Heteken belül döntenek Kenderesi Tamás úszó doppingügyében

2024. október 13. – 13:25

Másolás

Vágólapra másolva

Legkésőbb november 28-ig meghozza a jogerős döntést az olimpiai bronzérmes úszó Kenderesi Tamás doppingügyében a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) – írja az SzPress Hírszolgálat.

Tavaly áprilisban derült ki, hogy Kenderesit biológiai útlevele alapján doppingvétséggel gyanúsítják. Az úszó tagadja a vádat, és ártatlannak mondja magát. Egy magyar szakemberekből álló bizottság ugyanakkor tavaly elmarasztalta, és eltiltotta a versenyzéstől. A döntés ellen fellebbezett aztán a CAS-nál. A nemzetközi szervezet három tagú választott bírói testülete szeptember 18-án hallgatta meg a sportolót, az alperes Magyar Antidopping Csoport jogi képviselőit és a felkért szakértőket. Döntést akkor még nem hoztak, a felektől angol nyelvre lefordított és hitelesített kiegészítő dokumentumokat kértek be.

A panel vezetője a CAS választottjaként az angol James Drake, a Kenderesi Tamás mögött állók Pákay Pétert kérték fel, aki a lemondott Dávid Gyula helyébe lépett. A MACS egy német professzort delegált, a Doppingellenes Világszövetség (WADA) köreiben otthonosan mozgó Ulrich Haast.

A novemberi döntés ellen már nincs helye fellebbezésnek. Az ügy részleteiről és a pontos gyanúról itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!