Rasovszky az olimpiai győzelemről: Jeleket küldött nekem a világ, hogy bízzak magamban

2024. augusztus 9. – 10:05

Rasovszky az olimpiai győzelemről: Jeleket küldött nekem a világ, hogy bízzak magamban
Betlehem Dávid bronz-, Rasovszky Kristóf aranyérmet szerzett a párizsi olimpián a 10 kilométeres nyílt vízi úszásban – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A férfi 10 kilométeres nyílt vízi úszás tökéletesen alakult a magyarok számára, Rasovszky Kristóf rajt-cél győzelmet aratott, míg Betlehem Dávid bronzéremmel zárt.

„Számítottam rá, hogy ha tudok vezetni a verseny nagy részében, akkor nem lehet nagyon gond. Lefelé se nagyon lehetett előzni, és ha a fal mellett úszok felfelé, akkor felfelé is szinte lehetetlen” – nyilatkozta Rasovszky a verseny után, aki megemlítette, hogy a szajnai körülményekre a Dunában készültek.

Az olimpiai bajnok azt mondta, érezte, hogy rendre jól mennek neki az utolsó méterek a körök végén, így ott is képes lehet megtartani a pozícióját a hajrában.

Rasovkszyt az olimpia favoritjának tartották, világbajnokként érkezett, és el is bírta az esélyesség terhét.

„Jeleket küldött nekem a világ, hogy bízzak magamban, a 19-es számot kaptam, ami majdnem a győzelmet jelenti nekem egy ideje. Tegnap Sharon van Rouwendaal nyert, aki Tokióban ugyanúgy második volt, mint én, aztán idén ő is megnyerte a vb-t Dohában. Ez is üzenet volt nekem, hogy ma meglehet csinálni” – mondta Rasovszky.

Amikor lefelé úsztak, ő mindig bement a folyó közepére, hogy a legerősebb sodrással utazhasson, ezt is a Dunában gyakorolta. „Már az első-második kör után látszott, hogy ez lesz a jó irány, visszafelé meg inkább nyaljuk meg a falat, minthogy ott bárki megelőzzön.”

Rasovszky azt mondta, beáldozták a medencés számait a jó nyílt vízi szereplés érdekében, és legjobbkor jött neki egy pofon, utalt az Európa-bajnokságon való gyengébb szereplésére.

„Ez a harmadik hely felér nekem egy aranyéremmel, hogy Kristóffal lehetek egy dobogón. Együtt hallgatjuk majd a Himnuszt” – mondta Betlehem, aki egy nagy hajrával lett harmadik.

Betlehem azt mondta, hogy ő is úgy érezte, felfelé szinte mindenki inkább lefejelte a falat, mintsem feladta volna a pozícióját. „Nehéz olimpia volt, ment az adok-kapok, párszor én is oda kellett rúgjak, de ez kellett, taktikus verseny volt.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!