A Chelsea ukrán szélsője megbukott a doppingteszten

2024. december 17. – 11:55

Másolás

Vágólapra másolva

Pozitív doppingtesztet adott a Chelsea labdarúgója, Mihajlo Mudrik. Az ukrán szélső tesztjéről szóló hírt a klubja is megerősítette. A focista tagadja, hogy tudatosan használt bármilyen tiltott szert, a klubja pedig azt ígérte, mindenben együttműködnek, hogy kiderítsék, mi okozta az eredményt.

„A klubunk és Mihajlo is teljes mértékben támogatja az angol labdarúgó-szövetség (FA) tesztelési programját, és minden játékosunkat, beleértve Mihajlót is, mi is rendszeresen teszteljük. Mihajlo kategorikusan kijelentette, hogy soha nem használt tudatosan tiltott szereket”, írták a közleményben, és hozzátették, hogy a focista és a klub együttműködik az illetékes hatóságokkal annak érdekében, hogy megállapítsák, mi okozta a pozitív eredményt.

Az ukrán válogatottban is játszó 23 éves focista legutóbb november 28-án lépett pályára a Chelsea-ben, azóta az elmúlt öt mérkőzést kihagyta. Enzo Maresca vezetőedző akkor azt nyilatkozta, Mudrik betegség miatt maradt távol.

Mudrik 2023-ban 100 millió euróért igazolt át az ukrán Sahtar Donyecktől. Mihajlo Mudrik a transzferdíjából 25 millió dollárt (9,2 milliárd forint) Mariupol védőinek adományozta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!