Felfogni sem könnyű a három csapást, amin az Európa-bajnok Kovács Zsófia 10 hónap alatt átesett

Az első sokk

„Akkor még egy utolsó ugrássor, és mehetünk haza összepakolni, hétfőn pedig irány a vb”

– adta ki az eligazítást a 2023. szeptember 23-i edzésen a dunaújvárosi edző, Trenka János. Tanítványa, az Európa-bajnok tornász Kovács Zsófia nekifutott, és az utolsó dupla szaltó után, amiből jól érkezett le a talaj szélére, a térdéhez kapott, összeesett és sírt. Trenka nem látta pontosan, mi történt, odarohant, megnézte Zsófi térdét, nem észlelte, hogy kezdene bedagadni, ezt elsőre még jó jelnek is gondolta. Hívták a mentőt, bevitték Kovácsot a dunaújvárosi kórházba, a sürgősségin – talán az indokoltnál bátrabban – megmozgatták a lábát, akkor már erős fájdalmat érzett. Hívták a keretorvost, még aznap elintézték az MR-vizsgálatot, és akkor Budapesten kiderült, elszakadt a keresztszalagja, ugrott a vb-részvétel.

A női tornaválogatott úgy utazott volna a vb-re Antwerpenbe, hogy 1996 után reális esélye van arra, hogy csapatkvótát szerezzen az olimpiára, és ne csak egy-egy szereplő, hanem a teljes csapat részt vehessen Párizsban a versenyen. Kovács kiesésével az esélyek csökkentek, vele szinte biztosan ott lettek volna a tizenkettő között, akik a csapatversenyben is érdekeltek lehetnek.

Míg a többiek a vb-re csomagoltak, Kovács a kórházra készítette össze a holmijait, és hétfőn megműtötték. A térdben lévő keresztszalag szakadása a tornában, a sízőknél gyakori sérülés, és az egyik legkomplikáltabb. A fociban is havonta egy-két nagy sztár emiatt dől ki, a magyar válogatott kapus Gulácsi Péternek több mint egy évet kellett kihagynia. Lisztes Krisztán a Werder Bremen 2003–2004-es, bajnoki címet hozó szezonjának végén sérült meg, az lényegében le is zárta a karrierjét, már nem tudott ugyanolyan magas szinten játszani.

Kovács nem tudta eldönteni, hogy a lelki fájdalma volt nagyobb vagy a fizikai, mert ezen a vb-n jó formában lehetett volna, ott lehetett volna a szerenkénti döntőkben, ahol megalapozhatja a sikeres olimpiáját.

A távolból drukkolt és biztatta a társait, miközben neki az ágyban fekve három hétig ki sem lehetett nyújtania a jobb lábát. Hogy megtörje az unalmat, a Szökés című sorozatot nézte végig a Netflixen – kétszer is. Az olimpia akkor csak egy távoli álomnak tűnt, noha már 16 évesen ott volt Rióban, majd 2021-ben Tokióban is. Ott kevés hiányzott neki a döntőhöz felemás korláton, a harmadik számú tartalék volt. (Ez olyan tüzet váltott ki benne, hogy a 2021-es vb-n az ötödik helyen végzett szintén Japánban.)

Novemberre azzal szembesült, hogy a jobb lábában összefonnyadtak az izmok, három centivel lett vékonyabb a másiknál. Elkezdődött a hosszú rehabilitáció, ekkor az olimpia elérhetetlen álomnak tűnt.

„Rajtad múlik minden, nem követelhetek tőled, mert nem tudom, mi zajlik benned. Tudom, mit jelent egy olimpia, tudom, mit jelent neked egy olimpia, de az egészségednél nincs fontosabb” – ezek voltak Trenka szavai a tornászhoz, amikor novemberben ismét megjelent az edzőteremben.

