Takarni kellett, annyira súlyos sérülést szenvedett az egyik játékos Kerkezék meccsén

2024. augusztus 17. – 19:06

Másolás

Vágólapra másolva

Súlyos sérülést szenvedett a Nottingham Forest brazil játékosa, Danilo miután nagyon rosszul ért földet a bal lába egy fejpárbaj után a Bournemouth elleni meccsen.

A földön fekvő Danilo és Semenyo a fejpárbaj után – Fotó: Peter Cziborra / Reuters
A földön fekvő Danilo és Semenyo a fejpárbaj után – Fotó: Peter Cziborra / Reuters

A Premier League első fordulójában tartott mérkőzésen hét percig állt a játék Danilo ápolása miatt, aki Antoine Semenyóval ütközött a sérülése előtt. A sérülés annyira rosszul nézett ki, hogy Danilót leplekkel takarták az ápolás alatt, a játékost végül hordágyon vitték le. Danilo felfelé mutató hüvelykujjal jelezte a szurkolóknak, hogy a körülményekhez képest jól van.

Danilo 2023 januárjában igazolt a brazil Palmeirastól a Forestbe, és ez volt a 43. meccse a Premier League-ben. Egyelőre nincs arról információ, hogy felépülése mennyi időt vehet igénybe.

A meccs végül 1-1-es döntetlennel ért véget, Kerkez Milos végig a pályán volt a Bournemouth csapatában. A Liverpool Szoboszlaival a kezdőben győzelemmel kezdte a Premier League-szezonját.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!