A kocsmák nyitva tartása miatt orroltak meg brit rendőrök a kormányukra

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Rendőri vezetők kritizálták a brit kormány döntését, amely szerint hétfőn hajnali ötig nyitva lehetnek a kocsmák, hogy a futballszurkolók ott is nézhessék az Anglia–Mexikó világbajnoki nyolcaddöntőt, írta a Guardian.

A Nemzeti Rendőrfőnökök Tanácsának futballért és alkoholengedélyezésért felelős vezetője is túl későinek nevezte a kormány döntését, kevés idő maradt a rendőri erők átcsoportosítására, így sokaknak kell majd túlórázniuk. Az biztos, hogy rengeteg helyen lehet szükség a rendőrökre, mert már két nagyobb kocsmahálózat is jelezte, hogy összesen legalább ezer helyük marad nyitva hajnalig.

„Tudjuk, hogy jelentős közönségérdeklődés lesz az angol válogatott hétfői mérkőzése iránt, és hogy sokan szeretnének majd kocsmákban és engedéllyel rendelkező helyszíneken összegyűlni, hogy élvezzék az alkalmat. A korábbi tornákból azt is tudjuk, hogy a kieséses szakaszban sajnos megnőtt az erőszakos incidensek száma, különösen az éjszakai gazdasági szektorban, és a családon belüli erőszak is növekszik. Ez közvetlenül összefügg az alkoholfogyasztással” – állt a rendőri tanács nyilatkozatában.

Keir Starmer miniszterelnök csütörtökön jelentette be, hogy Anglia- és Wales-szerte a pubok nyitva maradhatnak a mérkőzés alatt, amely helyi idő szerint hétfőn hajnali 1 órakor kezdődik, és legalább hajnali 3 óráig tart.

A rendőrök szerint már régóta tudni lehetett, hogy Anglia milyen ágra került, és mikor lesz a meccse, ezért nem értették a bejelentés időzítését. A túlórák pedig azt is jelentik, hogy sok rendőrt nélkülöznek majd a saját közösségeik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!