A taekwondós Márton Viviána elődöntős az olimpián

2024. augusztus 9. – 15:06

A taekwondós Márton Viviána elődöntős az olimpián
Márton Viviána elődöntős a párizsi olimpián – Fotó: Tingshu Wang / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A taekwondós Márton Viviána második mérkőzését is megnyerte a párizsi olimpián, ezzel pedig bejutott a női 67 kilósok elődöntőjébe.

Márton élete első olimpiáján vesz részt, de eddig nagyon meggyőző a teljesítménye. A nyolcaddöntőben egy elefántcsontparti ellenfelet győzött le, a negyeddöntőben pedig az amerikai Kristien Teachout várt rá.

Az első menet feléig nem született pontot érő akció, de ekkor egy testrúgására két pontot kapott Márton, majd még egyhez jutott, mert megintették az amerikait. Teachout erre egy testrúgással válaszolt, majd a magyar taekwondóst is megintették, 3-3-ról folytatódhatott a meccs. Márton még két intést kapott, majd a menet utolsó pillanataiban lezajlott gyors rúgásváltások után mindkét versenyző kikérte a challenge-t. A zsűri mindkettejüknél látott találatot, egy-egy fejrúgásért kaptak három-három pontot, de ez összességében nem változtatott a végeredményen, az amerikai vitte el a menetet.

Márton Viviánát és szintén taekwondós ikertestvérét ebben a cikkben mutattuk be.

A nézőket is többször felpörgető Márton erősen kezdte a második menetet, gyorsan elhúzott 4-0-ra, majd 7-1 is volt az állás. Az utolsó fél percben az amerikai sok energiát mozgósított a győzelemért, és veszélyesen közelített is, de végül Márton 10-9-cel megmentette a menetet, így a harmadikban kellett eldönteni, ki nyer.

Teachout agresszíven kezdett, testrúgásokkal próbálkozott, majd egy fordulásos rúgást is bevállalt, mégis Márton vezetett, aki jó érzékkel kért ki egy challenge-et, és 6-1-re ment 45 másodperc alatt. Az amerikai 6-5-re még feljött, de a magyar versenyző tudott pontosabb akciókat végrehajtani, 12-5-re ment el. Márton ezután a védekezésre koncentrált inkább, és több intést is kapott, de a hajrában ő csinált meg egy csodálatos fejrúgást, és 16-10-re hozta a menetet.

„Az első menet után tudtam, hogy stabilnak kell lennem, nem szabad hátrafelé mozognom, erre sokkal jobban vigyáztam. Hasonló stílusunk van, nagyon erős volt, de fejben szerintem jobban bírtam a végét. Az biztos, hogy a folytatásban is minden meccs kemény lesz, én a munkámat fogom végezni, azt, amire kér az edzőm” – mondta Márton az MTI-nek, aki így már biztosan éremért küzdhet az impozáns Grand Palais-ben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!