Úszóelnök: Történelemhamisítás, amit Virth Balázzsal művelnek

2025. január 4. – 09:50

Másolás

Vágólapra másolva

„Erkölcsi kötelességemnek tekintem, hogy megpróbáljam tisztázni ezt az ügyet. Egy olyan edzőt aláznak meg immár sokadszorra, aki több mint húsz olimpiai, világ- és Európa-bajnoki éremhez segítette a versenyzőit” – mondta Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában, amelynek fő témája Milák Kristóf ügye, az úszó 2023-as eltűnése, a 2023-24-es felkészülése, illetve a Milákot sokáig felkészítő edző, Virth Balázs helyzete.

Wladár részben azután vette védelmébe a párizsi olimpián egy arany- és ezüstérmet nyerő Milákot éveken át felkészítő Virthet, hogy az edző fel sem került a Magyar Sportújságírók Szövetsége által állított tízes listára, akikből kikerülhet az év edzője. Wladár szerint „történelemhamisítás”, amit Virthtel művelnek, „Virth Balázs győzött, mégis vesztesnek, bűnbaknak akarják beállítani.”

Az úszóelnök azt is kiemeli, hogy jelen állás szerint Virth „százmilliós nagyságrendű juttatástól esik el a következő évtizedek során”, mert nem ismerik el Milák nevelőedzőjeként. Mint Wladár felidézi, a párizsi olimpia után rendezett parlamenti ünnepségen Virth csak a nézők közé ülhetett le, onnan nézte, ahogy kollégái átveszik a kitüntetéseiket, míg Gellért Gábor, a nyílt vízi válogatott szövetségi kapitánya még meghívót sem kapott. Ez pedig kézzel fogható problémát okoz az úszósportban: „Az edzők lépten-nyomon azt kérdezik tőlem, mostantól bármikor megtörténhet, hogy a munkájuk, az eredményük után kisemmizik őket. Van értelme így dolgozni? Valamennyi magyar úszóedző egy emberként áll Virth Balázs mögött. Fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése, ezért minél hamarabb hozzá kellene látni” – mondja Wladár.

Virth Balázs és Milák Kristóf 2022-ben – Fotó: Kovács Tamás / MTI
Virth Balázs és Milák Kristóf 2022-ben – Fotó: Kovács Tamás / MTI

Wladár azt is felidézi, hogy Virth korábban többször is példát mutatott, „Kapás Boglárka riói bronzérme után Bogi korábbi edzőjével, Nagy Péterrel, a 2022-es világbajnokság után pedig a kollégáival, Zala Györggyel és Kovácshegyi Ferenccel osztozott meg a jutalmon saját elhatározásból.”

Milákról is szó esett az interjúban, róla azt mondta Wladár, hogy a nagy, 2023-as eltűnése közben szabadidős sportolóhoz hasonló munkát végzett, heti két–háromszor két–három kilométert úszott, de a tornatermi munkát nem hagyta el. Aztán 2024 januárjában önállóan edzett, majd Szabó Álmos volt mellette a dohai világbajnokság idején. „Milák Kristóf zseni, olyan úszó, amilyet Magyarországon még senki sem látott, beleértve Egerszegi Krisztinát. Az a vélemény, miszerint nincs is szüksége edzőre, mégis megmosolyogtató. Az is, ahogy kétségbe vonják Virth Balázs szerepét. Január végétől július végéig hat hónap telt el. Szabó Álmos összesen három hetet, kettőt januárban, egyet közvetlenül az olimpia előtt dolgozott Milák Kristóffal, különben végig Virth Balázs volt vele, miként a megelőző két és fél évben” – mondta Wladár.

Arról, hogy milyen hibát szúrt ki Milák úszásában a párizsi olimpia közben Virth, mit gondol az év sportolója választásokról Wladár, itt olvashat bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!