Kanada edzője a 3-0-s vereség után: Teljesen kontrolláltuk a mérkőzést, mi voltunk a jobbak
Bőven túlteljesítette az elvárásokat a kanadai futballválogatott a részben hazai rendezésű világbajnokságon. Jesse Marsch csapata a csoportkörben megszerezte a kanadai futball történetének első vb-győzelmét, majd a legjobb 32 között Dél-Afrikát is legyőzték. A nyolcaddöntőben azonban szembe jött velük a realitás, és 3-0-s vereséggel búcsúztak Marokkó ellen.
A szép menetelésük értékét tovább növeli, hogy mindezt két fontos játékosuk nélkül érték el. Kanada legnagyobb sztárja, a Bayern Münchenben játszó Alphonso Davies szinte végig sérült volt, és csupán 15 percet játszott a tornán. Ismaël Koné pedig a második, Katar elleni meccsükön szenvedett súlyos lábtörést.
A kanadai válogatott amerikai edzője, Jesse Marsch a nyolcaddöntős kiesés után arról beszélt, mennyire büszke a csapatára. Azt mondta, hogy szerinte ők voltak a jobb csapat, és arra ösztönözte a játékosait, hogy a jövőben is hozzák azt a szintet, amit ezen a tornán mutattak. „Teljesen kontrolláltuk a mérkőzést. Nekünk volt nagyobb esélyünk megnyerni a meccset, de a gólok megváltoztatják a játékot, így ők visszaállhattak védekezni. Összességében azonban jobbak voltunk” – mondta Marsch a Guardian beszámolója szerint.
Marsch szerint, ha valaki a vb előtt azt mondja nekik, hogy a nyolcaddöntőig jutnak, akkor elégedettek lettek volna. „Ha pedig azt mondta volna, hogy így fogunk játszani... azt gondolnánk, meg is nyerjük a meccset” – tette hozzá.

Marokkó szövetségi kapitánya, Mohamed Ouahbi nem teljesen értett egyet Marsch értékelésével. „Különös merészségre vall ilyet mondani, amikor 3-0-ra veszítesz” – mondta. Ouahbi azt elismerte, hogy a kanadai csapat valóban nagy intenzitással játszott, és elmagyarázta, hogyan változtatott a taktikáján, hogy a védelmi vonal mögé belőtt labdákkal játsszák ki a kanadaiak agresszív letámadását.
Kanada olyannyira dominálta az első félidőt, hogy Marokkónak mindössze egy labdaérintése volt a tizenhatosukon belül, azonban a második félidő elején Azzedin Unahi betalált, ami elindította őket a 3-0-s győzelem felé. „Arra kértem a játékosokat, értsék meg, hogy képesek vagyunk folyamatosan így játszani” – mondta Marsch a meccs után. „A világ legjobb csapatai ellen is jobbak tudunk lenni egy adott napon. Képesek vagyunk megtartani ezt a szintet? Be tudjuk ezt építeni az utánpótlásba?” – tette fel a kérdést a kanadai kapitány.
Marsch arról is beszélt, hogy Davies a pénteki edzésen fájdalmat érzett a lábában, és bár a vizsgálatok nem mutattak ki sérülést, inkább úgy döntöttek, nem kockáztatnak. A 25 éves játékos annyira szeretett volna játszani, hogy a félidőben újra tesztelte a lábát, de végül úgy döntöttek, hogy túl nagy kockázatot jelentene a pályára lépése.