
Ezt a közvetítést már lezártuk.
A végén még egy tizenegyest is kaphatott volna a PSG, Konaté lökte fel Mendest a tizenhatoson belül – a bíró elsőre elengedte, de aztán volt némi videózás, ennek viszont az lett az eredménye, hogy jó döntést hozott a játékvezető, így Konaté ezt is megúszta. A PSG igazából nem lehet teljesen elégedett, mert nagyobb arányú győzelmet is arathatott volna, de a 2-0 is komoly előny, pláne úgy, hogy a Liverpool ennyire rosszul játszott, nehéz elképzelni, hogy egy hét múlva teljesen más arcát mutatja majd. Persze a Galatasaray ellen sikerült, de ott kisebb volt az előny, és természetesen a PSG nem is egy súlycsoport a törökökkel.
Nincs szerencséje ma a franciának, a két kihagyott helyzete után most sem talált be, ezúttal a kapufa mentette meg a Liverpoolt. És megint hálásak lehetnek ezért, mert a PSG elképesztően simán ment át a védelmen. Kicsit később pedig megint, ezúttal Mendes lőhetett volna gólt, de a végén belegabalyodott a labdába, így sikerült az utolsó pillanatban tisztázni előle is. Ha Mamardasvili nem véd többször is nagyot, és a PSG-nek kicsit nagyobb szerencséje van, sokkal durvább is lehetne ez a vereség a Liverpoolnak.
Sørloth talált be negyed órával ezelőtt, Ruggeri passzát kotorta be a kapuba a norvég, ezzel már 2-0-ra vezet az Atlético Madrid a Barcelona ellen. Cancelónak később volt egy helyzete, de a kapufát találta el, így egyelőre a szépítés sem jött össze az emberhátrányban játszó katalánoknak.
Az utolsó bő tíz percre beállt a svéd támadó, aki több hónapos kihagyás után tért vissza, Ekitikét váltotta. A két magyar is lement, Kerkez helyére Robertson jött, Szoboszlait Curtis Jones váltotta. A túloldalon I Gangin állt be az első gólt szerző Doué helyére.
Megint elaludt a liverpooli védelem, Konatének kellett mentenie, és nem érkezett túl szépen, hátulról csúszott oda a franciának. A játékvezető elsőre sárga lapot adott a szerelésért, és egy tizenegyest is befújt, de a visszajátszás alapján nem volt annyira egyértelmű a szabálytalanság, mert Konaté a labdát találta el először. Némi videózás után végül a bíró visszavonta a büntetőt, és így a lapot is.
Addig passzolgatott a PSG, hogy a Liverpool teljesen belealudt a meccsbe, ennek lett az eredménye, hogy Kvarachelia João Neveshez passzolt, aztán megindult előre, Neves pedig meg is látta ebben a lehetőséget, és tökéletes ütemben passzolt a grúzhoz, a Liverpool játékosai mozdulni sem tudtak az indításra. Ezután még megállíthatták volna Kvaracheliát, de a PSG támadója fantasztikus szólóval ment át a védelmen, Mamardasvilit is kicsalta a kapujából, és a befejezés így már nagyon sima lett.

A második félidő eddig érezhetően nem volt annyira egyoldalú, mint az első, a Liverpool is labdához tudott jutni az első pár percben, de most nagyon leült a meccs, a PSG olykor egészen a tizenhatosáig beszorítja az angol csapatot, és türelmesen passzolgat, amiben, ugye, kiemelkedően jó is.
Teljesen üresen kapta középen a francia, de fölé lőtte, bosszankodott is miatta. A Liverpool viszont megköszönheti neki, hogy kihagyta ezt is, mert megint a saját könnyelműségük miatt került helyzetbe a PSG, konkrétan Mac Allister hibázott óriásit, mikor mélyen a saját térfelén teljesen nyugodtan fejelte ellenfélhez a labdát, a párizsiak pedig ebből megint villámgyorsan jutottak el veszélyes lövésig.

