A Manchester United kirúgta Erik ten Hagot

2024. október 28. – 13:18

Másolás

Vágólapra másolva

A Manchester United menesztette Erik ten Hag vezetőedzőt. Ideiglenesen a klub egykori klasszis csatára, Ruud van Nistelrooy veszi át az első csapat irányítását.„Hálásak vagyunk Eriknek mindazért, amit a nálunk töltött idő alatt elért, és sok sikert kívánunk neki a jövőre nézve” – áll a klub hétfői közleményében.

A holland Erik ten Hagot 2022 áprilisában nevezték ki a Manchester United edzőjének. Tavaly Ligakupát, idén pedig FA-kupát nyert a klubbal, a bajnokságban viszont az elvárások alatt teljesített. Az előző Premier League-szezont a 8. helyen zárta a Manchester United, így lemaradtak a Bajnokok Ligája-indulásról, jelenleg pedig csak a 14. helyen állnak a bajnokságban 11 ponttal. Vasárnap 2-1-es vereséget szenvedtek a West Ham Unitedtől, ami után elfogyott a vezetők türelme.

Ten Hag összesen 128 mérkőzésen ült a Manchester United kispadján, 72 győzelem és 20 döntetlen mellett 36 vereség volt a mérlege. Az 54 éves tréner korábban három holland bajnoki címet nyert az Ajaxszal, 2019-ben pedig Bajnokok Ligája-elődöntőbe vezette az amszterdami klubot. Az átmeneti vezetőedzőnek kinevezett Van Nistelrooy nyáron csatlakozott Ten Hag edzői stábjához.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!