Kós Hubert futamgyőzelemmel és legjobb idővel döntős 200 háton

2024. július 31. – 22:06

Másolás

Vágólapra másolva

Kós Hubert erődemonstrációt tartott a 200 méteres hátúszás olimpiai középdöntőjében, a világbajnoki címvédő végig vezetve nyerte meg a futamát, 1:55,96-os ideje az összesítésben is a legjobb lett.

Kós délelőtt játszott a mezőnnyel, az előfutamában az utolsó 50 méterig a nyolcadik helyen úszott, de egy jó hajrával végül futammásodik lett, és összesítésben a negyedik idővel került a középdöntőbe. Este már nem kockáztathatta meg ezt a taktikát, inkább előremenekült, és minden fordulónál vezet leiskolázta a mezőnyt. Futamában úszott Telegdy Ádám is 1:57,58-cal, aki a hetedik lett, összesítsében pedig a 13., így nem folytathatja tovább a versenyzést.

„Fura úszás volt, tele ment vízzel a szemüvegem, nem láttam semmit, nekimentem kétszer is a kötélnek, az idő az rendben volt, megyünk tovább” – nyilatkozta az M4 Sportnak Kós.

Kós Hubert a középdöntőjét megnyerve jutott a 200 hát olimpiai döntőjébe – Fotó: Oli Scarff / AFP
Kós Hubert a középdöntőjét megnyerve jutott a 200 hát olimpiai döntőjébe – Fotó: Oli Scarff / AFP

Kós a csütörtök esti döntőben egy komoly ellenféllel kevesebbel kell szembenézzen, mert 2016-bajnoka, Tokió ezüstérmese, az amerikai Ryan Murphy eltaktikázta a második középdöntőt, és kiesett.

Kapás Boglárka a 200 méteres pillangóúszás középdöntőjében úszott. Délelőtt a 10. legjobb időt úszta, így javulnia kellett volna ahhoz, hogy elérje a döntőt. Öt századot sikerült is faragnia, de ezzel együtt is csak hetedik volt a futamában, összesítésben pedig a 14. lett. Kapás ötödik és utolsó olimpiáján szerepel.

„Amire igazán készültem, az olimpia, abból ez volt most az utolsó. Szerettem volna mindenféle teher nélkül úszni, ez sikerült, kiúsztam magam, mindent benne hagytam ebben a maiban. Azt már a délelőtti előfutamok után azért sejtettem, hogy a döntő nem lesz meg” – nyilatkozta a 31 éves olimpiai bronzérmes úszó, aki a szezon végén a budapesti rövidpályás világbajnokság után befejezi pályafutását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!