Szoboszlaiék kétgólos győzelemmel kezdték a Premier League új idényét

2024. augusztus 17. – 15:27

Szoboszlaiék kétgólos győzelemmel kezdték a Premier League új idényét
Mohamed Szalah ünnepli a Liverpool második gólját – Fotó: David Klein / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Szoboszlai Dominikék 2-0-s győzelmével zárult az Ipswich Town és a Liverpool mérkőzése az angol labdarúgó-bajnokság, a Premier League nyitófordulójában.

Egy szenvedős első félidő után a másodikban sokkal támadóbb felfogásban lépett pályára Arne Slot csapata, és ennek gyorsan meg is lett az eredménye: Diogo Jota a 60. percben betalált, a gólpasszt Szalah jegyezte. Öt perccel később az egyiptomi csatár megduplázta az előnyt. A második gólban Szoboszlai is főszerepet játszott, közvetve gólpasszt adott, de pechjére nem az ő neve mellé került az assziszt: az Ipswich egyik játékosától pattant a labda Szalah elé.

Szoboszlai támadó középpályásként, középső pozícióban lépett pályára, végigjátszotta a mérkőzést.

A magyar válogatott csapatkapitánya a felkészülési találkozókon hatos (védekezőbb), nyolcas és tízes pozícióban (támadóbb szerepkörben) is lehetőséget kapott, és egyik meccsen sem okozott csalódást. A Real Betis ellen az ő góljával győzött a Liverpool.

„Bízom benne, hogy az előttünk álló idényben még inkább segíthetem a támadásépítést, de a lényeg, hogy kivívjam a szakmai stáb bizalmát. Bármilyen szerepkörben is számít rám Arne Slot, ott próbálom majd a maximumot adni, és segíteni a csapatot” – mondta Szoboszlai Dominik.

A pénteki nyitómeccsen a Manchester United házigazdaként 1-0-ra legyőzte a Fulhamet. Kerkez Milos csapata, a Bournemouth a hajrában egyenlítve 1-1-es döntetlent ért el a Nottingham Forest otthonában.

A Premier League első fordulójának további mérkőzései

szombaton játsszák:

  • Arsenal–Wolverhamtpon Wanderers
  • Everton–Brighton
  • Newcastle United–Southampton
  • West Ham United–Aston Villa

vasárnap játsszák:

  • Brentford-Crystal Palace
  • Chelsea–Manchester City

hétfőn játsszák:

  • Leicester City–Tottenham Hotspur

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!