Ha már a csarnokba ment, felkapaszkodott a korlátra, alapelemeket gyakorolt. Csak a vállát, a karját mozgathatta, a lábát nem, így kezdte meg a visszatérését. Az év elején felrakták a nyújtóra – ez a férfiak szere, nem két rúd van, hanem csak egy –, csinált egy óriáskört, és már ettől a kvázi megerőltetés nélküli, neki átlagos gyakorlattól is elkezdett vizesedni a térde. Pusztán a gravitációtól beindult a vizesedés. Február végén, amikor a kéz és a láb összhangját gyakorolták a felemás korláton, sokszor meg kellett állnia, akkor is a fájdalom miatt.

„Tudod, sokszor van úgy, hogy a monoton edzések végén a hócipőm tele volt, és nem szerettem a teremben lenni. November végén alig vártam, hogy lássam a terem fényeit, az öltözőt, érezzem a magnéziumpor illatát, hogy a közösség része legyek.

Egyedül voltam otthon, kimentem a mankókkal kávét főzni magamnak, utána jutott eszembe, nincs három kezem, nem tudom bevinni az ágyamhoz, nem tudom az ágyban szürcsölgetni.

A szüleim dolgoztak, a testvéreim sem voltak otthon, egyedül voltam. A teremben végre személyesen is gratulálhattam a csapattársamnak, a 16 éves Cziffra Bettina Lilinek, aki kijutott az olimpiára, addig csak a közösségi térben tudtam neki. Az első edzésem lehet, hogy komikus volt, olyan gyakorlatokat csináltam, amit a kezdőknek sem megerőltető. Ezekre is szükség volt, és szerencsére nem lettem türelmetlen” – ezek már a versenyző szavai voltak.

Az első remény és az újabb sokk

Trenka magában februárban már elengedte az olimpiát, a tanítványának nem mondta, egy pillanatra sem éreztette vele. Az idővel futottak versenyt, és időarányosan rettentően le voltak maradva. Márciusban aztán hirtelen, egyszerre beindult minden. Akkor még előjött az a merész gondolat, hogy nemcsak egy szerre készülnek, hanem a korlát mellett a gerendára is. Mert a leugrásokat leszámítva a lába stabil volt, és folyamatosan erősödött.

Májusban aztán megint jött a közel teljes reményvesztettség. Zsófi szervezete nem tűrte a csavarokat. Az emberek két százalékánál fordul ez elő, ő ebbe a kisebbségbe tartozott bele. Az orvosok megállapították, hogy a szalagokkal semmi baj, erősek, a sípcsontnál lévő rögzítőcsavarok miatt alakult ki ismét a vizesedés. Újabb egy hónapot kellett kihagynia, miközben a riválisok folyamatosan edzettek, mert a legjobb formájukat akarják mutatni Párizsban.

A remény apró lángja júniusban gyulladt fel, a vizesedés elmúlt, lehetett újra terhelni a lábát, a szövetség pedig úgy határozott, hogy a fennmaradó egy kvótára válogatót ír ki. Vagy Kovács vagy Székely Zója mehet az olimpiára, akinek szintén a felemás korlát a legjobb szere, és akinek korábban nem sikerült kvótát szereznie. Aki az utolsó bukaresti versenyen jobban teljesít, az mehet.

Minden veszni látszott, de jóra fordult, és jött a kijutás

A tét nem volt kicsi, Kovács pedig rontott. A kilencedik helyen végzett a selejtezőben, ami azt jelentette, elúszott a döntő.

„Nem törtem össze, mert ott volt Lili, nyilván már akkor sírni támadt volna kedvem, ahogy befejeztem a leugrásomat. Kicsit meg is voltam fázva, de ekkor a lelkem jobban fájt. Visszamentünk a szállodába, alig aludtam valamit, és azt beszéltük Janival, hogy az égiek így akarták. Kezdődött a hasfalhúzódással, folytatódott a szalagszakadással, hogy a csavarokat nem viselte el a szervezetem. Úgy gondoltam, itt a vége.”

Kovács evett pár falatot a reggelinél, egykedvűen kiment a versenyre, mert szurkolni szeretett volna Cziffrának, és akkor még nem tudhatta, milyen szerencsés, hogy a rajtszámát is magával vitte. Apró momentum, de ha a szállodában hagyja, könnyen lehet, ezen úszott volna el végleg az olimpia.

