Hosszú Katinka: Fel mertem szólalni és burkoltan meg is lettem fenyegetve
2024. augusztus 23. – 12:45
„Még a pihenőidőmet töltöm” – mondta az Eurosportnak adott interjújában Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó arra a kérdésre, hogy abbahagyta-e az úszást. „Hagyjuk még nyitva ezt a kérdést, kérlek” – mondta a beszélgetés elején, majd a műsorvezető rátért arra, hogy Hosszú Katinka az Eurosport egyik olimpiai műsorvezetője is volt, Pásztory Dórával együtt. Az úszó erről pénteki interjúban azt mondta, tartott attól, hogy műsorvezetés közben hiányérzete lesz attól, hogy ő nem lehet ott az olimpián, de azt mondta, nagy élmény volt neki szakérteni. „Az úszó nemcsak akkor az, amikor lemegy az uszodába” – mondta Hosszú Katinka, aki a beszélgetés elején részletesen beszélt arról, hogy szerinte miért nem sikerült kijutnia Párizsba.
A beszélgetés ezután azzal folytatódott, hogy Hosszú a párizsi olimpia alatt élesen bírálta Milák Kristóf edzőjét, Virth Balázst, és nekiment az úszószövetség vezetésének is. Hosszú ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy szerinte a szövetség és a stáb „előre mosta a kezeit”, amikor arról nyilatkozott, hogy nem tud Milák felkészüléséről, arra készülve, hogy esetleg nem jól úszik. „Most pedig az eredményei mögött állnak, hogy márpedig ők jól végezték a dolgukat” – mondta Hosszú, aki szerint ilyen esetben kifelé beszélni nem szabad, szerinte a csapatnak, a stábnak hallgatnia kellett volna.
Az olimpiai bajnok szerint nem az úszók tehetsége a hiány, az egyértelműen megvan. „Bármilyen a háttér, mint például a Kristófnak a háttere az elmúlt félévben – tehát nem a segítő, támogató, és a szakmailag mögötte álló – akkor is ilyen eredmények születnek” – mondta Hosszú, majd elkezdte sorolni azokat a hiányosságokat, amiket ő lát. Szerinte többet kellene fordítani:
- tehetséggondozásra
- egy átlátható rendszerre
- az edzőtáborok feltételeire
- szakmai tudás bővítésére
- módszertani központra és kutatásra.
Hosszú úgy érzi, nem látszik, az amennyit elköltöttek az úszósportra, azt mondta, ő a 2004-es első olimpiájára ugyanazokkal a feltételekkel készült, mint amikkel most készülnek a válogatott versenyzők.
„Én is, mint úszó, megfogalmazok egy kritikát a szövetséggel kapcsolatban, és az elnök burkoltan megfenyeget publikusan”
– mondta Hosszú, aki szerint ez azt mutatja, hogy a rendszerben résztvevő úszók nem mernek felszólalni. „A Gyárfás-korszak óta nem sok minden változott” – mondta az olimpiai bajnok, szerinte ha a kritika jó helyre megy, akkor abból lehet növekedni és fejlődni.
A 35 éves, háromszoros olimpiai aranyérmes Hosszú Katinkának június végén nem sikerült megúsznia 200 méter vegyesen a párizsi induláshoz előírt olimpiai szintet a római nemzetközi versenyen, így hatodik olimpiájára már nem tudott kijutni.