Hirdetésben keres főszponzort a hazai bringaszövetség, miután a világbajnok Pogačar mezén a Mol-logó virított

2024. október 4. – 17:12

Hirdetésben keres főszponzort a hazai bringaszövetség, miután a világbajnok Pogačar mezén a Mol-logó virított
Tadej Pogačar – Fotó: AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Aki követte az országúti kerékpáros világbajnokságot annak feltűnhetett, hogy a sportág minden idők egyik legnagyobbja, a szlovén Tadej Pogačar mezén egy magyar cég, a Mol logóját is viselte. A hazai olajtársaság ugyanakkor nincs a Magyar Kerékpáros Szövetség szponzorai között, valószínűleg ez indította arra a szervezet elnökét, Schneller Domonkost, hogy hirdetésben keressen támogatót.

Schneller a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban tartott közönségtalálkozón, amelyen Vas Blanka és más hazai kerékpárosok vettek részt, jelezte a szponzorkeresés szokatlan módját.

„Ezekben a pillanatokban adunk fel egy álláshirdetést, amelyben az fog állni, hogy a Magyar Kerékpáros Szövetség főszponzort keres” – mondta a szövetség elnöke, aki egyben a múzeum főigazgatója is. A hirdetés egyébként már el is érhető.

Schneller azt mondta, olyan cégeket várnak, akik eddig is szimpatizáltak a kerékpársporttal, de eddig valamiért nem nyitottak be a szövetség ajtaján. Majd megjegyezte, hogy olyan vállalatokat is várnak, akik adott esetben már szponzorálják a kerékpársportot, mint például a hazai olajipari társaság, amelynek a logója ott volt Pogačar vállán, karján, „esetleg hátha lenne hajlandóság egy ilyen cégben, hogy ne csak a szlovén, hanem a magyar kerékpársportot is támogassa.”

A szövetség elnöke azt mondta, ezt a pénzt elsősorban az utánpótlásra, 15 éven alattiakra, illetve versenyeztetésre, utaztatásra költenék.

A Mol korábban a G7-nek azt írta, hogy 2024 májusa óta tart az együttműködésük a szlovén kerékpárszövetséggel, ekkor lett a helyi leányvállalatuk a válogatott bronzfokozatú szponzora. A magyar társaság a támogatás összegét üzleti titkokra hivatkozva nem árulta el. Az együttműködésről azt írták, hogy a Mol márkaismertségének növelése a céljuk.

Schneller azt is bejelentette, hogy Magyarország a közeli jövőben világbajnokságot szeretne rendezni. Az még egyelőre nem dőlt el, hogy melyik szakágban, de hét hét múlva a szövetség elnöksége elé fogja terjeszteni a tervét, majd ezután a kormány felé fog továbbmenni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!