Megérkeztek a csarnokba, és hirtelen felderült az arca, mert azzal fogadták a szervezők, hogy menjen azonnal melegíteni, mert a portugál Portela visszalépett, ezért neki is helye van a felemás korlát nyolcas döntőjében. A sok keserűség után jött egy pozitív sokk, alig kapott levegőt, alig tudta felfogni, mi történt vele. Feltette a rajtszámát, és elkezdett felkészülni. Nagyjából fél órája volt.

„Zsófi, most nem szabad az olimpiára gondolni. Ebből a gyakorlatból már megcsináltál ezret jól. Most jön az ezeregyedik, csak arra figyelj, hogy minden a helyén a legyen. A körök, a váltások, a leugrásnál pedig a dupla szaltó. Tudom, hogy képes vagy rá” – elevenítette fel Trenka, mit mondott akkor Kovácsnak. „Annyira meglepő volt a portugál visszalépése, hogy a hangosbemondón nem is Zsófit szólították. Feltettem a karfára, és tudtam, valahogy éreztem, megcsinálja. Leugrott, beleállt, nem foglalkoztunk senkivel, csak azzal, hogy szeptember után egy olyan gyakit csinált, amire akkor is képes lett volna. Engem persze bosszantott, hogy nem zárta úgy lábait az óriásköröknél, ezen még dolgozni fogunk. A győztes algériai lány szurkolása beszűrődött a tudatomba, nagyon szerette volna, ha Zsófi is ott lesz az olimpián, mert azt a tekintélyt, amit az előzőn kivívott magának, arra a kecsességre még a riválisok is odafigyelnek” – magyarázta Trenka.

14,2-es pontszámot kapott, amivel a második helyen végzett, és mivel ezen a versenyen Székely rontott, Kovács mehetett az olimpiára. Az olimpia előtt pedig mindennap gyakorolta, hogy a dupla szaltóba beletegyen egy egész csavart, mert ezzel a cukahara leugrással az egész gyakorlata lényegesen erősebbé válik. Egészen pontosan négy tizeddel. A 14,5-ös pontszám, de akár még a 14,6 is elérhető. Megcsinálta vagy kétszázszor, és a térdének semmi baja nem volt. Kovácsban nem volt semmilyen félelem, hogy valami baj történik.

És az utolsó sokk

A tornászok az elsők között érkeztek meg Párizsba, nekik különösen fontos, hogy a helyszínen, a 15 ezer férőhelyes Bercy arénában gyakoroljanak, mert itt tudják felmérni a körülményeket, a fényeket, a korántsem mindennapi távolságokat, mert egy ekkora csarnokban semmi sem olyan, mint az edzőteremben. A csütörtöki edzésen a gyakorlat jól sikerült, figyelt a köröknél, hogy zárja a lábait, majd leugrott, és már nem tudott lábra állni, összeroskadt.

A versenyzők és az edzők is megijedtek, Kovács tudta, nagy a baj, és maga kérte, szóljanak Székelynek, mert érezte, neki nem lesz alkalmas a lába a versenyzésre. A szövetség tette a dolgát, a Fradi tornásza pedig az utolsó pillanatban megérkezett Párizsba, és sírt a boldogságtól, amikor lejött a szerről vasárnap este. Nem lett döntős, de Los Angelesben remélhetőleg egy ötfős csapat tagjaként visszatérhet az olimpiára.

„Zsófi jó állapotban érkezett az olimpiára, semmi előjele nem volt annak, hogy itt bármi történhet a lábával. Ha sérült lett volna, nem tudja korábban megcsinálni a szaltókat. Még két ugrást kellett volna kibírnia a lábának ennek a zaklatott felkészülésnek a végén.

A sors nem adta meg ezt neki, sajnos ezt a szerepet mérte rá. Már otthonról tudott csak szurkolni a magyar tornászoknak. Arra biztatok mindenkit, csütörtökön szurkoljanak Lilinek az egyéni összetett döntőjében, mert ő is remek versenyző, nagy büszkesége lehet a magyar tornának. Zsófi pedig hallatlanul erős, remélhetőleg fel fog épülni!” – nyilatkozta Trenka János már Párizsban.