Kós Hubert 200 háton aranyérmes a rövidpályás úszó-vb-n
2024. december 15. – 18:20
Kós Hubert aranyérmes lett a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság 200 méteres hátúszó számában. Kós 1:45:65-tel világbajnoki csúcsot úszott, csak két századdal maradt el a világrekordtól.
Az 50-es medencében olimpiai bajnokságot nyert Kós rövid pályán is nagy esélyesnek számított, a legjobb idővel került a döntőbe, és nagyjából 50 méter után egyértelművé tette, hogy ezen a napon is verhetetlen. Közötte és az egyik nagy kihívójának számító olasz Lorenzo Mora között egyre nőtt a távolság. Az utolsó 50-en Kósnak már csak a világcsúcs volt az ellenfele, amiről végül nagyon kevéssel lecsúszott. Mora több mint három másodpercet kapott a magyar úszótól, a harmadik, a francia Mewen Tomac pedig több mint négyet.
„Jó volt, hogy a többiek nem igazán tudtak velem jönni, és így a saját versenyemet úszhattam. Azt nem gondoltam volna, hogy ilyen közel kerülök a világcsúcshoz” – nyilatkozta az M4 Sportnak. Kós megjegyezte, hogy egy kicsit már rövidpályás specialistának is érzi magát, ez az amerikai felkészülésének tudható be, ahol nagy hangsúlyt fektetnek a fordulókra és a víz alatti kidelfinezésre, amellyel rengeteget lehet nyerni.
Kós a rövidebb távján, 100 háton ezüstérmet szerzett, amelynek döntőjébe országos csúccsal, a legjobb idővel került be. A fináléban aztán az utolsó métereken a 18 éves orosz Miron Lifincev három századmásodperccel megelőzte.
A Párizsban olimpiai aranyérmet szerző Kós Hubert az Egyesült Államokban készül Bob Bowmannel, az úszót ebben a cikkben mutattuk be bővebben.
Kós Hosszú Katinka, Gyurta Dániel, Bernek Péter, Szabados Béla és a szombaton aranyérmes Sárkány Zalán után a magyar úszósport hatodik rövidpályás világbajnoka.