Norvégiában a vb miatt mindenki közös evezőre jutott

Talán azokhoz is eljutott a hír, akiket teljesen hidegen hagy a foci, hogy az idei világbajnokság egyik legsikeresebb csapata eddig Norvégia. És talán a norvég fociláz jellemző jeleivel is találkozhattak az evezést mímelő szurkolóktól a viking harcosra átrajzolt Erling Haaland-ig. Anglia szombat este kemény dió lesz a negyeddöntőben, de Brazília korábbi legyőzésével a norvég néplélek máris olyan állapotba került, hogy a válogatott győztesként térhet haza, akkor is, ha kikap.

Több mint hat éve Norvégiában élek, és bár a focit igen ritkán követem, és sűrűn vannak home office-ban töltött napok, amikor az országot csak a nappalimból nézem, hozzám is eljutott a helyi fociőrület. Behordták a lakásba a gyerekek, de az első meccsek után a feleségem is már szinte csak olyan sztorikkal jött haza a munkahelyéről, hogy ki mit beszélt a vb-ről az ebédnél.

Bár Norvégia erős kézis és téli sportos nemzet is, azért a labdarúgás a legnépszerűbb sport. A legnagyobb sportszervezet a norvég fociszövetség, a Norges Fotballforbund, több mint 370 ezer regisztrált játékosa van az 5,6 milliós országban. Egy jellemző általános iskolai osztályban a lányok jelentős része kézilabdázni jár, a fiúk többsége pedig fociedzésre megy suli után. Kedvező a háttér tehát a nemzeti fociőrülethez, bár erre ritkán van lehetőség, mert a norvégok kézilabdában jóval sikeresebbek. A női kéziválogatott már ötször volt világbajnok (legutóbb tavaly), de a férfi-focicsapatnak eddig csak négyszer sikerült egyáltalán kijutnia a vb-re. 1938-ban és 1998-ban a legjobb 16 közé jutottak, 1994-ben már a csoportkörben kiestek.

A 2026-os bajnokság így a norvégoknak máris történelmi eredmény a legjobb nyolc közé jutással, ráadásul legutóbb az ötszörös bajnok Brazíliát ejtették ki. Ezzel egyébként hozták a formájukat, mert az erőviszonyoknak ellentmondóan érdekes tény, hogy Norvégia az egyetlen ország, ami férfifociban még sosem veszített Brazília ellen.

Nem csoda, hogy a norvég közélet felrobbant a válogatott idei sikerétől. Eleve nagy volt a szurkolói készülődés, de meccsről meccsre csak fokozódott a focimánia. A könyvtárban rögtön a bejárattal szemben labdarúgás témájú válogatás fogadja a látogatókat. A könyvesboltban nagy halomban állnak a norvég válogatottról szóló könyvek, kvízkönyvek, gyerekkifestők, szúdokukönyvek (!) és túlárazott kirakós játékok. A plázában egyik kirakatban Haaland reklámoz illatszert, a másikban szemüvegkollekciót, az utcán pedig ő vicsorog graffitiről. Nyilván ő a legnagyobb sztár, már gyerekként félelmetes gólokat rúgott.

És norvég zászlók mindenhol – a boltokban megint elővették azokat a mercheket, amiket a május 17-i nagy norvég nemzeti ünnep előtt szoktak árulni. De a norvégok nem csak vesznek nemzeti jelképeket, csinálnak is. Az országban a kötés és horgolás az egyik legnépszerűbb hobbi, és hamar virálissá vált a bøttehatt nevű, nemzeti színű horgolt sapka (gyakorlatilag Surda-kalap), ami a csapat támogatásának biztos jele. Közösségi médiában sok útmutató van már arra, hogyan kell ilyet csinálni. Több városban hiánycikk lett már a piros, fehér és kék pamutfonal, igazolva a közmondást: aki sokat horgol, keveset fog.

Egy ismerősünk is most tanult meg bøttehattot horgolni, mert nem bírta tovább nézni a férje sapkátlan fejét. Ilyen mikrosztorikból naponta szembejön vagy tucat. A brazil meccs után például az amúgy orvos feleségem így érkezett haza munkából: „gondoltam, biztosan nyertünk, mert a tárgyalóban valaki az asztal közepére állított egy norvég zászlót”. Másnap az volt a téma a reggeli meetingen, hogy egy szociális fóbiás pácienst már sikerült rávenni arra, hogy társaságban meccset nézzen, a következő a feleségem lesz.

Az Elefántcsontpart elleni meccs napján este lementünk városba és játszótér felé igyekezve kizárólag Norvégia-pólós, arcfestett emberek jöttek szembe. Később beültünk a plázában egy kávézóba, az egész plázában három kendős muszlim nő volt rajtunk kívül, mert mindenki a meccset nézte valahol. Aztán amikor elindultunk, apokaliptikus módon kihalt volt a város, driftelni lehetett volna a főutakon. Beugrottunk egy barátunkhoz eperért, de ott is a meccs ment, muszáj volt kicsit nézni. Ebben a fiam járt élen, akit egyébként indoktrinált az iskola, és fújja a játékosok neveit.

Meccs idején egyetlen helyen lehet csak tömeget találni: ott, ahol kivetítő van. A norvégok nem a legszociálisabb nép (a Covid-járvány idején volt is egy vicc arról, hogy mindenki várja a másfél méteres távolságtartás megszüntetését, hogy vissza lehessen menni négy méterre), de ha focit kell nézni, az más. Én egy álmos üdülővárosban lakom (kb. mint otthon Balatonfüred), de itt is akadnak meccsnéző gócok, Oslóban pedig bizonyára minden sarkon áll kivetítő.

