehet az ötödik olyan bringás, aki ötször nyeri meg a francia kört. Ebben a versenyszezonban is félelmetesen uralta a mezőnyt, gyakorlatilag ott nyert, ahol akart, és a hírek szerint minden korábbinál jobbak a teljesítménymutatói. Felkészülhetünk rá, hogy a hirtelen iramváltásaival a legjobb hegyimenőket is felmorzsolja majd az emelkedőkön, amiben rendkívül erős csapata is segíteni tudja. Egyik segítője, Isaac del Toro saját jogán is pályázhatna a Tour dobogójára.
Van, aki szerint a Tour már régen nem egyénekről, hanem csapatokról szól, és a Red Bull-Bora-Hansgrohe erre alapozza, hogy a belga Remco Evenepoel kihívója lehet Pogačarnak. Evenepoel az időfutamokban mindig is erős volt, de nála rendszerint becsúszik egy-két gyengébb nap a háromheteseken és a meredek emelkedőkön kevéssé volt eddig versenyképes. Ő is elég régen indult versenyen, így hogy milyen formába lendült, azt a következő napokban lehet jobban felmérni. Evenepoel mellett a csapatvezetés a tavalyi harmadik Florian Lipowitzban is bízik, azt mondták, majd az út eldönti, hogy kit kell majd támogatniuk a dobogóért folyó harcban. A nyitószakasz most azt mutatja, hogy Evenepoelt, mert Lipowitz most 16 másodpercet kapott csapattársától.
A franciák már évtizedek óta várnak egy olyan bringásra, aki képes lehet megnyerni a Tourt, és most ezt a szerepet a csodagyerek Paul Seixasnak szánják. A 19 éves bringás kétségkívül remek hegymászó és ijesztően jó teljesítménymutatói vannak, de afelől vannak kétségek, hogy képes lehet-e megingás nélkül lehozni három hetet, és hogy mennyire tudja kezelni a rá nehezedő nyomást és fokozott médiafigyelmet.
A dán Jonas Vingegaard már nyert két Tourt, de az előző két évben mindig hátráltatta valami a felkészülését, bukásokból, sérülésekből kellett visszajönnie. Idén eddig minden tökéletesen alakult neki, megnyerte a Giro d'Italiát, és önbizalommal várta a Tourt is, amelyre úgy is elég erős csapattal érkezett, hogy olyan klasszisokat kell nélkülöznie, mint Wout van Aert. A nyitószakaszon elért sikere pedig további hitet adhat neki, hogy meccsben lehet a végső győzelemért.