Megvan a Liverpool első kapura lövése, igaz, jócskán fölészállt, de legalább már ilyen is történt a meccsen. Az angol csapat amúgy egy szép támadás végén jutott el idáig, ami még jobb is lehetett volna, ha Wirtznek nem pont a hátára pattan a labda, de így is tovább tudta adni Szoboszlainak, aki pedig Ekitikéhez passzolt, így lőhetett végül a francia. Doué egyébként elég hasonló gólt lőtt az első félidőben, de Ekitiké nem találta el jól a labdát, és szerencséje sem volt.
70 százalékban van a párizsiaknál a labda, és az egyetlen lőtt góljuk mellett simán lőhettek volna még másik hármat is, ha nincs Mamardasvili, és kicsit pontosabbak a PSG támadói. A Liverpoolnak nagyot kell javulnia a második félidőre, ha hozzá akar szólni ehhez a meccshez, mert eddig egyetlen kapura lövésük sem volt, gyakorlatilag semmit nem tudtak csinálni eddig, és a rögzített helyzeteken kívül teljesen elveszettnek tűnt a csapat.
Az egész félidőben domináltak a katalánok, több nagy helyzetük is volt, de a 44. percben jött a hidegzuhany, Pau Cubarsít ugyanis némi videózás után kiállították, miután a VAR-szobában úgy ítélték meg, hogy nem elég neki a sárga, mert egyértelmű gólhelyzetet akadályozott meg. Ez önmagában is elég nagy csapás volt a Barcelonának, de az így megítélt szabadrúgásból aztán Julián Álvarez iszonyatos nagy gólt lőtt a jobb felsőbe, Joan Garcíának esélye sem volt kiszedni. Így a másik meccsen is 1-0 az állás.
Megint átrohant a Liverpoolon a PSG, de megint nem sikerült belőle gólt lőniük. Kvarachelia tette középre Douének, akinek nem volt jó, de estében még tovább tudta tenni a jobb oldalon teljesen üresen érkező Dembélének, aki Doué előző helyzetéhez hasonlóan a kapusba lőtte a labdát. Egyelőre nem úgy néz ki, hogy a franciáknak lenne félnivalója, mert elképesztően dominálják a játékot, de ebben a párharcban még simán visszaüthet, ha ezeket a helyzeteket nem használják ki.
Már-már túlságosan könnyen került óriási helyzetbe a PSG, de Doué most nem tudott megint betalálni, a kicsit gyenge lövése elakadt a remekül érkező Mamardasviliben. Kicsit később Kvarachelia vállalt be egy lövést kicsit éles szögből, de az oldalhálót találta el.
Nem kis részben Szoboszlai Dominiknek köszönhetően, aki mindenhol ott van, labdát szerez, beindul, természetesen a tőle megszokott intenzitással. Egy szép támadása is volt már az angoloknak, Gravenberch azonban a tizenhatos környékén nem tökéletes ütemben kapott labdát, és bár meg tudta tartani, Wirtznek már nem tudta továbbtenni középre, Mendes ért oda a labdájára, és szabadított fel. Később aztán Frimpong előtt adódott hasonló helyzet a jobb szélen, de az ő passza sem volt elég jó a második hullámban érkező Szoboszlainak, sikerült lecsapnia rá a PSG-nek. És persze közben a Liverpoolnak is figyelnie kell, egyrészt mert Mac Allister és Gomez is kapott egy sárgát, másrészt pedig mert a PSG is veszélyes, Kvaracheliának volt egy nagy lövése is, amit Mamardasvilinek kellett vetődve védenie.
A Liverpool egy szögletből tudott először alkotni valamit, pedig nem úgy tűnt, hogy biztosak a variációban, Gravenberchnek másodpercekig kiabált Van Dijk a tizenhatoson belülről. Gravenberch végül kicsiben oldotta meg, majd onnan került még hátrébb a labda, innen érkezett végül középre. Ahol többen is várták, de Szafonov a testi épségét nem kímélve kirontott a kapujából, így nem lett belőle semmi. De így is ez volt eddig a Liverpool legnagyobb esélye a gólszerzésre.
Ahogy a Chelsea ellen, úgy itt is nagyjából 10 perc kellett a franciáknak, hogy gólt lőjenek, Dembélé próbálta áthámozni magát a teljes védelmen, de elvesztette a labdát. Így került Doué elé, aki kapura is lőtte, Gravenberch sarkán pedig úgy pattant meg a labda, hogy Mamardasvilinek esélye sem volt kiszedni.