Norvégiában szigorú szabályok vonatkoznak az alkoholárusításra és a kocsmák nyitva tartására, de a parlament ezt a szabályozást június 11. és július 19. között felfüggesztette, illetve az enyhítés elfogadását az önkormányzatokra bízta. 227 norvég önkormányzatból 90 nem élt a lehetőséggel, a többi 137 örömmel. Így Norvégia nagyobb részén – szinte minden nagyobb város környékén – a vb alatt a kocsmák akár reggel 6-ig nyitva tarthatnak és árulhatnak sört. Valószínűleg sokat kattintott cikk volt a napokban az a közmédiás anyag, amiben térképpel és keresővel mutatják, hol és mennyire enyhítettek a szigoron. A szabályozás külön kitér arra is, hogy indokolt esetben megengedett a zajongás (például akkor, ha Haaland a busa fejével a kapuba bólintja a labdát, mint azt Brazília ellen tette).

És hát ott van még a közösen imitált evezés mint norvég szurkolói specialitás (amihez nagyon hasonlót már svéd metálosok is csinálnak 2009 óta, de ilyesmit itt nem illik megemlíteni). A foci-vb elején még akadtak olyan véleménycikkek a norvég médiában, hogy ez az evezősdi nem a nemzetet összekovácsoló erő, hanem inkább egy cuki bénaság, de ma már ilyesmi fel sem merül. Bár van egy Mr. Row Row becenevű szurkoló, akihez visszavezethetők a kezdetek, a mém önálló életre kelt, emberek eveznek repülőn, mozgólépcsőn vagy éppen akkor, ha a svédeket akarják szekálni. A tömegpszichózis közösen megélt élmény mellett van egy másik értelme is, az üzenet az ellenfélnek: jövünk, mint a vikingek, és győzünk. Anglia ellen egészen konkrét AI-videó is készült a témában, a Vikingek című sorozattól ihletődve.

Az evezés Oslóban ért csúcsra, a királyi palota környékén, illetve az onnan induló Karl Johans gatén, amik olyan központi helyszínek a fővárosban, mint Budapesten a Hősök tere és az Andrássy út. A brazilok elleni győztes meccs után itt gyűlt össze több mint százezer ember (viszonyításul: Oslóban valamivel több mint 700 ezren élnek), volt, aki friss lazaccal, volt, aki anélkül tartott óriási népünnepélyt. Mint két korábbi alkalommal, újra megpróbálták kihívni a királyi családot, és ezúttal sikerrel jártak: Haakon koronaherceg testőrök nélkül lement a tömegbe, pacsizgatott és beült az evezést imitálók közé. Ezzel Norvégiában tényleg minden társadalmi osztály közös evezőre jutott.

És persze előfordulnak túláradó reakciók is, például Haaland a teljes norvég történelem egyik legőrültebb napjának nevezte a brazilok elleni győzelmet. Ami talán némi túlzás arra, hogy tizenegy ember ügyesen rúgott egy gömbölyű tárgyat, de ilyesmit most gondolni is csak halkan szabad, különben fékez egy fekete Tesla a lakás előtti szelektív kukáknál és kényszerfutballtáborba hurcol egy haaland-ista különítmény. Elvégre itt most egy egész nemzet éli meg a káma-mútát, amiről már kutatók is nyilatkoznak a helyi közmédiának.

Ja, igen, a káma-múta. Szanszkrit szó, ami nagyjából azt jelenti, hogy „érzelmileg megérint”, angolul pedig általában „move by love” a fordítása, amiben az is benne van, hogy ez olyasféle szeretet, ami mozgásba hoz. Ez az egység, a csoportba tartozás libabőrös, mindet átható érzése, amit csak a legjobb koncerteken lehet megtapasztalni. Az érzés, hogy valami nagy és csodálatos dolog része vagy, akár a kozmoszé vagy Istené, és bőven belefér, hogy el is sírod magad boldogságodban. Aztán kattintasz még egy vébés cikkre és gyorsan rendelsz egy újabb bøttehattot.

Szóval Norvégiában már ilyen szakrális magasságokba jutott a fociőrület, és ezzel végül is nincs semmi baj, elvégre minden győzelem után elárasztják a netet az akciós termékek, mert egyetlen marketinges sem akar kimaradni abból, hogy valahogy rácsatlakozzon a vb-re. De a cinizmust félretéve is érthető a dolog: a norvég focicsapat idei menetelése az ország számára tényleg példátlan. És jó látni, hogy a sztereotípia szerint tartózkodó és magukba forduló norvégokban mennyi hév tud lenni.

Brazíliánál már elkezdtek kétkedő hangok megjelenni a médiában, most Angliától is tartanak kicsit, de ki tudja, lehet, hogy ezúttal is működik majd a varázsevezés. És ha nem, azzal sem marad szégyenben a csapat. Norvégiában egyébként is szokás pozitívan keretezni mindent (de tényleg, idegesítő módon mindent), a legjobb nyolc közé jutni pedig már önmagában olyan bravúr, amiért győztesként fogják ünnepelni Haaland-t és társait. Magyarországnak utoljára 60 éve adatott meg ilyesmi.