Szilágyi Liliána gitártokkal utazgat, abban vannak a ruhái

2024. október 27. – 11:54

Másolás

Vágólapra másolva

Október elején kezdődött Sváby András Útközben elmeséled című műsora a Viasaton. A hétfői rész vendége Szilágyi Liliána Európa-bajnoki ezüstérmes úszó lesz, aki testi, lelki és szexuális bántalmazással vádolta apját. 2023-ban az úszónő ügyvédje arról beszélt, hogy a rendőrség megszüntette a nyomozást.

Szilágyiról az volt a következő hír, hogy Mexikóban dolgozott egy szállodában takarítóként, de mint a műsor előzeteséből kiderült, máshol is járt.

„Tavaly voltam egy hónapot Guatemalában, és amikor hazajöttem, akkor nagyjából el is határoztam, hogy elszámolok mindent és elindulok. Egy gitártokkal utazom, amiben benne vannak a ruháim” – mondta

Hippis életmódnak nevezte, és egyre jobban az akar lenni. Szóba került a párizsi olimpia, ahol a kora alapján még indulhatott volna, hiszen 27 éves. 2014-ben egyébként az ifjúsági olimpiát megnyerte, örömében kiugrott a medencéből. 2016-ban Rióban nem jutott döntőbe 200 pillangón, a 2021-re halasztott olimpiára már nem jutott ki. Az úszásról így beszélt.

Igazából amióta már nem úszom, és amióta a saját életemet élem, azóta szerintem nem telik el nap, hogy ne jutna eszembe az, hogy mennyire jó, hogy nem csinálom.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!