Kétszer is pozitív lett a világelső teniszező doppingtesztje, de sikerült tisztáznia magát

2024. augusztus 21. – 09:46

Másolás

Vágólapra másolva

Márciusban kétszer is pozitív lett Jannik Sinner tesztje, miután az Indian Wells-i versenyt követően az anabolikus szteroidok közé tartozó clostebol nyomaira bukkantak a szervezetében, és a nyolc nappal később megismételt teszt is ugyanezt az eredményt mutatta. A világelső olasz teniszezőt ideiglenesen eltiltották a versenyzéstől, a sportoló csapata azonban megtámadta az ítéletet, magyarázatukat pedig elfogadta a vonatkozó szervezet, írja a BBC.

Fotó: Dylan Buell / 2024 Getty Images
Fotó: Dylan Buell / 2024 Getty Images

Sinnerék szerint a teniszezőt a fizioterapeutája fertőzte meg véletlenül az anyaggal, amikor az egy Olaszországban vény nélkül kapható spray-t alkalmazott a saját kezén lévő vágásra, majd ezzel a kezével kezelte Sinnert is. A Nemzetközi Tenisz Integritás Ügynökség (ITIA) megvizsgálva az esetet elfogadta a magyarázatot, és azt, hogy a jogsértés nem volt szándékos. Sinnert a múlt héten egy független bíróság is felmentette a vétkesség és gondatlanság alól, az Indian Wells-i elődöntőből származó ranglistapontjait és a pénzdíját viszont elvették tőle.

„Mostantól magam mögött hagyom ezt a kihívásokkal teli és mélységesen szerencsétlen időszakot. Továbbra is mindent megteszek annak érdekében, hogy megfeleljek az ITIA doppingellenes programjának” – idézték Sinnert abban a közleményben, amelyet a teniszező az Instagram-oldalán is megosztott. Az olasz sportoló sérülés miatt nem vett részt a párizsi olimpián.

A teniszvilág legutóbbi jelentősebb doppingügye a kétszeres Grand Slam-győztes román Simona Halephez kapcsolódik, akit a 2022-es US Openen leadott mintája után 2026 októberéig tiltottak el két különböző doppingvétség miatt. Halep határozottan tagadta, hogy tudatosan használt tiltott szert, és azt mondta, bizonyítékai vannak rá, hogy egy engedélyezett, de szennyezett táplálékkiegészítőből került a szervezetébe a roxadustat nevű szer. Idén a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a korábbi, 4 éves eltiltást 9 hónapra csökkentette, így Halep már újra pályára léphet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!