Eltört a Fradi védőjének kulcscsontja a Tottenham elleni meccsen

2024. október 4. – 08:37

Másolás

Vágólapra másolva

Súlyos sérülést szenvedett Raul Gustavo, a Ferencváros futballistája csütörtök este a Tottenham Hotspur elleni Európa-liga mérkőzésen – írta az MTI.

A brazil védő a meccs utolsó pillanataiban maradt lent a földön, az oldalvonal mellett rögtön eltakarva ápolták őt. A Nemzeti Sport késő este arról számolt be, hogy a 25 éves játékosnak eltört a kulcscsontja, a vállában pedig elszakadt egy szalag.

A Groupama Arénában rendezett mérkőzésen a Ferencváros az első negyedórában jóval veszélyesebb volt ellenfelénél, Varga Barnabás fejesgólját les miatt érvénytelenítette a játékvezető. Ezután viszont a Tottenham vette át az irányítást, és az első félidő közepén megszerezték a vezetést. Az angol csapat a 86. percben növelte előnyét, majd a rendes játékidő végén Varga szépített, de az egyenlítésre már nem volt esély, így a Tottenham 2-1-re nyert. A meccsről ebben a cikkben írtunk bővebben.

A sérült Raul Gustavo fekszik a földön a Ferencváros–Tottenham Európa-liga mérkőzésen 2024. október 3-án – Fotó: Kisbenedek Attila / AFP
A sérült Raul Gustavo fekszik a földön a Ferencváros–Tottenham Európa-liga mérkőzésen 2024. október 3-án – Fotó: Kisbenedek Attila / AFP

„Szerintem ma egyenragú partnerek voltunk, nyilván csalódottak vagyunk a vereség miatt, de a játékra és az akaratra nem lehetett panasz. A szurkolók fantasztikusak voltak, sajnos a szerencse ma nem állt mellettünk” – mondta a klub honlapjának Varga, majd hozzátette, ő nem érezte lesnek a gólját.

A Ferencváros múlt héten az Anderlecht otthonában elszenvedett 2-1-es vereséggel kezdett az alapszakaszban, amelynek harmadik fordulójában október 24-én a francia Nice együttesét fogadja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!